A kedd esti mérkőzés első félidejében kiegyenlített játék zajlott a Dinamo pályáján, a kapuk ritkán forogtak veszélyben, így nem is esett gól az első negyvenöt percben.
A szünetet követően a hazaiak gyorsan megszerezték a vezetést, majd feljavult a játékuk, beszorították vendégeiket. Végül ez lett a vesztük, hiszen a hajrá kezdetén egy nagyszerűen végig vitt ellentámadás végén egyenlített az Argeș, a hosszabbításban pedig a továbbjutást érő gólt is megszerezte.
A bajnokságban augusztus eleje óta nem tudott nyerni a Bukaresti Dinamo, a kupában egy sikere volt, az előző körben a Temesvári Ripensiát búcsúztatta. Az 1. Ligában pedig a hozzá hasonlóan mély gödörben levő Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK-hoz látogat vasárnap.
A Román Kupa keddi játéknapjának harmadik találkozóján a Chindia Târgoviște 1–0-ra nyert a Medgyesi Gaz Metan vendégeként és továbbjutott a legjobb nyolc közé.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!