A találkozó előtt négy pont választotta el egymástól a két csapatot, amelyek jó formában voltak, egyaránt megnyerték előző két bajnoki meccsüket.
A mérkőzés elején többet kezdeményeztek a vendégek, mégis az első nagy helyzetig a 22. percig kellett várni, amikor
Jebari a tizenhatoson kívülről a kapufát találta el.
Ezután is a csíkszeredaiak előtt adódott újabb lehetőség, Schieb lövése megpattant a védőjén és mellé csorgott, a szöglet után pedig Bor kevéssel mellé lőtt, akárcsak nem sokkal később Csürös is.
Az első félidő legvégén mégis a Metaloglobus volt a legközelebb a gólhoz,
ellentámadás végén Gyenge bravúrral mentett Ovidiu Hereával szemben, az ismétlést pedig Enache fölé küldte.
A szünetet követően az FK látványos találattal szerezte meg a vezetést, az 54. percben Jelena labdaszerzése után Gál-Andrezly harminc méterről lőtt védhetetlenül a hálóba.
A bekapott gól után aktívabbak voltak a házigazdák, és negyedóra múlva kiegyenlítettek,
szöglet után Gyenge fölött átszállt a labda, ez megtévesztette Csüröst, akinek lábáról a kapuba pattant.
A végéig többet próbálkoztak a győztes gól megszerzésével a vendégek, de helyzetig nem jutottak el, sőt a másik oldalon a Metaloglobus ellentámadásból Borțoneanu révén eldönthette volna a három pont sorsát, fejese azonban nem talált célt.
A döntetlen nem sokat segít az FK Csíkszeredának, amely jelenleg nyolc pontos távolságra van a hatodik, utolsó felsőházi rájátszást érő helytől.
| 2021. 10. 21. 19:30 | Petrolul Ploiești Petrolul | Bukaresti Steaua Steaua | 2-0 |
| 2021. 10. 22. 15:30 | FC Buzău Buzău | Unirea Slobozia Slobozia | 1-1 |
| 2021. 10. 23. 11:00 | Astra Giurgiu Astra | Dunărea Călărași Dunărea | 3-0 |
| 2021. 10. 23. 11:00 | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | Dacia Unirea Brăila Brăila | 2-0 |
| 2021. 10. 23. 11:00 | Jászvásári Poli Jászvásár | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 1-3 |
| 2021. 10. 23. 11:00 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 1-1 |
| 2021. 10. 23. 12:30 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Sellenberki SK Sellenberk | 3-2 |
| 2021. 10. 23. 15:00 | Temesvári SSU Poli SSU Poli | Temesvári Ripensia Ripensia | 1-3 |
| 2021. 10. 24. 12:30 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Dési Unirea Dés | 3-1 |
| 2021. 10. 25. 15:30 | Concordia Chiajna Concordia | Brassói FC Brassói FC | 2-1 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Petrolul Ploiești Petrolul | 11 | 10 | 0 | 1 | 27-2 | 30 |
2 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 11 | 9 | 0 | 2 | 20-7 | 27 |
3 | Concordia Chiajna Concordia | 11 | 8 | 2 | 1 | 15-4 | 26 |
4 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 11 | 7 | 4 | 0 | 25-10 | 25 |
5 | FC Buzău Buzău | 11 | 6 | 3 | 2 | 36-9 | 21 |
6 | Bukaresti Steaua Steaua | 11 | 6 | 3 | 2 | 17-8 | 21 |
7 | Bukaresti Metaloglobus Metaloglobus | 11 | 5 | 2 | 4 | 15-16 | 17 |
8 | Unirea Slobozia Slobozia | 11 | 4 | 4 | 3 | 15-9 | 16 |
9 | Sellenberki SK Sellenberk | 11 | 4 | 2 | 5 | 10-16 | 14 |
10 | Temesvári Ripensia Ripensia | 11 | 3 | 4 | 4 | 13-16 | 13 |
11 | Viitorul Pandurii Târgu Jiu Viitorul Pandurii | 11 | 3 | 4 | 4 | 11-14 | 13 |
12 | FK Csíkszereda FK Csíkszereda | 11 | 4 | 1 | 6 | 14-19 | 13 |
13 | Jászvásári Poli Jászvásár | 11 | 4 | 0 | 7 | 15-15 | 12 |
14 | Dési Unirea Dés | 11 | 3 | 3 | 5 | 10-12 | 12 |
15 | Temesvári SSU Poli SSU Poli | 11 | 3 | 1 | 7 | 12-18 | 10 |
16 | Brassói FC Brassói FC | 11 | 2 | 3 | 6 | 9-21 | 9 |
17 | Konstancai Unirea Konstancai Unirea | 11 | 2 | 1 | 8 | 9-33 | 7 |
18 | Dunărea Călărași Dunărea | 11 | 0 | 3 | 8 | 8-24 | 3 |
19 | Astra Giurgiu Astra | 11 | 4 | 4 | 3 | 13-10 | 2 |
20 | Dacia Unirea Brăila Brăila | 11 | 0 | 2 | 9 | 4-35 | 2 |
Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hivatalosan engedélyezte David Creța számára a válogatottváltást, így a TSG Hoffenheim 18 éves támadója ezentúl a román labdarúgó-válogatottban szerepelhet.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!