A Kisbecskereki Fortuna vendégeként szoros első félidőt játszott a Vasas Femina. Esélye is lett volna megszerezni a vezetést a nagyon rossz talajú pályán rendezett találkozón, ám Panova és Marinescu ziccere is kimaradt. A második játékrész elején nem volt figyelmes a Vasas védelme, az 52. percben a hazaiak egy jól eltalált lövéssel megszerezték a vezetést.
Felpörgött az udvarhelyi együttes, átvette a mérkőzés irányítását, érkeztek is a helyzetek, a 77. percben pedig a gól is: Barabási beadását Colesnicenco gyönyörűen fejelte a hálóba.
A Fortuna játékosai nagyon elfáradtak, a Vasas pedig felborította a pályát, ám hiába alakított ki számtalan újabb ziccert, több gól nem esett a találkozón.
„Továbbra is a jó úton haladunk, a találkozó előtt kitűzött célunkat tartani tudtuk, azaz a hátramaradt két bajnokinkon legalább négy pontot szerezzünk, és jussunk tovább a kupában
A Román Kupa nyolcaddöntőjében a Vasas Femina jövő vasárnap 11 órakor a Jászvásári Navobi vendége lesz. A bajnokságban idén utoljára november 25-én lép pályára, a Galaci Universitateát fogadja.
Női labdarúgó 1. Liga, 8. forduló:
Kisbecskereki Fortuna–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 1–1 (0–0),
gólszerző Colesnicenco (77.).
Vasas Femina: Kajtár Linda – Dávid Márta (Krall Tímea, 76.), Barabási Kinga, Kis Anita, Benő Krisztina, Nadejda Colesnicenco, Geréd Erika, Anamaria Vlădulescu (Mitri Rita, 62.), Mădălina Marinescu, Carolina Țabur, Margarita Panova (Péter Kata, 84.).
További eredmények:
Galaci Universitatea–Bukaresti Fair Play 4–0,
Kolozsvári Olimpia–CSS Târgoviște 7–0,
Alexandriai Universitatea–Nagybányai Independența 2–1.
Női labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M | GY | D | V | GK | P | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Kolozsvári Olimpia | 16 | 15 | 0 | 1 | 78–6 | 45 |
2. | Kisbecskereki Fortuna | 16 | 9 | 3 | 4 | 35–21 | 30 |
3. | Borgóprundi Heniu | 16 | 9 | 2 | 5 | 29–21 | 29 |
4. | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | 16 | 8 | 4 | 4 | 51–26 | 28 |
5. | Galaci Universitatea | 16 | 7 | 1 | 8 | 43–31 | 22 |
6. | Universitatea Alexandria | 16 | 6 | 3 | 7 | 34–34 | 21 |
7. | Nagybányai Independența | 16 | 6 | 2 | 8 | 43–47 | 20 |
8. | Bukaresti Fair Play | 16 | 3 | 1 | 12 | 20–84 | 10 |
9. | CSȘ Târgoviște | 16 | 1 | 0 | 15 | 14–77 | 3 |
A válogatott szünet után sem torpant meg a Sepsi OSK: az Újszentesi SK otthonában góllal debütált Nacho Heras a labdarúgó 2. Liga 6. fordulójában, a háromszékiek pedig fontos győzelemmel folytatták jó sorozatukat.
Nagy bejelentést tett a Csíkszeredai Sportklub: a kék-fehérekhez csatlakozott Antal Patrick, a Vienna Capitals fiatal támadója, aki már vasárnap este pályára léphet új csapatában. A játékos édesapja 1989 előtt Csíkszeredában hokizott.
Egy ember meghalt és négyen megsérültek szombaton egy Craiován történt tömegverekedésben – tájékoztatott a Dolj megyei rendőrség.
Figyelemfelkeltő elemzést tett közzé a román mezőgazdaság súlyos helyzetéről Nicu Vasile, a Romániai Mezőgazdasági Termelők Egyesületeinek Ligája (LAPAR) elnöke. A tanulmány rámutat, hogy minimális a mezőgazdasági támogatási rendszer hatékonysága.
Élettársa veje gyilkolt meg egy román állampolgárságú férfit a magyarországi Tiszakécskén. Az elkövető egy erdőben elásta a székelyudvarhelyi származású áldozat holttestét.
Nem Daniel David veri most szét a tanügyet, hanem a terminátor üzemmódba kapcsolt Ilie Bolojan.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!