Hirdetés

Debütál az új sorozat, a Nemzetek Ligája

Magyarország válogatottja idegenben kezd, kedden viszont hazai pályán játszik, vendége a görög csapat lesz. Archív
Fotó: Ilyés Szabolcs

2018. szeptember 06., 10:02

Elrajtol az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) válogatottak számára kiírt új sorozata, a Nemzetek Ligája, amelyben ötvenöt ország válogatottja négy külön osztályban méri össze tudását.

2018. szeptember 06., 10:02

Az A-ban a kontinens tizenkét legerősebb csapata kapott helyet a tavaly októberben befejeződött világbajnoki selejtezőket követő európai rangsor alapján. A B osztályban az akkor 13–24. pozíciót elfoglalt csapatok szerepelnek, a C-ben a 25–39., míg a D-ben a 40–55. helyezettek.

A válogatottak idén ősszel minden osztályban négy csoportban játszanak, oda-visszavágós alapon. Ezt követően a B, C és D osztály csoportgyőztesei feljutnak, az A, B és C osztály csoportutolsói pedig kiesnek.

Hirdetés

Az A osztály négy csoportgyőztese jövő júniusban négyes döntőn vesz részt: 5-én és 6-án a két elődöntőt rendezik, majd a 9-ei fináléban eldől, melyik válogatott lesz az új sorozat első bajnoka.

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet is meg lehet szerezni. Ennek érdekében 2020 márciusában minden osztályban elődöntő-döntő rendszerben mérkőznek meg egymással a csoportgyőztesek.

Kapcsolódó

Közülük viszont csak azok szerepelnek majd a rájátszásokban, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyről.

Ez azt jelenti, hogy ha van egy olyan csoportgyőztes, amely sikerrel vette a hagyományos Eb-selejtezőt, akkor helyette a csoportmásodikok közül a legjobb kerül a rájátszásba.

Kapcsolódó

A 2020-as kontinensviadalt tizenkét ország egy-egy városában rendezik, a budapesti Puskás Ferenc Stadion három csoportmérkőzésnek és egy nyolcaddöntőnek ad majd otthont, akárcsak a bukaresti Nemzeti Aréna.

Nyitányként rangadó

Az első játéknapon a világbajnok francia labdarúgó-válogatott a 2014-ben vb-aranyérmet nyert német együttes vendégeként lép pályára, a mérkőzés csütörtökön 21.45-kor kezdődik. A magyar válogatott szombaton Tamperében a finn együttes vendégeként kezdi meg szereplését a C osztály 2. csoportjában, míg Románia a 4. csoportban pénteken este zárt kapus meccsen Montenegrót fogadja Ploiești-en.

A csütörtöki mérkőzések

A osztály, 1. csoport: Németország–Franciaország (21.45).
B osztály, 1. csoport: Csehország–Ukrajna (21.45).
B osztály, 4. csoport: Wales–Írország (21.45).
C osztály, 3. csoport: Szlovénia–Bulgária (21.45), Norvégia–Ciprus (21.45).
D osztály, 1. csoport:
Kazahsztán–Grúzia (17.00), Lettország–Andorra (21.45).
D osztály, 4. csoport: Örményország–Liechtenstein (19.00), Gibraltár–Macedónia (21.45).

További program

Szeptember 7., péntek
A osztály, 3. csoport: Olaszország–Lengyelország (21.45)
B osztály, 2. csoport: Törökország–Oroszország (21.45) 
C osztály, 1. csoport: Albánia–Izrael (21.45) 
C osztály, 4. csoport: Litvánia–Szerbia (21.45) 
C osztály, 4. csoport: Románia–Montenegró (Ploiești, 21.45)
D osztály, 3. csoport: Azerbajdzsán–Koszovó (19.00), Feröer-szigetek–Málta (21.45)

Szeptember 8., szombat
A osztály, 2. csoport: Svájc–Izland (19.00) 
A osztály, 4. csoport: Anglia–Spanyolország (21.45) 
B osztály, 3. csoport: Észak-Írország–Bosznia-Hercegovina (16.00) 
C osztály, 2. csoport: Finnország–Magyarország (19.00), Észtország–Görögország (21.45)
D osztály, 2. csoport: Fehéroroszország–San Marino (19.00), Luxemburg–Moldova (21.45)

2. forduló

Szeptember 9., vasárnap
A osztály, 1. csoport: Franciaország–Hollandia (21.45) 
B osztály, 1. csoport: Ukrajna–Szlovákia (16.00) 
B osztály, 4. csoport: Dánia–Wales (19.00) 
C osztály, 3. csoport: Bulgária–Norvégia (19.00), Ciprus–Szlovénia (21.45) 
D osztály, 1. csoport: Grúzia–Lettország (19.00) 
D osztály, 4. csoport: Macedónia–Örményország (19.00), Liechtenstein–Gibraltár (21.45)

Szeptember 10., hétfő
A osztály, 3. csoport: Portugália–Olaszország (21.45) 
B osztály, 2. csoport: Svédország–Törökország (21.45) 
C osztály, 1. csoport: Skócia–Albánia (21.45) 
C osztály, 4. csoport: Szerbia–Románia (21.45), Montenegró–Litvánia (21.45) 
D osztály, 1. csoport: Andorra–Kazahsztán (21.45) 
D osztály, 3. csoport: Málta–Azerbajdzsán (21.45), Koszovó–Feröer-szigetek (21.45)

Szeptember 11., kedd
A osztály, 2. csoport: Izland–Belgium (21.45) 
A osztály, 4. csoport: Spanyolország–Horvátország (21.45) 
B osztály, 3. csoport: Bosznia-Hercegovina–Ausztria (21.45) 
C osztály, 2. csoport: Finnország–Észtország (21.45), Magyarország–Görögország (Groupama Aréna, Budapest, 21.45) 
D osztály, 2. csoport: San Marino–Luxemburg (21.45)

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!