Hirdetés

A hét végén kezdi Magyarország a Nemzetek Ligáját, a szövetségi kapitány győzelemre készül

Gera Zoltán edző (balról) és Marco Rossi szövetségi kapitány a magyar labdarúgó-válogatott edzésén
Fotó: Illyés Tibor/MTI

2018. szeptember 05., 10:13

Ellenféltől függetlenül minden mérkőzésen a győzelem a célja Marco Rossinak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, aki szombaton a Finnországban megrendezendő meccsen, a Nemzetek Ligája-nyitányon mutatkozik be a kispadon.

2018. szeptember 05., 10:13

„Aki nem a győzelemre készül, az már a mérkőzés előtt vereségre van ítélve˝ – nyilatkozta a telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón az olasz szakember. A Budapest Honvéddal 2017-ben bajnok tréner elmondta, a futball sem különbözik bármely más munkahelytől, így a szakmai stábbal olyan környezetet akarnak kialakítani, ahova az emberek „szívesen járnak dolgozni”.

Hozzátette, szigorú szabályok elsősorban a pályán lesznek, de azon kívül is fontos, hogy egy jó hangulatú társaság álljon össze. A szövetségi kapitány hangsúlyozta, fontos a jó rajt.

Hirdetés

„Olaszországban van egy mondás, amely szerint a jól elkezdett munka félig befejezett munka. Szerencsére korábbi magyarországi pályafutásom jól kezdődött, és most is azért fogok dolgozni, hogy ez így legyen, és további sikereket érjek el˝ – fogalmazott.

A magyar keret

Kapusok: Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Kovácsik Ádám (Mol Vidi FC).
Védők: Kádár Tamás (Dinamo Kijev), Lang Ádám (Kolozsvári CFR), Bese Barnabás (Le Havre), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Litauszki Róbert (Újpest FC), Vinícius Paulo, Fiola Attila és Tamás Krisztián (mind Mol Vidi FC).
Középpályások: Kleinheisler László (FK Asztana), Kalmár Zsolt (DAC), Nagy Ádám (Bologna FC), Nagy Gergő (Budapest Honvéd FC), Kovács István és Pátkai Máté (Mol Vidi FC).
Támadók: Szalai Ádám (Hoffenheim), Sallai Roland (Freiburg), Sallói Dániel (Sporting Kansas City), Stieber Zoltán (D.C. United), Varga Roland (Ferencváros), Eppel Márton (Kajrat Almati).

A magyarok programja a Nemzetek Ligájában:

szeptember 8-án 19 órától Finnország–Magyarország (Tampere);
szeptember 11-én 21.45-től Magyarország–Görögország (Groupama Aréna);
október 12-én 21.45-től Görögország–Magyarország (Athén)
október 15-én 21.45-től Észtország–Magyarország (Tallinn)
november 15-én 21.45-től Magyarország–Észtország (Groupama Aréna)
november 18-án 21.45-től Magyarország–Finnország (Groupama Aréna)

A Nemzetek Ligájában négy Eb-helyet lehet megszerezni. Minden osztályban a csoportjában élen záró válogatott 2020 márciusában az osztály másik három csoportjának győztesével elődöntő–döntő rendszerben mérkőzik meg a 2020-as Európa-bajnokságon való indulás jogáért.

A finnek elleni mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott edzése a telki edzőközpontban •  Fotó: Illyés Tibor/MTI Galéria

A finnek elleni mérkőzésre készülő magyar labdarúgó-válogatott edzése a telki edzőközpontban
Fotó: Illyés Tibor/MTI

Mindegyik osztályban azok a válogatottak szerepelhetnek majd a négycsapatos rájátszásban, amelyek a 2019 őszén záruló hagyományos Eb-selejtezők során lemaradtak a részvételt garantáló első és második helyről.

A Nemzetek Ligája csoportjai

A osztály
1. csoport: Németország, Franciaország, Hollandia.
2. csoport: Belgium, Svájc, Izland.
3. csoport: Portugália, Olaszország, Lengyelország.
4. csoport: Spanyolország, Anglia, Horvátország.

B osztály
1. csoport: Szlovákia, Ukrajna, Csehország.
2. csoport: Oroszország, Svédország, Törökország.
3. csoport: Ausztria, Bosznia-Hercegovina, Észak-Írország.
4. csoport: Wales, Írország, Dánia.

C osztály
1. csoport: Skócia, Albánia, Izrael.
2. csoport: Magyarország, Görögország, Finnország, Észtország.
3. csoport: Szlovénia, Norvégia, Bulgária, Ciprus.
4. csoport: Románia, Szerbia, Montenegró, Litvánia.

D osztály
1. csoport: Grúzia, Lettország, Kazahsztán, Andorra.
2. csoport: Fehéroroszország, Luxemburg, Moldova, San Marino.
3. csoport: Azerbajdzsán, Feröer-szigetek, Málta, Koszovó.
4. csoport: Macedónia, Örményország, Liechtenstein, Gibraltár.

A B, C és D osztály csoportgyőztesei egy osztállyal feljebb jutnak, az A, B és C osztály csoportutolsói pedig kiesnek. A Nemzetek Ligája első helyéről 2019 júniusában dönt az A osztály négy csoportgyőztese.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Elképesztő hajrában győztek a portugálok, igazolták a papírformát a svájciak

A párharcok favoritjai harcolták ki a továbbjutást a labdarúgó-világbajnokság péntek hajnali és reggeli tizenhatoddöntőjében. Portugália hátrányból fordítva múlta felül Horvátországot, míg Svájc két góllal nyert Algéria ellen.

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!