Kényelmetlen ellenfél vár a „vasutasokra” a 20. forduló utolsó mérkőzésén. A Chindia legutóbbi nyolc bajnokiján nem szenvedett vereséget, a mezőny egyik legjobb védelmével rendelkező Dâmbovița megyeiek nem véletlenül küzdötték fel magukat a playoff-helyekig.
A piros-kékek egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepelt a hétfő esti találkozón, sőt többet birtokolták a labdát a címvédőnél, és legalább annyi lehetőséget kidolgoztak, mint a kolozsváriak.
Gól nélküli első félidő után a CFR egy kezezésért kapott tizenegyest a második játékrész elején, ezt pedig a 7. percben az U21-es Mihai Gîdeát váltó Alexandru Păun értékesítette.
A vendégeknek ez a büntetőgól elegendőnek bizonyult a három pont begyűjtéséhez, bár a játék képe alapján egy döntetetlen talán igazságosabb lett volna.
Edward Iordănescu legénysége újra egy pontra közelítette meg a listavezető FCSB-t, amely szombaton este 3–1-re verte hazai pályán a Poli Iași együttesét. A moldvaiak időközben edzőt váltottak, érdekesség, hogy a csapat tapasztalt támadóját, Andrei Cristeát nevezték ki a menesztett Daniel Pancu helyére.
Az 1. Ligában újabb hétforduló következik, amint arról beszámoltunk, az eredetileg kedd 17 órára kiírt FC Argeș–Sepsi OSK találkozót elhalasztották.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!