Hirdetés

Egy utolsó hívószó a megyei focicsapatok számára

Nem igazán számítottak a körülmények, a foci szeretete mindent vitt
Fotó: Veres Nándor

2022. február 22., 11:38

Népes és népszerű volt a Hargita megyei labdarúgó-bajnokság a pandémia előtt. Az elmaradt pontvadászat, illetve a járványügyi szabályozások miatt jelenleg csak a 4. Liga küzdelmei zajlanak. A szervezők még közzétettek egy felhívást, akik most nem jelentkeznek, elveszítik tagságukat, ezzel egyidejűleg pedig a közgyűlésen való szavazati jogukat is.

2022. február 22., 11:38

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) vezetőtanácsának határozata szerint február 28-áig várják a körzeti labdarúgó-bajnokságokba, az 5. Ligába nevező csapatok jelentkezését – olvasható a felhívás az egyesület hivatalos honlapján.

Hirdetés

Jelenleg a 4. Ligában tizenkét csapat szerepel, ennyien neveztek be az őszi idény előtt. A pandémia előtt a csíki körzetben volt 5. Liga, míg az udvarhelyiben még 6. Liga is. Ezen csapatok nem tűntek el, csupán a járványügyi szabályozások miatt nem tudták vállalni a szereplést.

A HMLE legutóbbi vezetőtanácsi ülésén eldöntötték, egy utolsó felhívást intéznek az együttesekhez, hogy azok induljanak a pontvadászatban, ellenkező esetben elveszítik a tagságukat.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Ami egyben azzal is jár, hogy az áprilisi közgyűlésen nem vehetnek részt, nem szavazhatnak.

Bár a határidő közeledik, nincs nagy mozgolódás. A Csík és Gyergyó vidéki együtteseknek a HMLE csíkszeredai kirendeltségénél, Papp Levente titkárnál kell jelezniük részvételi szándékukat. Tőle megtudtuk, hogy eddig két csapat, a csíkszentkirályi és a csíkszentdomokosi érdeklődött, szerinte ez a két gárda elindul az új kiírásban. Hozzátette, felkereste a HMLE-hez bejegyzett összes csík- és gyergyószéki csapat vezetőségét, felvázolta a körzeti bajnokságok újraindítási terveit.

Ha két csapattal is, de újraindítjuk a körzeti bajnokságot”

– mondta el Papp Levente a Székelyhonnak.

Udvarhelyszéken is hasonló a helyzet, az ezen területért felelős Somolyák István elmondta, jelenleg három együttes, a máréfalvi, az oklándi és a bögözi jelezte, hogy vállalja az indulást. „A jelen állás szerint az egészségügyi követelmények: eltelt tíz nap a második oltás után, átestek a betegségen, ezt pedig igazolni is tudják, vagy a mérkőzések előtt negatív tesztet tudnak felmutatni. Utóbbit egy családorvos is lepecsételheti” – tette hozzá.

A 2019–2020-as idényben – amikor a koronavírus miatt leállt a bajnokság – a Hargita megyei 4. Liga két csoportban zajlott tizennégy és tíz csapat részvételében, az 5. Ligában az udvarhelyi zónában tizenhárom, a csíkiban kilenc klub csatázott hétről hétre, illetve Udvarhelyszéken még volt 6. Liga tíz együttessel.

 

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Széteső keret, edzőváltások, túlterhelés – a Csíkszeredai Sportklub idényének értékelése

„Senkit nem érdekel, mennyit dolgozol, csak hogy nyersz vagy veszítesz” – vallja Péter Róbert, a Csíkszeredai Sportklub vezetőedzője. A szakemberrel az embert próbáló szezon tanulságairól, a szakmai háttérmunkáról és a jövő építéséről beszélgettünk.

Történelmi siker Besztercén: Kerekes Éváék már a budapesti négyes döntőről álmodnak

Kerekes Éva apróbb egészségügyi probléma miatt kénytelen kihagyni a román női kézilabda-válogatott utolsó két Eurokupa-csoportmérkőzését, a zetelaki balszélső viszont bízik abban, hogy a Bajnokok Ligája negyeddöntőben már pályára léphet.

Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

`
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Ez is érdekelheti

Elhunyt Mircea Lucescu

Nyolcvanéves korában elhunyt kedden este Mircea Lucescu, a legendás labdarúgóedző halálhírét a bukaresti Egyetemi Kórház jelentette be, ahol az elmúlt napokban kezelték.

Idén a Vasas nyerte büntetőkkel a Húsvét Kupát (videóval)

A kellemes tavaszias időnek is köszönhetően nagyjából 800 ember volt kíváncsi a Rózsa és Iskola utcaiak (Vasas), illetve a Szent János és a Szentimre utcaiak (Kerekerdő) hagyományos labdarúgó-mérkőzésére Székelyudvarhelyen.

Szívinfarktus után intenzív osztályra került Mircea Lucescu

A román labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányának állapota hirtelen sokat romlott és kiderült, hogy akut szívinfarktust szenvedett. A 80 éves szakember túl van az életveszélyen, állapota stabil – közölte a bukaresti egyetemi kórház.

Előtérben a támadó foci, új lesszabályt tesztelnek

Eddig csak beszéltek róla, ezúttal a FIFA nem csak dolgozik a lesszabály módosításán, hanem az új rendszert a kanadai élvonalban teszteli.

Két nagy visszatérő a székely csapatok erőfelmérőjén

A székelyföldi labdarúgás két legjelentősebb képviselője, az élvonalbeli helye megtartásáért küzdő FK Csíkszereda és a 2. Ligában feljutási álmokat dédelgető Sepsi OSK kihasználva a válogatott szünetet egymás ellen játszott felkészülési mérkőzést.

Gólzáporos edzőmeccset játszott egymással a Kolozsvári CFR és a Marosvásárhelyi ASA

Öt találat esett a házigazda CFR és a Marosvásárhelyi ASA közötti szombati barátságos mérkőzésen, amelyen a kolozsváriak 3–2-re nyertek.

Lucescu húzott egy merészet, meglepetések a román vb-pótselejtezős keretben

A román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Mircea Lucescu kihirdette keretét a törökök elleni világbajnoki pótselejtezőre. A névsorban több meglepetést találunk, a Sepsi OSK kölcsönadott játékosa, Marius Coman is a behívottak között szerepel.

Arany Érdeméremmel tüntették ki Bölöni Lászlót

Magyarország köztársasági elnöke, Sulyok Tamás Arany Érdeméremmel tüntette ki csütörtökön a Sándor-palotában Bölöni László egykori legendás labdarúgót és vezetőedzőt.

Mit jelent Székelyföld focijának Burleanu újabb mandátuma?

A Román Labdarúgó-szövetség tisztújító közgyűlésén Răzvan Burleanu fölényes győzelmet aratott. Székelyföldi labdarúgó egyesületeket, klubelnököket kérdeztünk, mit jelent egy újabb mandátum a környék focijának.

Fölényes siker, nem lesz elnökváltás a Román Labdarúgó-szövetség élén

A Román Labdarúgó-szövetség tisztújító közgyűlésén Răzvan Burleanu fölényes győzelmet aratott szerdán délután, így negyedik mandátumát kezdheti meg az elnöki poszton.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!