Hirdetés

Ősszel új elnököt választ a Hargita megyei futballközösség

Sajtótájékoztató Zeteváralján. Balról jobbra: Kecseti Pál, Szabó Attila, Bálint Attila, Tamás Zoltán, Hompoth Dezső és Somolyák István
Fotó: Dobos László

A bajnoki rendszerről, az új idény menetrendjéről, sikeres pályázatairól, a játékvezető-képzésről és az októberi tisztújításról számolt be a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület vezetősége az új szezon előtti sajtótájékoztatón.

2026. augusztus 05., 12:52

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE/ AJF Harghita) a zeteváraljai Zetavár Panzióban tartott sajtótájékoztatón ismertette a 2026–2027-es idény legfontosabb tudnivalóit. A vezetőség beszélt az új bajnoki rendszer részleteiről, a sikeres pályázatokról, a nemzetközi együttműködésekről, a játékvezetői utánpótlás helyzetéről, valamint arról is, hogy ősszel új elnököt választ az egyesület.

A vezetőség döntése értelmében a tisztújító közgyűlést október 22-én, este 6 órától Székelyudvarhelyen rendezik meg.

Hirdetés

Tamás Zoltán bejelentette, hogy nem indul újabb elnöki mandátumért, így a HMLE élére új vezetőt választanak.

Az elnöki, illetve vezetőségi tisztségekre kiírandó pályázatok hamarosan megjelennek az egyesület hivatalos honlapján.

Az alsóbb ligákban is új szabályok lépnek érvénybe •  Fotó: László Ildikó Galéria

Az alsóbb ligákban is új szabályok lépnek érvénybe
Fotó: László Ildikó

Kilenc csapattal rajtol a 4. Liga

A következő idényben két együttessel kevesebb szerepel a Hargita megyei labdarúgó 4. Ligában. A Maroshévízi Pro Mureșul csak az ifjúsági bajnokságban indít csapatot, míg a Csíkszentmártoni SE visszalépett az 5. Ligába.

Kapcsolódó

A körzeti bajnokságok szeptember 5–6-án rajtolnak. Ezt megelőzően augusztus 29–30-án rendezik meg a Román Kupa Hargita megyei szakaszának első fordulóját. A kupasorozatban összesen hét fordulót terveznek. A párosításokat földrajzi szempontok figyelembevételével készítik el, a döntőt pedig semleges helyszínen rendezik.

Nyilvántartás a tartozásokról és új szabályok

A HMLE az ANAF-tól kapott kimutatás alapján megkapta azoknak a kluboknak és sportegyesületeknek a listáját, amelyeknek 2020 óta tartozásuk áll fenn az egyesület felé.
Tamás Zoltán ismertette a nyáron életbe lépett játékszabály-módosításokat is.

Az új előírások – amelyeket már a világbajnokságon is alkalmaztak – érintik a cseréket, a felszerelést, a bedobásokat, a szabadrúgásokat, a sérülések kezelését, a lesszabályt és a játék késleltetését.

A szabályváltozásokról külön felkészítőt szerveznek a csapatvezetők számára.

Harmincegy jelentkező a játékvezetői tanfolyamra

Bálint Attila, a HMLE Játékvezetői Kollégiumának vezetője elmondta, hogy

már 31 fiatal jelentkezett az ősszel induló ingyenes játékvezetői tanfolyamra.

A képzés szeptember 25-én kezdődik és november 15-én zárul. A résztvevők hat elméleti és gyakorlati foglalkozáson vesznek részt Csíkszeredában és Székelyudvarhelyen. Továbbra is legalább 14 éves fiatalok jelentkezését várják, akik érdeklődnek a labdarúgás iránt, szeretnének fejlődni, sportolni és egy aktív közösség tagjai lenni.

Csíkszentmárton a körzetiben folytatja •  Fotó: László Ildikó Galéria

Csíkszentmárton a körzetiben folytatja
Fotó: László Ildikó

Focilabdákat kapnak a csapatok

Tamás Zoltán arról is beszámolt, hogy a Hargita Megye Tanácsához benyújtott öt pályázat közül négy nyert támogatást. A támogatás a 4. Liga, az 5. Liga, az Ifjúsági Falvak Kupája, valamint a Heves vármegyével közös együttműködési program lebonyolítását segíti. A megyei tanács 50 ezer lejjel támogatja a programokat, amelyhez a HMLE 6900 lejes önrésszel járul hozzá.

A Heves vármegyei együttműködés keretében a támogatás elsősorban az ificsapatok utazási költségek fedezésére szolgál. Az elmúlt évek gyakorlatától eltérően idén nem különféle sportfelszereléseket osztanak szét a klubok között, hanem minden, a támogatott pályázatokban szereplő csapat hivatalos mérkőzéslabdákat kap. A 6. Liga kimarad ebből a programból, mivel annak pályázata ezúttal nem részesült támogatásban.

Nemzetközi torna és Erasmus+ program

Bálint Attila alelnök ismertette, hogy a HMLE sikeresen pályázott Csíkszereda Városházánál is. Az egyesület 8000 lejes támogatást nyert egy ősszel megrendezendő nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna megszervezésére, amelyhez 1000 lej önrészt biztosít.

A sajtótájékoztatón szó esett az Erasmus+ Grassroots Future programról is, amelyben a HMLE hét nemzetközi partnerrel dolgozik együtt. A projekt célja az utánpótlás-labdarúgás fejlesztése és a jó gyakorlatok megosztása. Az első szakmai találkozót Lengyelországban rendezték meg, ahol Bálint Attila és Hompoth Dezső képviselte a Hargita megyei szervezetet.

A következő időszakban kérdőíves felmérés készül a klubvezetők, edzők, játékvezetők és a labdarúgás szereplőinek bevonásával. A kutatás nemcsak Hargita megyében, hanem Németországban, Szlovéniában, Szerbiában, Portugáliában, Spanyolországban és Lettországban is zajlik. Az eredmények alapján fiatal sportvezetők és edzők kapcsolódhatnak be nemzetközi képzésekbe.

A projekt egyik kiemelt célja az önkéntesség erősítése is. Bálint Attila rámutatott: Hargita megyében még kevésbé elterjedt az önkéntes munka, ugyanakkor a körzeti labdarúgásban dolgozók jelentős része gyakorlatilag önkéntesként végzi feladatait.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Köpésért és a szögletzászló kirúgásáért büntetéseket szabtak ki

Ezen a héten is ülésezett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület fegyelmi bizottsága. A 4. Liga és az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság mérkőzésein történt sportszerűtlen megnyilvánulások miatt hoztak döntéseket.

Csak az egyik ligában játszottak meccseket a Csík körzeti focibajnokságban

Csonkafordulót tartottak az elmúlt hétvégén a Csík körzeti labdarúgó-bajnokságban. Az 5. Ligában egyetlen meccset sem rendeztek, csak a 6. Liga mezőnyének egy része lépett pályára.

Egyoldalú rangadók az Udvarhely körzetiben

A hétvégi meccseket követően nem változott a sorrend az 5. Liga udvarhelyszéki csoportjában, Szentábrahám, Lövéte és Malomfalva is magabiztosan győzött. A 6. Ligában már nincs ponttalan és veretlen együttes sem.

24 meccses eltiltást kapott a játékvezetőt megütő elnök-edző, megfelezték Agyagfalva büntetését

A Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) fegyelmi bizottsága az elmúlt időszakban két ízben is összeült, döntéseket hozott a 4. és az 5. Ligában történt esetek után.

Nem botlottak az esélyesek az Udvarhely körzetiben

Az Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság A csoportjának első négy helyezettje is megnyerte hétvégi mérkőzését, így nem történt helycsere az élen. A 6. Ligában viszont új éllovas van, miután Kápolnás jobb gólarányával megelőzte Bögözt.

A lefújás után a pályán ütötték meg a játékvezetőt a Csík körzeti focibajnokságban

Csapata 5–1-re kapott ki Szépvízen, a mérkőzés végén a játékvezetőn kérte számon a gyímesbükki elnök-edző a történteket. Tettlegességig fajultak a dolgok.

A közgyűlés bizalmat szavazott, új elnöke van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesületnek

Egyetlen pályázó volt az elnöki tisztség betöltésére, erre pedig a tisztújító küldöttgyűlés rábólintott. Tamás Zoltán átadta a stafétát, Hompoth Dezső lett a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület új vezetője.

A Csík körzeti focibajnokság címvédője pontokat hullajtott, ezt kihasználta az üldözője

Gólokban nem volt hiány ezúttal sem a Csík körzeti labdarúgó-bajnokság 7. fordulójának meccsein. Mind az 5. Ligában, mind a 6. Ligában sűrű az élboly.

Fordulónként váltják egymást az éllovasok az Udvarhely körzetiben

A hetedik játéknapot rendezték a labdarúgó 5. Liga Udvarhelyszéki csoportjában, és ismét változott az éllovas: Szentábrahám legyőzte és átvette a vezetést Malomfalvától. A 6. Ligában szintén új listavezető van, a B csoportban Alsósófalva került az élre.

Egyetlen pályázó van a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület elnöki tisztségére

Jóváhagyták a jelöléseket a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE) október 22-i tisztújító közgyűlésére. Az elnöki és az alelnöki tisztségre is egy-egy jelölt indul. Megszavazzák a különböző bajnoki osztályok és szakágak képviselőit is.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!