A Kolozsvári U régi ismerős az FK fiataljainak, hiszen az elit ligás bajnokság alapszakaszában és rájátszásában, majd a döntőjében is találkoztak. A legutóbbi összecsapás biztosan emlékezetes maradt a csíkiak számára, akik egy héttel ezelőtt a bukaresti Giulești-Rapid Stadionban 3–0-ra győztek, így megvédték bajnoki címüket.
A Szuperkupa döntőn első félidejében mindkét csapat kissé fásultan játszott, sok volt a pontatlanság, emiatt pedig nagyon kevés helyzet alakult ki a kapuk előtt. Az első percekben bátrabban volt az U, távoli lövéseik nem veszélyeztették Karácsony kapuját. Az FK rövidpasszos játékkal építgette támadásait, de a fiúk a kapu előtt nem tudtak kialakítani tiszta lövőhelyzetet. Nem csoda tehát, hogy az első szögletet a 30. percben jegyezhettük fel, az FK végezhette el, a labda Bărăbașhoz került, akinek erőtlen lövését blokkolták a kolozsvári védők. Az U első komolyabb lehetősége is egy szögletet követően alakult ki, de ezúttal sem találták el a kaput.
A szünetet követően, a 47. percben óriási FK-helyzet maradt ki, Sándor Raul futott el a jobb szélen, a középen érkező Biró Tamáshoz passzolt, aki szemtől szemben nem tudta legyőzni Bledeát. Ezt követően az U átvette a mérkőzés irányítását, beszorította az FK-t, és egymás után hagyta ki helyzeteit, Fălcușan közelről a jobb oldali kapufát, Kolbasz távolról a felsőlécet találta el. A nyomást kibírta az FK, és a 68. percben megszerezte a vezetést El-Sawy révén: Csalával vitték végig a labdát az ellenfél térfelén és a végén az FK gólfelelőse egy csel után a kapu bal oldalába lőtt (1–0).
A marosvásárhelyi labdarúgó a Román Kupa-döntő, az Elit Liga fináléja után a Szuperkupában is eredményes volt.
A gól megfogta az U-t, elfogyott a lendületük, az FK pedig kiegyenlítette a játékot. A hajrá kezdetén minden lényegi kérdést eldöntöttek a csíki fiatalok, ismét Csala volt a támadás előkészítője, a csereként pályára lépett Szakácsnak passzolt ki a jobb szélre, a fiatal támadó pedig egy csel után 15 méterről a jobb alsóba lőtt (2–0).
A Kolozsvári U játékosai ezt követően feladták a küzdelmet, így az FK megszerezte szezonbeli harmadik trófeáját, egyben triplázott.
Nem kis fegyvertényt hajtottak végre a székelyföldi fiatalok, hiszen bő két hét alatt három döntőt nyertek meg: a Román Kupa fináléjában a Sepsi OSK-t 1–0-ra verték, az Elit Liga döntőjében és a Szuperkupában pedig a Kolozsvári U-t, 3–0-ra, illetve 2–0-ra. Az is beszédes tény, hogy a három meccsen hat gólt szerzett és egyet sem kapott az FK.
Az U17-eseknél a Konstancai Farul nyerte a Szuperkupát, 1–0-ra verte az Universitatea Craiovát.
Ritkán látott gólfesztivált rendezett az FK Csíkszereda női ifjúsági csapata: a klub 53 találatot számolt a Dinamo ellen, hivatalosan azonban 50–0 került a jegyzőkönyvbe. Az előbbi eredmény mindössze négy góllal marad el a Guinness női rekordjától.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Kicsi korában a szülei románul beszéltek vele, ma mégis magyarul gondolkodik. Szentes Stefánia a lábnyiki Magyar Háztól Csíkszeredán és a kolozsvári egyetemen át jutott el oda, hogy ma a csángó gyerekeket biztatja arra az útra, amit ő maga is végigjárt.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!