Kászonaltízen a csíkszentmártoniak egy óra után már 3–0-ra vezettek, és bár a házigazdának sikerült szépítenie, a mérkőzés vendégsikerrel zárult.
Magabiztos győzelmet aratott a Gyergyószárhegy hazai pályán a Lázárfalva ellen, a Szentdomokos–Szépvíz összecsapáson pedig 11 találat és ötgólos hazai siker született.
Gólzáporos meccsen nyert hazai pályán a Fiság a Gyimesközéplok ellen, de utóbbiak hétgólos vereségében az is közrejátszott, hogy tartalékos csapattal érkeztek Csíkszentgyörgyre, ahol azonban példás fogadtatásban részesültek. „Köszönet a Csíkszentgyörgyi Fiság Labdarúgó Egyesület szíves vendéglátásáért. A szokásos sör mellett, focistáinkat megvendégelték még kürtöskaláccsal, lángossal és minden finomsággal. Hála érte!” – olvasható a Loki közösségi oldalán.
Meglepetésnek számít a Csíkmadaras tusnádi győzelme, a sereghajtók rangadóját pedig a Kozmás nyerte, és ezzel a Csíkszentmihály lecsúszott az utolsó helyre.
Kászonaltízi dr. Lukács Mihály SE–Csíkszentmártoni Alcsík SE 2–4 (0–2),
gólszerzők: Csürös Roland István (68. és 87.), illetve György T. Szabolcs (23.), Dobos Ervin (42.), Bocskor Ádám (58.), Balázs István (78.).
Gyergyószárhegyi Bástya–Lázárfalvi Mohos 4–1 (3–1),
gólszerzők: Keresztes Tihamér (6.), Csergő Csaba (20. és 55.), Len Kristóf (31.), illetve Jakab Szilárd (38.).
Tusnádi Piliske–Csíkmadarasi Sörkert SE 1–2 (1–1),
gólszerzők: Onodi Botond (21.), illetve Balázs Előd (12.) és Tankó Nobert (81.).
Gyimesbükki SE–Csíkszentkirályi Borsáros 1–1 (0–1),
gólszerzők: András Răzvan (90.+1), illetve Czirják Tamás (8.).
Csíkszentgyörgyi Fiság–Gyimesközéploki Loki SE 7–0 (3–0),
gólszerzők: Bándi Szilárd (19. és 44.), Csedő Zsolt (31.), Tompos Tamás (61. és 70.), Ambrus Csongor (65.) és Szabó-Balogh Szilárd (75.)
Csíkszentdomokosi SK–Szépvízi MŰ 8–3 (3–2),
gólszerzők: Márton Benedek (27., 29., 63. és 83.), Both Tamás (39., 66. ás 78.), Szabó Zsolt (88.), illetve Fazakas István (41. és 45.), Kovács Ervin (71.).
Kozmási Komisz–Csíkszentmihályi Törekvés 3–1 (1–0),
gólszerzők: Páll-Kasza Vince (2.), Márton József (75. és 87., a másodikat büntetőből), illetve Ambrus Antal (56.).
A Csíkszentimrei Töviske csapata szabadnapos volt.
A 18. fordulóból elnapolt Csíkszentdomokosi SK–Tusnádi Piliske találkozót május 7-én 17 órától pótolják.
A következő forduló (május 11-12.) programja: Szépvíz–Töviske, Csíkszentmihály–Szárhegy, Lázárfalva–Kászon, Csíkszentmárton–Piliske, Sörkert–Fiság, Gyimesközéplok–Gyimesbükk és Borsáros–Csíkszentdomokos. A Kozmás csapata szabadnapos lesz.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Gyimesbükk Gyimesbükk | 21 | 17 | 2 | 2 | 90-28 | 53 |
2 | Csíkszentdomokos Csíkszentdomokos | 21 | 15 | 0 | 6 | 96-48 | 45 |
3 | Kászonaltíz Kászonaltíz | 22 | 13 | 3 | 6 | 57-29 | 42 |
4 | Szépvízi MŰ Szépvízi MŰ | 22 | 12 | 3 | 7 | 60-43 | 39 |
5 | Csíkszentgyörgy Csíkszentgyörgy | 20 | 11 | 5 | 4 | 57-26 | 38 |
6 | Csíkszentkirály Csíkszentkirály | 22 | 11 | 3 | 8 | 61-29 | 36 |
7 | Tusnádi Piliske Tusnád | 22 | 11 | 2 | 9 | 60-51 | 35 |
8 | Gyimesközéploki Loki SE Gyimesközéplok | 22 | 10 | 2 | 10 | 39-60 | 32 |
9 | Csíkszentmártoni Alcsík SE Csíkszentmárton | 22 | 10 | 1 | 11 | 52-39 | 31 |
10 | Szárhegyi Bástya Szárhegy | 22 | 9 | 3 | 10 | 49-56 | 30 |
11 | Lázárfalva Lázárfalva | 21 | 9 | 2 | 10 | 45-49 | 29 |
12 | Csíkszentimre Csíkszentimre | 21 | 6 | 4 | 11 | 41-58 | 22 |
13 | Csíkmadarasi Sörkert SE Csíkmadaras | 21 | 5 | 3 | 13 | 35-80 | 18 |
14 | Kozmási Komisz Kozmás | 22 | 2 | 3 | 17 | 26-107 | 9 |
15 | Csíkszentmihály Csíkszentmihály | 21 | 2 | 0 | 19 | 21-86 | 6 |
A labdarúgó Szuperliga 14. fordulójában pénteken délután a Petrolul Ploiești látogat Csíkszeredába. Ilyés Róbert vezetőedző és játékosai a mérkőzést megelőzően a sűrű programról és a rájuk váró újabb hazai kihívásról beszéltek.
A finn Markus Juurikkala első alkalommal vezeti a romániai férfi jégkorong-válogatottat: november elején Otopeni-ben edzőtáboroznak, majd Litvániában jégre is lépnek a Nemzetek Európai Kupája első fordulójában.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
A legfontosabb változás, hogy vidéki környezetben csak tervhez és bejelentéshez lenne kötött a legfeljebb 150 négyzetméteres alapterületű, egyszintes önálló lakóházak építése, nem kellene építkezési engedélyt is kiváltani.
Ma több nepáli, Srí Lanka-i és indiai él Szeben megyében, mint ahányan az őshonos német közösség tagjai maradtak – derül ki a legfrissebb hivatalos adatokból.
Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!