Az első félidőben nem játszottak jól a hazai lányok, és hiába dolgoztak ki több helyzetet, nem tudták bevenni a galaci kaput. A koncentrációval is gondok voltak, hiszen negyedóra játék után egy könnyen elkerülhető góllal hátrányba került a Vasas Femina, a vendégek 1–0-s vezetésével ért véget az első félidő.
Sokkal motiváltabb hazai csapat jött ki az öltözőből, Székely János edző változtatásai pedig nyerő húzásnak bizonyultak.
A Vasas Femina tíz perc alatt fordított, Marinescu egyenlített,
majd a galaci védők által összeszerencsétlenkedett büntetőt – már az Universitatea kapusánál volt a labda, amikor felrúgták Marinescut – Barabási magabiztosan értékesítette.
Egymás után jöttek a hazai helyzetek, ám nem tudta lezárni a meccset a Vasas. Sőt, negyedórával a vége előtt Kajtár kapuja előtt is hatalmas helyzetek maradtak ki, közel volt a galaci egyenlítő gól. A végére nagyon elfáradt a vendégcsapat, a hazaiak jó fizikai állapotuknak köszönhetően ismét visszavették az irányítást, és a 89. percben Țabur eldöntötte a pontok sorsát: az Universitatea tizenhatosában két ellenfélt is kicselezett, majd a hosszú felsőbe lőtt.
Sikerének köszönhetően a Vasas Femina a dobogó legalsó fokán tölti a telet, az élen a hibátlan Kolozsvári Olimpia található, második az Alexandriai Universitatea.
Női labdarúgó 1. Liga, 9. forduló:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Galaci Universitatea 3–1 (0–1), gólszerzők Marinescu (52.), Barabási (56. – 11-esből), Țabur (89.).
Vasas Femina: Kajtár Linda – Péter Kata, Geréd Erika, Kis Anita, Barabási Kinga, Benő Krisztina, Nadejda Colesnicenco, Anamaria Vlădulescu, Mădălina Marinescu, Bíró Enikő, Carolina Țabur. Játszott még: Mitri Rita, Dávid Márta és Krall Tímea.
További eredmények:
Borgóprundi Heniu–Alexandriai Universitatea 0–2 (0–0),
Nagybányai Independența–Kolozsvári Olimpia 0–7 (0–3),
CSS Târgoviște–Kisbecskereki Fortuna 0–3 (0–0).
Női labdarúgó 1. Liga, 2018–2019-es szezon
| M | GY | D | V | GK | P | ||
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 1. | Kolozsvári Olimpia | 16 | 15 | 0 | 1 | 78–6 | 45 |
| 2. | Kisbecskereki Fortuna | 16 | 9 | 3 | 4 | 35–21 | 30 |
| 3. | Borgóprundi Heniu | 16 | 9 | 2 | 5 | 29–21 | 29 |
| 4. | Székelyudvarhelyi Vasas Femina | 16 | 8 | 4 | 4 | 51–26 | 28 |
| 5. | Galaci Universitatea | 16 | 7 | 1 | 8 | 43–31 | 22 |
| 6. | Universitatea Alexandria | 16 | 6 | 3 | 7 | 34–34 | 21 |
| 7. | Nagybányai Independența | 16 | 6 | 2 | 8 | 43–47 | 20 |
| 8. | Bukaresti Fair Play | 16 | 3 | 1 | 12 | 20–84 | 10 |
| 9. | CSȘ Târgoviște | 16 | 1 | 0 | 15 | 14–77 | 3 |
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!