Hirdetés

Edzője is úgy véli, többet érdemelt volna a Sepsi OSK

Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

2018. november 10., 08:42

Küzdelmes mérkőzésen szerzett egy pontot a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK, amely a labdarúgó 1. Liga 15. fordulójában az Universitatea Craiova vendégeként a győzelemhez is közel állt. A háromszékiek hiába szereztek vezetést, végül be kellett érniük a döntetlennel.

2018. november 10., 08:42

Már az Eugen Neagoe által pályára küldött kezdő tizenegy is előrevetítette, hogy a piros-fehérek elsősorban a védekezésre fognak összpontosítani. Ennek megfelelően a hazaiak birtokolták többet a labdát, de csak meddő mezőnyfölényt tudtak kialakítani, a szentgyörgyi védelem különösebb erőfeszítések nélkül verte vissza az erőtlen támadásokat.

Így nem is történt említésre méltó esemény, egészen a 27. percig, amikor Mateiu a tizenhatos területén Jovanović mellett nagyot esett, a bíró pedig befújta a tizenegyest. A büntető elvégzésére Fedele vállalkozott, de a jobb sarokra tartó lövését Fejér hárította.

•  Fotó: Facebook/Universitatea Craiova Galéria

Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

A háromszékiek szórványos támadásai sokáig nem jelentettek semmilyen veszélyt az ellenfél kapujára, azonban a 36. percben mégis megszerezték a vezető találatot: Ștefan a baloldalról egy csel után laposan küldte kapu elé a labdát, a jól helyezkedő Karnickij pedig védhetetlenül lőtt a hálóba (0–1).

Szünet után is az első nagy lehetőség a háromszékiek előtt adódott: az 51. percben Vașvari állt közel a gólszerzéshez, lövése azonban elsüvített Pigliacelli kapuja mellett.

Ezt követően a mérkőzés negatív hősévé Mitriță lépett elő, aki öt perc leforgása alatt két sárga lapot is begyűjtött színészkedés miatt, így az 57. percben máris indulhatott zuhanyozni.

A tíz emberrel játszó oltyán csapat azonban bízva az egyenlítésben ostrom alá vette Fejér kapuját, de Eugen Neagoe tanítványai remekül állták a sarat. Mi több, előnyüket akár meg is duplázhatták volna, amikor a 63. percben Ștefan törhetett egyedül kapu felé, de elügyetlenkedte a lehetőséget.

•  Fotó: Facebook/Universitatea Craiova Galéria

Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

A házigazdák továbbra is elkeseredetten hajszolták az egyenlítő találatot, azonban sokáig úgy tűnt, hogy képtelenek túljutni az OSK védelmén. Már a 83. percnél tartott a találkozó, amikor Velev kihagyott helyzetét követően indítottak ellentámadást,

amelynek végén Bărbuț a baloldalról gurított vissza Burlacu elé, ő pedig kapásból kilőtte a hosszú sarkot (1–1).

A hosszabbítás perceiben egy szabálytalanság után Martic is megkapta második sárga lapját, így a játékvezető őt is kiállította. Ekkor már csak másodpercek voltak hátra az összecsapásból, de ez éppen elegendő lehetett volna arra, hogy a piros-fehérek megszerezzék a győztes találatot.

Hirdetés

Egy szabadrúgást követően röviden szabadított fel a hazai védelem, Karnickij gondolkodás nélkül azonnal tüzelt is, a labda pedig Rus lábán irányt változtatva vágodott Pigliacelli kapujába, a bíró azonban lesre hivatkozva érvénytelenítette a találatot.

Egy játékvezetői tévedésektől hemzsegő meccs végén a háromszékieknek meg kellett elégedniük egy ponttal, de az öröm helyett inkább bosszankodhatnak, hiszen joggal érezhetik magukat megfosztva a győzelemtől.

•  Fotó: Facebook/Universitatea Craiova Galéria

Fotó: Facebook/Universitatea Craiova

„Kezdtük megszokni, hogy ugyanazt éljük meg minden mérkőzésen. Csalódott vagyok, hogy nem sikerült megnyerni ezt a meccset, és elhullattunk két pontot. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, a fiúk nagy erőbedobással játszottak, és taktikailag is nagyon fegyelmezettek voltak. Azt sajnálom, hogy nem tudtunk egy második gólt is szerezni, pedig megvoltak a lehetőségeink.

Vannak azonban nyilvánvaló dolgok, amelyek felett nem hunyhatunk szemet. Ahogy az ellenfél először jutott a tizenhatoson belülre, rögtön tizenegyest kapott, a mi javunkra pedig tizenöt forduló alatt egyszer sem ítéltek büntetőt. Ráadásul az utolsó percben a gólunkat is érvénytelenítették.

Ilyen körülmények között mit tehetek mást, minthogy továbbra is edzem a csapatot, minden energiámat és tudásomat ennek szolgálatába állítom. Tisztelem a bírókat és az ellenfelet is, de úgy gondolom, hogy túl sok nyilvánvaló hibát követtek el ellenünk” – nyilatkozta a találkozót követően Eugen Neagoe, a Sepsi OSK vezetőedzője.

A válogatott mérkőzései miatt két hétig szünetel majd a pontvadászat, de Eugen Neagoe csapata ezalatt sem fog tétlenkedni,

hiszen november 16-án, pénteken 19.30-kor a dunaszerdahelyi Mol Arénában játszik barátságos meccset a DAC ellen.

A bajnokságban pedig legközelebb november 24-én, szombaton 16 órakor lép pályára a szentgyörgyi együttes, hazai környezetben fogadja az Astra Giurgiut.

Labdarúgás, 1. Liga, 15. forduló, Craiova, Ion Oblemenco Stadion:
Universitatea Craiova–Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 1–1 (0–1),
gólszerzők: Burlacu (83.), illetve Karnickij (36.).
Sepsi OSK: Fejér – De Moura, Rus, Jovanović, Sato – Velev, Karnickij, Drăghici (Simonvszki, 87.), Vașvari (Nouvier, 65.), Ștefan (Hamed, 77.) – Tandia. Edző: Eugen Neagoe.
Craiova: Pigliacelli – Martic, Donkor, Kelić, Briceag (Burlacu, 75.) – Mateiu, Fedele (Meza Colli, 46.), Bărbuț, Cicâldău, Mitriță – Rocha (Baicu, 46.). Edző: Devis Mangia.
Sárga lap: Bărbuț (34.), Martic (46., 90+4.), Mitriță (52., 57.), Donkor (87.), illetve De Moura (29.), Sato (86.), Jovanović (90+1.).
Piros lap: Mitriță (57.), Martic (90+4.).
Játékvezetők: Radu Petrescu (Bukarest), Vladimir Urzică (Karácsonkő), Mircea Grigoriu (Bukarest).

További mérkőzések a 15. fordulóból

Szombat:
15.00 Astra Giurgiu–Jászvásári Poli CSM
18.00 FC Viitorul–Concordia Chiajna
21.00 Kolozsvári CFR–Dunărea Călărași

Vasárnap:
17.30 Nagyszebeni Hermannstadt–FC Botoșani
21.00 Bukaresti Dinamo–FCSB

Hétfő:
21.00 Medgyesi Gaz Metan–FC Voluntari

Román labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári CFR 26 15 9 2 39–16 54
2. FCSB 26 14 7 5 49–29 49
3. Universitatea Craiova 26 13 6 7 43–24 45
4. Astra Giurgiu 26 11 9 6 36–23 42
5. FC Viitorul 26 11 5 10 26–27 38
6. Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK 26 10 7 9 32–25 37
7. FC Botoșani 26 9 9 8 31–33 36
8. Jászvásári Poli CSM 26 10 4 12 28–38 34
9. Nagyszebeni Hermannstadt 26 9 5 12 25–28 32
10. Bukaresti Dinamo 26 8 8 10 29–37 32
11. Medgyesi Gaz Metan 26 7 10 9 25–32 31
12. Dunărea Călărași 26 4 12 10 16–25 24
13. FC Voluntari 26 4 9 13 30–46 21
14. Concordia Chiajna 26 4 6 16 19–45 18

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!