Súlyos sérülés, nyaki gerincsérv miatt egész szezonra kidőlt a sorból a Székelyudvarhelyi FC nyáron érkezett támadója, Adrian Viorica.
Demény Norbert edzőtől megtudtuk, hogy a középcsatár pótlását csapaton belül próbálják majd megoldani, hiszen azon a poszton Iovu és Jankó is bevethető.
A Torda elleni meccsre készülő keretből Tankó Előd is hiányzik, aki Achilles-ín-gyulladás miatt egy hónapig a partvonalon kívülre szorult.
„Győzelemmel szeretnénk megszakítani a döntetlen sorozatunkat. Egész héten keményen dolgoztunk, reméljük, a meccsen frissek leszünk és itthon tartjuk a pontokat. Az előző találkozóinkon is jobbak voltunk az ellenfeleinknél, a győzelmet viszont nem sikerült megszerezni. Már nagyon várjuk, hogy a mérleg nyelve mikor billen át a javunkra. Torda legutóbbi találkozóján kikapott, így biztosan foggal-körömmel harcol majd a pontokért.
– mondta Demény.
Torda jelenleg hat pontjával a negyedik helyen áll, míg a három döntetlent játszott SZFC 11. a táblázaton. Az előző szezonban a Kolozs megyeiek Udvarhelyen 2–1-re, míg hazai pályán 1–0-ra nyertek.
Labdarúgó 3. Liga, 5-ös széria, 4. forduló, pénteken 17 órától:
Székelyudvarhelyi FC–Tordai Arieșul,
Dési Unirea–Nagybányai Minaur,
Kolozsvári Sănătatea–Kolozsvári CFR II.,
Sellenberki Viitorul–Besztercei Gloria;
szombaton 17 órától
Alsógáldi Industria–Kudzsiri Metalurgistul,
Nagyváradi Luceafărul–Lénárdfalva,
Gyulafehérvári Unirea–Váradszentmárton,
Zliahi SCM–Szászrégeni Avântul.
Labdarúgó 3. Liga, 2019–2020-as szezon, 5-ös csoport
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Lénárdfalvi Comuna | 15 | 10 | 4 | 1 | 40–16 | 34 |
| 2. | Nagybányai Minaur | 15 | 9 | 3 | 3 | 19–8 | 30 |
| 3. | Nagyváradi Luceafărul | 15 | 8 | 2 | 5 | 36–27 | 26 |
| 4. | Kudzsiri Metalurgistul | 15 | 7 | 5 | 3 | 21–16 | 26 |
| 5. | Sellenberki Viitorul | 15 | 6 | 7 | 2 | 23–19 | 25 |
| 6. | Besztercei Gloria | 16 | 7 | 4 | 5 | 17–19 | 25 |
| 7. | Szászrégeni Avântul | 16 | 5 | 7 | 4 | 27–21 | 22 |
| 8. | Tordai Arieșul | 15 | 5 | 7 | 3 | 19–16 | 22 |
| 9. | Váradszentmártoni SK | 15 | 7 | 1 | 7 | 29–29 | 22 |
| 10. | Dési Unirea | 16 | 6 | 3 | 7 | 19–24 | 21 |
| 11. | Kolozsvári Sănătatea | 16 | 5 | 5 | 6 | 22–21 | 20 |
| 12. | Gyulafehérvári Unirea | 15 | 4 | 4 | 7 | 21–19 | 16 |
| 13. | Kolozsvári CFR II. | 15 | 4 | 3 | 8 | 21–32 | 15 |
| 14. | Székelyudvarhelyi FC | 16 | 2 | 4 | 10 | 11–28 | 10 |
| 15. | Zilahi SCM* | 16 | 4 | 3 | 9 | 21–32 | 9 |
| 16. | Alsógáldi Industria | 15 | 2 | 2 | 11 | 16–35 | 8 |
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Egy vereséget követően győzelemmel folytatta felkészülését a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A bulgáriai Banskóban edzőtáborozó háromszéki együttes 1–0-ra múlta felül a koszovói bajnok FC Dritát, a győztes gólt Cosmin Matei szerezte büntetőből.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!