HIRDETÉS

Egy csoportban a székely csapatok

Először Csíkszeredában csap össze a két Hargtia megyei együttes
Fotó: Veres Nándor

2017. augusztus 16., 17:38

Idén is a labdarúgó 3. Liga 1-es szériájába került az FK Csíkszereda és a Székelyudvarhelyi FC. Mellettük egy másik székely csapat is harcba száll a 2. Ligába jutásért, mégpedig a Kézdivásárhelyi KSE.

2017. augusztus 16., 17:38

A Román Labdarúgó-szövetség a héten véglegesítette a csoportok mezőnyét, mint kiderült, a harmadosztályos bajnokság 2017–2018-as szezonjában ugyanabba a csoportba sorolják az FK Csíkszereda, a Kézdivásárhelyi KSE és a Székelyudvarhelyi FC csapatait.

Összesen 75 együttes verseng a harmadosztályban. Öt csoportra osztották a résztvevőket. Mindegyikben 15 klub kapott helyet.

HIRDETÉS

A bajnokság tehát harminc fordulós lesz (mindegyik csapat kétszer fog állni), az első játéknapot pedig jövő szombaton rendezik (augusztus 26.).

A tavalyi bajnoksághoz képest több változás is történt a csoportban, hiszen öt újonc ellenfél került az udvarhelyiek és csíkiak szériájába. Galac megyét idén négy együttes képviseli, Brassó és Hargita megyét kettő, míg Kovászna megyét a Kézdivásárhelyi KSE.

Erdélyi érdekeltségű lesz még a negyedik és az ötödik csoport is, utóbbiban többek között a 4. Ligából feljutott Kolozsvári Universitatea és a Kolozsvári CFR fiókcsapata közötti rangadóra lehet majd számítani.

Tesztmeccs. Az SZFC hétvégén 3–1-re verte a KSE-t •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Tesztmeccs. Az SZFC hétvégén 3–1-re verte a KSE-t
Fotó: Pál Árpád

A szerdán délben tartott sorsolás előtt kiderült, hogy a Nemeszsuki Egyesülés és a Zilahi FC visszalépett a bajnokságból, így mind az öt csoportban 15–15 csapat harcol majd a feljutást érő csoportgyőzelemért.

Elkészítették a bajnokság menetrendjét, a Székelyudvarhelyi FC hazai pályán kezd, ellenfele az előző szezonban (és valószínűleg az ideiben is) a feljutásért harcoló Szászhermányi FC lesz. Az FK Csíkszereda idegenben, az Avântul Valea Mărului otthonában lép pályára. A Kézdivásárhelyi KSE is saját közönsége előtt mutatkozhat be a 3. Ligában, az első fordulóban Románvásárt fogadja.

Az első székely rangadóra sem kell sokat várni, hiszen a második fordulóban a KSE Csíkszeredába látogat, azon a játéknapon az SZFC a nagy álmokat szövögető Galaci Oțelul Suporter Club vendége lesz.

A KSE–SZFC mérkőzést a 9. fordulóban rendezik, míg az első Hargita megyei derbire Csíkszeredában kerül sor a 11. játéknapon. Az udvarhelyi együttes a 14. fordulóban lesz szabadnapos.

Az idei szezonban nem lesznek sem Beszterce-Naszód, sem pedig Bihar megyei együttesek, miközben például Temes megye négy csapattal is képviselteti magát a harmadosztályban.

Az 1-es széria mezőnye: Székelyudvarhelyi FC (Hargita megye), FK Csíkszereda (Hargita), Kézdivásárhelyi KSE (Kovászna, újonc), CSM Bucovina Rădăuţi (Suceava, újonc), ACS Sănătatea Darabani (Botoșani, újonc), Románvásári VSK (Neamț), CSM Paşcani (Iași), Bákói Aerostar (Bákó), Barcarozsnyói Olimpic Cetate (Brassó), Szászhermányi FC (Brassó), CSM Focşani 2007 (Vrancea, újonc), CS Avântul Valea Mărului (Galac), CS Sporting Lieşti (Galac), Galaci Metalosport (Galac), ACS Suporter Club Galaci Oțelul (Galac, újonc).

Labdarúgás, 3. Liga, 1-es csoport, az odavágók programja

1. forduló:
Galaci Oțelul Suporter Club–Galaci Metalosport
Székelyudvarhelyi FC–Szászhermányi FC
CSM Focșani–Bákói Aerostar
Sănătatea Darabani–Sporting Liești
CSM Pașcani–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Avântul Valea Mărului–FK Csíkszereda
Kézdivásárhelyi KSE–Románvásári VSK
A Bucovina Rădăuți áll.

2. forduló:
Galaci Metalosport–Románvásári VSK
FK Csíkszereda–Kézdivásárhelyi KSE
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Avântul Valea Mărului
Sporting Liești–CSM Pașcani
Bákói Aerostar–CSM Bucovina Rădăuți
Szászhermányi FC–CSM Focșani
Galaci Oțelul Suporter Club–Székelyudvarhelyi FC
A Sănătatea Darabani áll.

3. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Galaci Metalosport
CSM Focșani–Galaci Oțelul Suporter Club
Bucovina Rădăuți–Szászhermányi FC
Sănătatea Darabani–Bákói Aerostar
Avântul Valea Mărului–Sporting Liești
Kézdivásárhelyi KSE–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Románvásári VSK–FK Csíkszereda
A CSM Pașcani áll.

4. forduló:
Galaci Metalosport–FK Csíkszereda
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Románvásári VSK
Sporting Liești–Kézdivásárhelyi KSE
Bákói Aerostar–CSM Pașcani
Szászhermányi FC–Sănătatea Darabani
Galaci Oțelul Suporter Club–CSM Bucovina Rădăuți
Székelyudvarhelyi FC–CSM Focșani
Az Avântul Valea Mărului áll.

5. forduló:
CSM Focșani–Galaci Metalosport
Bucovina Rădăuți–Székelyudvarhelyi FC
Sănătatea Darabani–Galaci Oțelul Suporter Club
CSM Pașcani–Szászhermányi FC
Avântul Valea Mărului–Bákói Aerostar
Románvásári VSK–Sporting Liești
FK Csíkszereda–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
A Kézdivásárhelyi KSE áll.

6. forduló:
Galaci Metalosport–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Sporting Liești–FK Csíkszereda
Bákói Aerostar–Kézdivásárhelyi KSE
Szászhermányi FC–Avântul Valea Mărului
Galaci Oțelul Suporter Club–CSM Pașcani
Székelyudvarhelyi FC–Sănătatea Darabani
CSM Focșani–CSM Bucovina Rădăuți
A Románvásári VSK áll.

7. forduló:
Bucovina Rădăuți–Galaci Metalosport
Sănătatea Darabani–CSM Focșani
CSM Pașcani–Székelyudvarhelyi FC
Avântul Valea Mărului–Galaci Oțelul Suporter Club
Kézdivásárhelyi KSE–Szászhermányi FC
Románvásári VSK–Bákói Aerostar
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Sporting Liești
Az FK Csíkszereda áll.

8. forduló:
Galaci Metalosport–Sporting Liești
Bákói Aerostar–FK Csíkszereda
Szászhermányi FC–Románvásári VSK
Galaci Oțelul Suporter Club–Kézdivásárhelyi KSE
Székelyudvarhelyi FC–Avântul Valea Mărului
CSM Focșani–CSM Pașcani
Bucovina Rădăuți–Sănătatea Darabani
A Barcarozsnyói Olimpic Cetate áll.

9. forduló:
Sănătatea Darabani–Galaci Metalosport
CSM Pașcani–CSM Bucovina Rădăuți
Avântul Valea Mărului–CSM Focșani
Kézdivásárhelyi KSE–Székelyudvarhelyi FC
Románvásári VSK–Galaci Oțelul Suporter Club
FK Csíkszereda–Szászhermányi FC
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Bákói Aerostar
A Sporting Liești áll.

10. forduló:
Bákói Aerostar–Sporting Liești
Szászhermányi FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Galaci Oțelul Suporter Club–FK Csíkszereda
Székelyudvarhelyi FC–Románvásári VSK
CSM Focșani–Kézdivásárhelyi KSE
Bucovina Rădăuți–Avântul Valea Mărului
Sănătatea Darabani–CSM Pașcani
A Galaci Metalosport áll.

11. forduló:
CSM Pașcani–Galaci Metalosport
Avântul Valea Mărului–Sănătatea Darabani
Kézdivásárhelyi KSE–CSM Bucovina Rădăuți
Románvásári VSK–CSM Focșani
FK Csíkszereda–Székelyudvarhelyi FC
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Galaci Oțelul Suporter Club
Sporting Liești–Szászhermányi FC
A Bákói Aerostar áll.

12. forduló:
Galaci Metalosport–Bákói Aerostar
Galaci Oțelul Suporter Club–Sporting Liești
Székelyudvarhelyi FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
CSM Focșani–FK Csíkszereda
Bucovina Rădăuți–Románvásári VSK
Sănătatea Darabani–Kézdivásárhelyi KSE
CSM Pașcani–Avântul Valea Mărului
A Szászhermányi FC áll.

13. forduló:
Avântul Valea Mărului–Galaci Metalosport
Kézdivásárhelyi KSE–CSM Pașcani
Románvásári VSK–Sănătatea Darabani
FK Csíkszereda–CSM Bucovina Rădăuți
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–CSM Focșani
Sporting Liești–Székelyudvarhelyi FC
Bákói Aerostar–Szászhermányi FC
A Galaci Oțelul Suporter Club áll.

14. forduló:
Galaci Metalosport–Szászhermányi FC
Galaci Oțelul Suporter Club–Bákói Aerostar
CSM Focșani–Sporting Liești
Bucovina Rădăuți–Barcarozsnyói Olimpic Cetate
Sănătatea Darabani–FK Csíkszereda
CSM Pașcani–Románvásári VSK
Avântul Valea Mărului–Kézdivásárhelyi KSE
A Székelyudvarhelyi FC áll.

15. forduló:
Kézdivásárhelyi KSE–Galaci Metalosport
Románvásári VSK–Avântul Valea Mărului
FK Csíkszereda–CSM Pașcani
Barcarozsnyói Olimpic Cetate–Sănătatea Darabani
Sporting Liești–CSM Bucovina Rădăuți
Bákói Aerostar–Székelyudvarhelyi FC
Szászhermányi FC–Galaci Oțelul Suporter Club
A CSM Focșani áll.

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Székely lány nyerte az idei lovasíjász világbajnokságot

Két világbajnoki címet szerzett a csíkszeredai Csiszér Ivett a lovasíjászok magyarországi vb-jén: a nyílt és női kategóriát is megnyerte a világ legjobbjait megelőzve, ezzel Székelyföldnek újabb sporttörténelmi sikert hozott.

Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

`
Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Krónika

Vége lesz a különleges nyugdíjaknak – Ilie Bolojan szerint hamarosan újabb adócsomag kerül napirendre

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy Románia az egyetlen ország a világon, ahol a bírák 48 évesen vonulnak nyugdíjba, átlagosan 5000 eurós nyugdíjjal. A kormányfő szerint ezen hamarosan változtatnak.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Egyedi rekordot állított fel a Sepsi OSK volt alapembere

A bajnoki címvédő FCSB diadalával indult a 2025–2026-os hazai labdarúgószezon, a Szuperkupa-mérkőzésen legyőzte a kupagyőztes Kolozsvári CFR-t. A fővárosiaktól Marius Ștefănescu, a Sepsi OSK volt játékosa sorozatban negyedszer hódította el a trófeát.

Tizenhat – ennyi játékostól köszönt el a nyárádtői labdarúgóklub

Jelentősen átalakul a nyárádtői labdarúgócsapat kerete a másodosztályú bajnokság új idényére. A klub bejelentése szerint tizenhat játékossal már nem számolnak.

A bajnoké lett a szezon első trófeája (videóval)

A címvédő FCSB sikerével indul a 2025–26-os labdarúgószezon, a szombat esti Szuperkupadöntőben bombagólokkal győzte le a Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR-t.

Új időszámítás a Sepsinél, Suciu nélkül

Nem hosszabbították meg Valentin Suciu június végén lejárt szerződését a Sepsi OSK-nál, a sepsiszentgyörgyi klubot korábban a 4. Ligából az élvonalig vezető tréner az akadémia szakmai igazgatójaként búcsúzott egykori sikerei helyszínétől.

Ki szerzi meg a szezon első trófeáját?

Óriási érdeklődés kíséri a román Szuperkupa-döntőt, amelyen az elmúlt szezon két meghatározó csapata, a bajnok FCSB és a kupagyőztes Kolozsvári CFR csap össze szombaton este 8 órától a bukaresti Steaua Stadionban.

Magyari Szilárd új kihívásra vágyott, túlszárnyalná tavalyi teljesítményét

A másodosztály egyik újoncához igazolt a farkaslaki születésű támadó. Magyari Szilárd úgy érzi, a Szatmárnémeti VSK a megfelelő klub számára, ahol tovább fejlődhet.

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Termelték a találatokat – a Hargita megyei focibajnokságok gólgyárosai

Húsz találat fölötti termés, sőt, egyesek 30, illetve 40 gól is jutottak: a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságok legjobb góllövői ismét bizonyították, hogy az alsóbb ligákban is születnek figyelemre méltó teljesítmények.

Nem bírt a Szuperliga újoncával a Sepsi OSK

Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.

A Szuperligára hangolva: háromnyelvűre váltott az FK Csíkszereda

Új szintre lépett az FK Csíkszereda kommunikációja: a klub honlapja immár három nyelven – magyarul, románul és angolul – is elérhető, a közösségi oldalon pedig kétnyelvű tájékoztatás zajlik.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!