A 42 éves szakvezető mindössze féléves szerződést – hosszabbítási lehetőséggel – kötött a bajnoki címvédővel, amelyet még 2018 nyarán is vezetett, de mindössze három mérkőzésen. Miután megnyerték a Szuperkupát, döntetlennel kezdték a bajnokságot, és mivel 1–0-ra elveszítették a Malmö elleni BL-selejtező hazai odavágóját, menesztették a csapat éléről.
– nyilatkozta Edward Iordănescu a CFR hivatalos honlapjának.
Iordănescunak – aki legutóbb a Medgyesi Gaz Metant irányította, amellyel az előző szezonban bejutott a felsőházi rájátszásba – Kolozsváron ugyanazok a célkitűzései lesznek mint elődjének, vagyis a bajnokság megnyerése és bejuttatni a gárdát valamelyik európai kupasorozat csoportkörébe.
Az év végén rendkívül nehéz feladata lesz felrázni a CFR csapatát,
hiszen legutóbbi nyolc meccséből ötöt is elveszített, és már négy mérkőzése nyeretlen, ezeken pedig gólt sem szerzett.
Az együttes jelenleg a harmadik helyen áll az 1. Ligában, hat pontos távolságra az éllovas FCSB-től és négyre az U Craiovától.
Az új vezetőedzőnek és stábjának kevesebb mint két nap áll a rendelkezésére, hogy kellőképpen felkészítse a csapatot a vasárnap 18.30-tól kezdődő, Jászvásári Poli elleni bajnoki kiszállásra, valamint szűk egy hét választja el a jövő csütörtöki, Young Boys elleni idegenbeli összecsapástól, ahol esetleges győzelmével továbbjut az Európa Liga egyenes kiesésés szakaszába.
Telt ház, fúvószenekar és kiváló hangulat fogadta a bajnoki döntőnek beillő rangadót vasárnap kora este Csíkszentsimonban. A hazaiak 4–0-ra legyőzték az Agyagfalvi Lendületet, és megnyerték a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának bajnoki címét.
Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.
Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!