A sorsoláson nem volt kiemelés, mind a négy csapat neve – a Sepsi OSK és az Universitatea mellett az FC Voluntari és az FC Argeș – egy urnába került, innen húzták ki egymás után az együtteseket.
Az első elődöntőben a Sepsi OSK tehát az Universitatea Craiovával találkozik, az első mérkőzés házigazdája lesz a háromszéki együttes. A másik ágon az FC Voluntari–FC Argeș párharc lesz.
A kiírás szerint az elődöntőben oda-visszavágó alapon játszanak. Mivel eltörölték az idegenben szerzett gólok előnyét, amennyiben a második mérkőzés végén döntetlen az összesített állás, kétszer tizenöt perces hosszabbítás következik, de ha ott sem tudnak dönteni a felek, akkor tizenegyesek lesznek.
Az elődöntők első mérkőzéseit április 19–21. között, a visszavágókat pedig május 10–12. között rendezik, a pontos programot utólag közlik.
A Sepsi és az Universitatea is a tizenhatoddöntőben csatlakozott a sorozathoz. A háromszékiek a Konstancai Farul otthonában nyertek 1–0-ra, majd hasonló arányban győztek a másik craiovai együttes vendégeként, az U 1948 otthonában. A negyeddöntőben pedig ismét 1. ligás ellenfél következett, ezúttal is idegenben, a Chindia Târgoviște otthonában 2–1-re nyertek.
A címvédő oltyánok hazai pályán a Kolozsvári CFR-t búcsúztatták 1–0-val, majd 3. ligás ellenfelek következtek: a nyolcaddöntőben a Nagybányai Minaur otthonában arattak 4–0-s sikert, majd az ACSO Filiași vendégeként győztek 3–0-ra.
Elhagyta a játékteret, az öltöző előtt ütést kapott a Csíkszentsimoni KSK játékosa az Agyagfalvi Lendület elleni mérkőzésen. A Székelyudvarhelyi Roseal a második meccsén nem jelent meg kellő létszámban.
Hosszú szünet után tért vissza a klubfutball, a Sepsi OSK pénteken este közel 7000 szurkoló előtt az éllovas Dinamót fogadta a labdarúgó Szuperligában. A helyzetekben gazdag meccset a vendégszurkolók magyarellenes skandálásai sötétítették be.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!