Hirdetés

Dobogós helyről várja a tavaszi folytatást a Vasas Femina

Az őszi szezon végén felkapaszkodott a harmadik helyre a Vasas Femina
Fotó: Pál Árpád

2018. november 26., 14:20

Az ezüstérem kötelezte a jó teljesítményre a székelyudvarhelyi női labdarúgókat. Volt meccs, amikor ez a tét rányomta bélyegét az eredményességre, de még időben tudtak javítani, így az alapszakasz felénél ott vannak a dobogón, teljesíthető a kitűzött cél.

2018. november 26., 14:20

A harmadik helyen tölti a téli szünetet a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a női labdarúgó 1. Ligában. A lányok tizennégy pontot gyűjtöttek, a nyolc összecsapásból négyet megnyertek, kettőn döntetlent játszottak, kettőn pedig vereséggel hagyták el a játékteret.

Az előzetesen kitűzött célt eddig teljesítették, hiszen a klubvezetés idénykezdéskor a rájátszásba való bekerülést, ezzel együtt pedig a dobogón zárást jelölte ki.

Hirdetés

„A tavalyi ezüstérem magasra tette a mércét, ez pedig minket is kötelez. Elsősorban nem adhatjuk lennébb, idén is ott kell lennünk az élmezőnyben.

Persze az ellenfelek is másképp kezelnek, mindenki bennünket akar legyőzni.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy még mindig nagyon fiatal csapatunk van, így a mérkőzések alatt magas a hibázási lehetőség” – fejtette ki az őszi szezon értékelésekor a Vasas Femina elnöke, László Béla.

Kapcsolódó

Hozzátette, meglátása szerint a 2018–2019-es évad elején voltak olyan párharcok, amelyeken a lányok úgy léptek pályára, hogy az volt a fejekben, előre lefutott meccsük lesz.

Két találkozón nagyon magunk alatt voltunk, ez az Alexandria elleni hazai döntetlen, valamint a Bukaresti Fair Play elleni idegenbeli vereség. Innen viszont felálltunk, és jelenleg ott vagyunk a kiegyensúlyozott pontvadászat dobogóján. Nagyjából öt klub verseng a második és a harmadik pozícióért. Az első hely elérhetetlen, a címvédő Kolozsvár szintjét még nem éri fel senki.”

A Vasas Femina talpon van a Román Kupában is, bejutott a legjobb nyolc közé, fiókcsapata pedig veretlenül vezeti a 2. Liga 1-es csoportját.

„Ami a tavaszi szezont illeti, a játékoskeretben nem tervezünk változtatást, minőségileg és mennyiségileg is jól állunk, több fiatalt beépítettünk már, a folytatásban is ezt szeretnénk. Gondolkodunk a szakmai stáb megerősítésén, de ez még csak terv” – árulta el a klubvezető. A tavaszi idény március elején rajtol, az edzéseket 2019. január 21-én kezdik a lányok.

•  Fotó: Veres Nándor Galéria

Fotó: Veres Nándor

Noha ebben a naptári évben lezárult a hivatalos találkozók sora, két hétig még levezető tréningeket tartanak – fejtette ki a Vasas Femina edzője, Székely János.

„Elégedett vagyok, jó őszi idényen vagyunk túl. Jó úton haladunk, mindenki láthatta, hogy ott a helyünk a legjobbak között. Egyre több hazai kislány játszik, épül be a keretbe. A csapatnak volt tartása, az elhullatott pontokat vissza tudtuk hozni. Nem szabad panaszkodnunk, jól állunk. Köszönet az udvarhelyi közönségnek is, fordulóról fordulóra egyre többen látogattak ki a mérkőzéseinkre” – összegzett a tréner.

A Vasas Femina tavaly fennállása legjobb eredményét érte el, ezüstérmes lett. Ezt ebben az idényben is elérheti. Legalábbis jó úton halad.

Női labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
M GY D V GK P
1. Kolozsvári Olimpia 16 15 0 1 78–6 45
2. Kisbecskereki Fortuna 16 9 3 4 35–21 30
3. Borgóprundi Heniu 16 9 2 5 29–21 29
4. Székelyudvarhelyi Vasas Femina 16 8 4 4 51–26 28
5. Galaci Universitatea 16 7 1 8 43–31 22
6. Universitatea Alexandria 16 6 3 7 34–34 21
7. Nagybányai Independența 16 6 2 8 43–47 20
8. Bukaresti Fair Play 16 3 1 12 20–84 10
9. CSȘ Târgoviște 16 1 0 15 14–77 3

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!