A 24 játékost tartalmazó listán a legnagyobb hiányzó az első számú kapusnak tekinthető Gulácsi Péter, a Leipzig légiósa korábbi sérülése miatt maga kérte, hogy pihenhessen, ezért nem került be a névsorba. Abszolút újonc lesz a keretben az angol másodosztályú Plymouth csapatától érkező Szűcs Kornél, a 23 éves védő a nyáron Kecskemétről igazolt a szigetországba.
A magyarok október 11-én, jövő pénteken 21 óra 45 perctől a hollandokat fogadják a Puskás Arénában, három nappal később pedig Boszniában játszanak. A nemzeti csapat az első két találkozóján idegenben 5–0-ra kikapott Németországtól, valamint hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a bosnyákokkal a Nemzetek Ligája A divíziójának 3-as csoportjában.
Új név és gyorsasági szakasz, átalakuló helyszínek – számos újdonsággal érkezik az idei Hargita Rali, amelyet április végén rendeznek meg Székelyudvarhelyen és környékén.
Megható pillanatokkal és nosztalgikus játékkal találkozott újra a csíki hoki egyik aranygenerációja. Az 1975–1976-os születésű játékosok nemcsak a múltat idézték fel, hanem elhunyt társaik előtt is tisztelegtek.
Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.
Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!