Hirdetés

Edző nélkül is kiütötte riválisát a Kolozsvári CFR

A CFR gond nélkül behúzta a rangadót és megnyugtató előnnyel első a tabellán
Fotó: cfr1907.ro

2021. augusztus 29., 23:24

A második félidőben teljesen egyoldalúvá vált a labdarúgó 1. Liga hetedik fordulójának csúcsrangadója. A Kolozsvári CFR vezetőedző nélkül is átmasírozott a FCSB-n, és továbbra is hibátlan mutatóval vezeti a bajnokságot.

2021. augusztus 29., 23:24

Szappanoperába illő edzőmenesztés előzte meg a vasárnap esti rangadót, Marius Șumudică-t botrányos körülmények között rúgta ki a Kolozsvári CFR vezetősége, amely közleményében az elégtelen kupaselejtezős menetelésre hivatkozott. Sajtóhírek szerint Dan Petrescu közel áll ahhoz, hogy újból visszatérjen az erdélyi vasutasgárdához, ám a FCSB elleni rangadót a címvédő kénytelen volt vezetőedző nélkül megvívni.

Kapcsolódó

Az első játékrész képét nagyban meghatározta a heves esőzés miatt teljesen elázott pálya, a felek igencsak megszenvedtek a támadásépítéssel. A házigazdáknak így is sikerült megszerezni a vezetést, mégpedig Omrani jól eltalált 18 méteres löketével.

Hirdetés

A második félidőre a pályamunkások úgy ahogy rendbe hozták a játékteret, a CFR pedig megduplázta előnyét az 56. percben, amikor is Vlad-kapus Sigurjonsson fejére ütötte a labdát: az izlandi középpályás köszönte a lehetőséget és bebólintotta a másodikat.

Érdekesség, hogy a bordó mezesek első és második góljánál is a jobbhátvéd Manea beadása okozott gondot a bukaresti védelemnek.

A 67. percben egy ellentámadáson Deac is bevette Vlad kapuját, a CFR tízese a 16-os félkörének közeléből tanítani valóan helyezte a labdát ballal a jobb alsóba. A hazaiak még ezzel sem lőtték el az összes puskaporukat, a Petrila által kiharcolt büntetőt Alibec értékesítette, így húsz perccel a vége előtt 4–0 állt az eredményjelzőn.

A rendes játékidő végén a FCSB Stoica révén kozmetikázott ugyan kicsit az eredményen, de ezzel együtt is csúfos vereséget szenvedett Kolozsváron.

A „vasutasok” hét meccs után is százszázalékosak a bajnokságban, öt ponttal előzik meg a második helyezett Rapidot, míg a hetedik FCSB hátránya már 12 egység a listavezető mögött.

Labdarúgó 1. Liga, alapszakasz, 7. forduló
Vasárnapi játéknap
Kolozsvári CFR–FCSB 4–1 (1–0)
Gólszerzők: Omrani (30.), Sigurjonsson (56.), Deac (67.), Alibec (73., büntetőből), ill. Stoica (90.)
CFR: Bălgrădean – Manea, Bouhenna, Graovac, Camora – Rodriguez, Sigurjonsson (Itu 78.), Deac (Fofana 85.) – Omrani (Costache 78.), Alibec (Debeljuh 77.), Petrila (Gîdea 87.). Edző: –
FCSB: Vlad – Creţu (Haruț 75.), Vinicius, Cristea, Radunovic (Șerban 60.) – Olaru, Ov. Popescu (Perianu 60.), Oaidă – Cordea (Stoica 75.), Tănase (Mamut 60.), Oct. Popescu. Edző: Edward Iordănescu.
Vezette: Ovidiu Hațegan (Arad)

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz, 7. forduló

Labdarúgó 1. Liga, 2021–2022-es szezon, alapszakasz

Medgyesi Gaz Metan:
Medgyesi Gaz Metan:
1 hozzászólás
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Ez is érdekelheti

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Lukić megszakította az FCSB győzelmi sorozatát, már negyedik a Kolozsvári U

Három bajnoki győzelem után megtorpant az FCSB: Jovo Lukić találatával a Kolozsvári U otthon tartotta a három pontot. A fővárosiak csak lesgólig és kapufáig jutottak, a Farul sikere pedig az első hatból is kiszorította őket.

Ovidiu Burcă: nem vagyunk különösen kedvelt csapat Romániában

Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.

A 95. percben jött a hidegzuhany, két pontot Galacon hagyott a Sepsi OSK (videóval)

Dimitri Oberlin találatával közel került a győzelemhez a Sepsi OSK, a Galaci Oțelul azonban a 95. percben büntetőből egyenlített. A háromszékiek így már öt bajnoki óta nyeretlenek a labdarúgó Szuperligában.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!