A hét elején zárult a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület által szervezett felnőtt bajnokságokba való beiratkozás. A Csík körzetibe összesen 21 együttes jelezte részvételét, melyet a szervezők két csoportba soroltak. Az 5. Ligában 11, a 6. Ligában pedig 10 csapat kezdi el az évadot.
A tavalyi idényhez képest változást jelent, hogy a Gyergyószárhegy, a Csíkkarcfalva és a Csíkszentdomos az 5. Liga helyett a 6. Ligába indul. Utóbbiból fennebb lépett a Lázárfalva és a Fitód-Mindszentlélek. Teljesen újonc a Csíkdánfalva, illetve a 4. Liga helyett a körzetiben folytatja a Csíkszentmárton.
Az idény augusztus utolsó hétvégéjén a Román Kupa körzeti mérkőzéseivel rajtol, egy héttel később, szeptember első hétvégéjén pedig megkezdődik a pontvadászat.
A bajnokság klasszikus lebonyolítású, azaz oda-visszavágókat rendeznek, ezúttal nem lesz rájátszás a Csík körzetiben.
5. Liga: Szépvízi MÜ, Tusnádi Piliske, Csíkszentmártoni Alcsík SE, Gyimesközéploki Loki SC, Gyimesbükki SE, Kászonaltízi dr. Lukács Mihály SE, Lázárfalvi Mohos, Fitód-Mindszentlélek SE, Csíkszentgyörgyi Fiság, Csíkszentkirályi Borsáros és Csicsói Ezüstfenyő.
6. Liga: Csíkszentdomokosi SE, Csíkkarcfalvi Hargita, Csíkdánfalvi SE, Madéfalvi SK, Csatószegi SE, Csíkszentimrei Töviske, Kozmási Komisz, Csíkszentmihályi Törekvés, Csíkmadarasi Sörkert és Gyergyószárhegyi Bástya.
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!