A hírt hétfőn Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere osztotta meg közösségi oldalán.
Lendvai 1991-ben Zalaegerszegen kezdte pályafutását, majd Franciaországban a Girondins Bordeaux, Svájcban pedig a Lugano csapatában futballozott. Később Magyarországra visszatérve 1998-ban a Ferencváros játékosa lett, ezt követően pedig újabb légiós évek következtek Belgiumban és Cipruson.
Külföldi csapatai után Győrben, majd az élvonalban utolsóként ismét Zalaegerszegen játszott. Edzőként két időszakban is irányította szülővárosa csapatát.
A rendkívül harcos és kemény stílusáról ismert középpályás 1996-ban Csank János kapitánykodása idején mutatkozott be a magyar válogatottban, amelyben 23 alkalommal kapott lehetőséget.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Az egy nappal korábbi parádés Sportklub-győzelem után ezúttal a miskolci DVTK Jegesmedvék látogattak a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályára, az Erste Liga alapszakaszának keretében. A Hargita megyei együttes ezúttal is nagyszerű játékkal rukkolt elő.
Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!