Érdekesség, hogy a felsőházban szereplő gárdák egyike sem tudta kihasználni a másik botlását, mindannyian döntetlennel hagyták el a gyepet. Az éllovas Kolozsvári U a negyedik helyezett Universitatea Craiova együttesét látta vendégül, mindkét fél egyszer talált be.
A második helyen álló Galaci Oțelul szintén saját közönsége előtt szerepelhetett, azonban nem bírt a harmadik Bukaresti Dinamóval és pontosztozkodás lett a vége (1–1). Ez azt jelenti, hogy tíz játéknap elteltével továbbra is veretlen a Kolozsvári U és a galaci alakulat az idei kiírásban.
A negyedik pozíciót elfoglaló Kolozsvári CFR uralta a teljes meccset Nagyszebenben, azonban a kapu előtt rendre rossz döntést hoztak a támadók, így egyetlen találat sem esett az FC Hermannstadt ellen, a kincses városiak zsinórban másodszor remiztek. Egyhuzamban szintén második döntetlenjét játszotta a Petrolul, amely a 93. percben egyenlített ki az FCSB otthonában, így egy egységet megmentve és elrabolva a fővárosból.
Rendkívül látványos és szórakoztató párharcot eredményezett az FC Botoșani–Gloria Buzău találkozó, ahol egygólos vendég előnnyel vonulhattak pihenőre a felek, azonban az utolsó húsz percben öt találat is esett és végül 3–3 lett a végeredmény. Az Aradi UTA–Jászvásári Poli összecsapáson viszont egyszer sem zörrent meg egyik háló sem.
A fordulóban mindössze két siker született. A Konstancai Farul úgy tudta megverni a Sepsi OSK együttesét 2–1-re, hogy a háromszékiek 45 percet emberelőnyben játszottak. A Bukaresti Rapid szintén három pontnak örülhetett, miután a játéknap zárómeccsén kétszer is bevette az Unirea Slobozia kapuját, amire a hazaiak csak eggyel tudtak válaszolni.
A fővárosiak és a tengerpartiak így igazán jól jártak, ugyanis a 12. és 13. pozícióból előre tudtak ugrani egészen a 8. és 9. helyre és mindössze három pontnyira vannak a felsőházi rájátszást érő hatodik helytől.
| 2024. 09. 20. 21:00 | Galaci Oțelul Oțelul | Bukaresti Dinamo Dinamo | 1-1 |
| 2024. 09. 21. 21:00 | FC Hermannstadt Hermannstadt | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 0-0 |
| 2024. 09. 21. 21:30 | FCSB FCSB | Petrolul Ploiești Petrolul | 1-1 |
| 2024. 09. 22. 16:00 | Konstancai Farul Farul | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 2-1 |
| 2024. 09. 22. 21:30 | Kolozsvári U Kolozsvári U | Universitatea Craiova U Craiova | 1-1 |
| 2024. 09. 23. 18:00 | Aradi UTA UTA | Jászvásári Poli Jászvásár | 0-0 |
| 2024. 09. 23. 21:00 | Unirea Slobozia Slobozia | Bukaresti Rapid Rapid | 1-2 |
| 2024. 09. 20. 18:00 | FC Botoșani Botoșani | Gloria Buzău Gloria | 3-3 |
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kolozsvári U Kolozsvári U | 10 | 6 | 4 | 0 | 16-5 | 22 |
2 | Galaci Oțelul Oțelul | 9 | 4 | 5 | 0 | 10-4 | 17 |
3 | Bukaresti Dinamo Dinamo | 10 | 4 | 4 | 2 | 18-12 | 16 |
4 | Universitatea Craiova U Craiova | 10 | 4 | 4 | 2 | 16-10 | 16 |
5 | Kolozsvári CFR Kolozsvári CFR | 9 | 4 | 3 | 2 | 18-11 | 15 |
6 | Petrolul Ploiești Petrolul | 10 | 3 | 6 | 1 | 8-7 | 15 |
7 | FC Hermannstadt Hermannstadt | 10 | 3 | 4 | 3 | 15-12 | 13 |
8 | Bukaresti Rapid Rapid | 10 | 2 | 6 | 2 | 12-13 | 12 |
9 | Konstancai Farul Farul | 10 | 3 | 3 | 4 | 11-13 | 12 |
10 | Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK | 10 | 3 | 2 | 5 | 11-14 | 11 |
11 | Unirea Slobozia Slobozia | 10 | 3 | 2 | 5 | 9-13 | 11 |
12 | Jászvásári Poli Jászvásár | 10 | 3 | 2 | 5 | 10-15 | 11 |
13 | FCSB FCSB | 9 | 2 | 4 | 3 | 11-13 | 10 |
14 | Aradi UTA UTA | 10 | 1 | 6 | 3 | 7-11 | 9 |
15 | FC Botoșani Botoșani | 9 | 2 | 1 | 6 | 8-17 | 7 |
16 | Gloria Buzău Gloria | 10 | 1 | 4 | 5 | 10-20 | 7 |
A Galaci Oțelul menesztette Stjepan Tomast, miután a csapat hétfőn 3–2-re kikapott a Vajdahunyadi Corvinultól. A horvát szakember sorsát megpecsételte a sorozatban elszenvedett három bajnoki vereség.
Közös megegyezéssel szerződést bontott az FK Csíkszereda és Szabó István vezetőedző – közölte csütörtökön a labdarúgó Szuperligában szereplő klub.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!