Mint ismert, a feljutás kiharcolását követően új vezetőedzőt neveztek ki a Maros megyei együttes élére, a Bukaresti Dinamóhoz távozott Florentin Petre helyét Eusebiu Tudor vette át, aki legutóbb ugyancsak a másodosztályban a Bukaresti Metaloglobust vezette. Új kapusedző is érkezett, Gabriel Vasiliu az élvonalban az Aradi UTA és az FC Voluntari csapatainál dolgozott.
A szakmai stábban történt változások után az első új igazolásról is beszámoltak,
a 25 éves Dragoș Gheorghe az előző szezonban 19 mérkőzésen játszott a 2. Ligától búcsúzott CS Tunari-nál.
Korábban a Petrolul Ploiești színeiben feljutott az első osztályba, továbbá az Astra Giurgiu és a Bukaresti Steaua játékosa is volt.
Megkeresésünkre Adrian Pop, a Nyárádtői Unirea elnöke közölte, hogy további hat-hét játékos érkezése várható annak érdekében, hogy erősítsék meg a keretet.
– fogalmazott a Székely Sportnak.
A távozókról a klubvezető elárulta, hogy egyelőre csak az egyik alapemberrel, az angolai Amancio Fortesszal nem hosszabbítottak szerződést, a következő napokban pedig a vezetőedző eldönti, hogy kik lesznek azok a játékosok, akikkel esetleg nem számol, valamint azok, akik maradnak és a 2. Ligában is bizonyíthatnak.
Adrian Pop megerősítette korábban a lapunknak tett nyilatkozatát, miszerint a folytonosságra törekszenek, és nem akarnak nagy változásokat eszközölni a keretben, hiszen a legtöbb labdarúgónak érvényes szerződése van.
A nyárádtői csapatnál hétfőn megtartották a csapatgyülekezőt, majd elkezdődtek az edzések. Adrian Pop ismertette, hogy
két hétig hazai környezetben készülnek, aztán július 10-én Szlovákiába utaznak egy tíz napos edzőtáborba.
Addig próbálnak ellenfeleket találni, hogy barátságos meccseken is gyakoroljanak, valamint a hazatérés után az új szezon kezdete előtt is még szeretnének egy felkészülési mérkőzést játszani.
A labdarúgó 2. Liga 2024–2025-ös szezonja a tervek szerint augusztus 3-án kezdődik, a menetrend elkészítésének időpontját még nem közölték.
Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.
A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!