Hirdetés

Egy félidőt bírták Brassóban a KSE labdarúgói

A brassóiak az odavágón is 4–1-re győztek a kézdivásárhelyiek ellen
Fotó: Tofán Levente

2023. március 18., 20:23

A labdarúgó 3. liga alapszakaszának 17. fordulójában a Kézdivásárhelyi SE három góllal kapott ki a Brassói Municipal SR vendégeként.

2023. március 18., 20:23

Az 5. csoportban játszott mérkőzés első félideje a felsőházba jutás okán győzelmi kényszerben pályára lépő házigazdák támadásai és a céhes városiak kontrái jegyében zajlott. Három brassói gólhelyzet ellenében a Gazda József vezette kék-fehérek kétszer veszélyeztették a Steagul Roșu kapuját, ám egyik csapat sem talált be, kiegyensúlyozott játék után gólnélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe.

Félidő után a Cenk alatti sárga-feketék az első szögletrúgást követően megszerezték a vezetést.

Hirdetés

A KSE megrázta magát és Sánta Tamás révén kétszer is egyenlíthetett volna, ám ez nem a kézdi csatár napja volt, aki előbb egy beadásról maradt le, majd büntetőből sem talált be.

A védelemben Bântă téves passza nyomán a brassóiak 2–0-ra növelték előnyüket, majd büntetőből állították be a 3–0-s végeredményt.

A tabella 9. helyén álló KSE az alapszakasz utolsó fordulójában, március 25-én, szombaton a CS Păuleşti csapatát fogadja.

„Nagyon nehéz mérkőzésünk lesz, óriási a tét, remélem, a sérültjeink is felépülnek addigra.

Már eldőlt, hogy a kiesés ellen harcolunk a rájátszásban, jövő héttől kezdődnek a döntők, az összes hatpontos mérkőzés lesz, beleértve az alapszakasz utolsó meccsét, hiszen majd még kétszer játszunk Păuleşti ellen”

– nyilatkozta a Székely Sportnak Gazda József, a KSE edző-játékosa.

Ugyanebben a csoportban pénteken a Székelyudvarhelyi FC 3–1 (2–0) arányban győzte le hazai pályán a Brassói Kids Tâmpa csapatát, míg szombaton a Sepsi OSK II. a listavezető CS Blejoi otthonában szenvedett 6–1-es (4–0) vereséget.

Labdarúgó 3. Liga, 5. csoport, 17. forduló:
Brassói SR Municipal–Kézdivásárhelyi SE 3–0 (0–0).
Gólszerzők: Dragoș Popa, Dragoș Sandu és Mihai Ion.
KSE: Bunduc – Sánta L. (Postolică, 76.), Bântă (Gergely A., 76.), Locotuș, Gajdó – Bagoly B., Kerestély, Páll K. (Szőcs, 65.) – Pakucs N., Bandi Á. (Pătrășcoiu 65.), Sánta T (Papp, 65.).

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 5-ös csoport, alapszakasz, 17. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2022–2023-as szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elengedte füle mellett a játékvezető a magyarellenes rigmusokat a Sepsi OSK kiszállásán

Magyarellenes rigmusok hangzottak el az FC Argeș–Sepsi OSK szombati mérkőzésen, a találkozót vezető George Roman azonban nem szakította félbe a játékot. A történteket a román sportsajtóban is élesen bírálták.

A semmiből jött a Sepsi OSK cserejátékosának győztes találata (videóval)

Nem tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani az FC Argeș vendégeként a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, a hajrában mégis bezsebelte a három pontot a labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 7. fordulójában. Ez volt a háromszékiek első sikere idegenben.

Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

`
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Ez is érdekelheti

Négyet vágott a Sepsi OSK II. Kovásznán, kikapott a Kézdi SE Jászvásáron

Vereséggel debütált a harmadosztályban a Kovásznai Kárpátok, az újonc fürdővárosiak hazai pályán négy góllal maradtak alul a Sepsi OSK másodcsapatával szemben a 3. Liga nyitókörének Kovászna megyei rangadóján. A KSE a hajrában veszített pontot.

Győzelemmel rajtolt az SZFC, elhozta a pontokat Gyergyóból

Győzelemmel kezdte a labdarúgó 3. Liga új idényét a Székelyudvarhelyi FC, szombaton kora este a Hargita megyei rangadón 1–0-ra nyert a Gyergyószentmiklósi VSK otthonában.

Székelyföldi rangadók és KSE-kiszállás, rajtra készen a 3. Liga

Augusztus utolsó hétvégéjén elrajtol a labdarúgó 3. Liga 2026–2027-es idénye, amelyben az öt székelyföldi együttesből négy rögtön farkasszemet néz egymással. A Kézdivásárhelyi SE eközben Jászvásáron kezdi meg szereplését.

Székelyföldi párharcokkal indul a harmadosztályú bajnokság

Elkészítették a labdarúgó 3. Liga alapszakaszának menetrendjét, a csütörtök délutáni sorsolást követően kiderült, hogy a nyitófordulóban két székelyföldi párharcot is rendeznek.

Kedvezőbb helyzetben a háromszékiek: nem bánják a 3. Liga csoportbeosztását

Nem bánkódnak a 3. Liga csoportbeosztása miatt a Kovászna és a Sepsi OSK II. háza táján. Az újonc számára a rövidebb kiszállások jelenthetnek előnyt, míg a háromszékiek farmcsapatánál továbbra is a fiatal játékosok fejlesztése élvez elsőbbséget.

Hosszú kiszállások, szoros bajnokság – így fogadták csoportjukat a 3. Ligában a székelyföldi csapatvezetők

Nem mindenhol örültek a labdarúgó 3. Liga csoportbeosztásának, abban viszont egyetértenek a székelyföldi együttesek, hogy kiegyensúlyozott idény következhet. A Székely Sport az érintett klubokat kérdezte arról, hogyan vélekednek a mezőnyről.

Elkészült a 3. Liga csoportbeosztása, külön csoportba kerültek a Kovászna megyei együttesek

Alig két héttel a pontvadászat kezdete előtt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elkészítette a 3. Liga csoportbeosztását. A székelyföldi csapatokat az első két csoportba sorolták, meglepetésre idén először szétválasztották a Kovászna megyei együtteseket.

Fegyelmezett játékkal nehezítette meg a Sepsi OSK dolgát az SZFC

Felkészülési mérkőzést játszott egymással a Sepsi OSK és a Székelyudvarhelyi FC szerdán délután. Habár az udvarhelyiek 2–1-es vereséget szenvedtek, hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak a harmadosztályú bajnokság augusztus végi rajtja előtt.

Egy évtized a háttérben – a csapatmenedzser bevezetett az SZFC kulisszái mögé

Tíz éve dolgozik a Székelyudvarhelyi FC mellett, végigjárta a 3. Liga minden hullámhegyét és hullámvölgyét, kétszer pedig testközelből élte át, milyen közel lehet a másodosztály. László Zsolt csapatmenedzserrel beszélgettünk.

Új korszak a Sepsi OSK II-nél, fiatalos hévvel épül a jövő csapata

A nyári játékosmozgás következtében új alapokra helyezik a Sepsi OSK másodcsapatának jövőjét. Nagy Sándor kezei között egy lendületes, ambiciózus keret formálódik, amelyben a saját nevelésű tehetségek is egyre nagyobb szerepet kapnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!