Az első negyedórában vendégek jártak közel a gólhoz, Latovlevici szabadrúgásból találta el a keresztlécet, majd túloldalt Nemec volt kétszer is veszélyes, eredménytelenül. Aztán a szlovák támadó lett a főszereplő a hazaiak első góljánál, rosszul próbált kapásból lőni, a labda lecsúszott a lábáról, így lett jó Rațănek, aki közelről a hálóba bombázott. A gól megfogta az FC Argeșt, egy szögletet követően Rață ívelt nagyszerűen középre, ahol Armaș senkitől sem zavartatva fejelt 11 méterről a hálóba,
fél óra játékot követően már 2–0-ra vezetett a Voluntari.
Az első félidő végéhez közeledve egyre sűrűbben kezdett esni az eső, a nagy mennyiségű csapadék megállt a pályán, ez pedig gyakorlatilag tönkre is tette mindkét csapat játékát.
A második játékrészben kínlódtak a focival, de a labda irányt változatott a pocsolyákon, vagy egyszerűen megállt bennük, így egyik fél sem tudott értelmezhető helyzetet kidolgozni.
Az FC Voluntari 2–0-ra nyert, így kényelmes előnyből várhatja a május 11-ei visszavágót.
Az elődöntő másik ágán a Sepsi OSK az Universitatea Craiovát fogadja, az első mérkőzés szerdán 19.30-kor kezdődik.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Hiába vezetett a szünetben két góllal a Székelyudvarhelyi Golimpiákosz a Székelykeresztúri Egyesülés otthonában, a legvégén vereséget kellett elkönyvelniük. A Balánbánya a címvédőnél nyert.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!