Hirdetés

Dárdai Pál büszke székely származására

Világi Oszkár, Szöllősi György és Dárdai Pál
Fotó: Beliczay László

2019. július 26., 19:07

Az apai ágon székely származású Dárdai Pál sokszoros magyar válogatott labdarúgó, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya volt pénteken délben a Tusványos vendége.

2019. július 26., 19:07

Szöllősi Györgynek, a Magyar Sportújságírók Szövetsége elnökének moderálásában zajlott a MIT sátorban a Kelet-európai foci című előadás, amelynek Dárdain kívül Világi Oszkár, Dunaszerdahely labdarúgó csapatának tulajdonosa volt a meghívott.

A 47 éves Dárdai Pál 14 évig játszott a Hertha Berlin színeiben, és a német élvonalbeli csapatnak vezetőedzője volt több éven át.

A magyar válogatottban 61-szer szerepelt, a magyar válogatott szövetségi kapitányaként pedig 2014 őszén, illetve 2015-tavaszán hét mérkőzésen ült a kispadon. Dárdai apai ágon székely, anyai ágon pedig sváb.

„Katolikus, vallásos családból származom. Gyerekként minden vasárnap misére mentünk, bár bevallom, mi gyerekek szívesebben fociztunk. A ma 90 éves nagymamám, sajnos, nagyon beteg, így nem tudom elmondani neki azt a jó hírt, hogy eljutottam Székelyföldre, oda, ahonnan őseim a madéfalvi veszedelem után elvándoroltak és végül Bukovinába kötöttek ki.

Dárdai: Németországban az edzők nem rejtik el egymás elől a tudást •  Fotó: Beliczay László Galéria

Dárdai: Németországban az edzők nem rejtik el egymás elől a tudást
Fotó: Beliczay László

A családi disznóvágások, illetve a templomi búcsúk utáni ebédeken mindig ezekről meséltek, a Hadik András által létrehozott öt székely falu nevét úgy tudom mint a Miatyánkot: Istensegíts, Fogadjisten, Hadikfalva, Józseffalva és Andrásfalva. Innen költöztek nagyszüleim 1941-ben Magyarországra, egy sváb házba.

Nagyszüleimnél ma is meg van a székely tiszta szoba, a népviselet, a szőttesek. Büszke vagyok székely őseimre

– mondta el Dárdai, akinek székely nagymamája Domokos lány volt.

Megtudtuk, hogy Dárdai Pál is támogatta anyagilag a madéfalvi Szent Anna kápolna építését, ezt, a találkozón Szentes Antal nyilvánosan meg is köszönte.

Dárdai több interjújában hangoztatta: „vegyes lettem, agyas vagyok, mint egy székely és precíz, mint egy sváb”.

A MIT sátor zsúfolásig megtelt a Dárdai-találkozóra. Még a sátoron kívülről is követték a beszélgetést •  Fotó: Beliczay László Galéria

A MIT sátor zsúfolásig megtelt a Dárdai-találkozóra. Még a sátoron kívülről is követték a beszélgetést
Fotó: Beliczay László

Dárdai labdarúgóként és szövetségi kapitányként többször járt Bukarestben, Székelyföldre pedig csak most először jutott el. A találkozón Jakab Zoltán, Székelyföld labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya egy 8-as számú, Dárdai feliratú székely válogatott mezt adott át, és Bölöni László példáján felbuzdulva megkérte, ha ideje engedi, tartson a Székely labdarúgó válogatottal a következő világversenyen.

Erre Dárdai őszintén elmondta, semmit nem tud megígérni.

„Megbeszélem a feleségemmel” – válaszolta Dárdai.

Csapatban kell gondolkozni

„A villányi és a szekszárdi bor is azért jó, mert kis mennyiségben készül, így oda tudnak rá figyelni. De Izland is jó példa: egy kis országról van szó, kézilabdája és a labdarúgása mégis nagyon magas szinten van” – mondta Dárdai.

Szerinte klubfilozófia nélkül ma már nem működtethető sikeresen egy csapat: ez az alapja az utánpótlásnak is Németországban, ahol rengeteg futballakadémia nagyon szervezett keretek között működik.

„Németországban nem rejtik el egymás elől a tudást, hanem erről egymásnak beszámolnak a klubok – mégpedig azért, mert mindig jobbak akarnak lenni.

A német focit nem a pénz, hanem az utánpótlásban elvégzett munka és ez a fajta attitűd viszi előre. Magyarországon ez korábban egy kicsit elcsúszott: az edzők régen egymás elől rejtegették a tudásukat, nem adták át azt egymásnak. Ma már szerencsére ez másként van, nagyon sok minden megindult

– vélekedett.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

Dárdai szerint mi, magyarok soha nem leszünk sprinterek és soha nem tudunk majd annyit futni, mint azok a genetikával rendelkező játékosok, akik nem itt születtek, de van eszünk, okosak vagyunk, ezért erre kell építenünk.

Egyetlen útja van a magyar labdarúgásnak, ez pedig az, hogy csapatban gondolkozzon, és ésszel játssza ezt a sportot

– emelte ki.

Elhangzott, hogy ma túl sok pénz van a fociban, rengeteg pénz megy el a játékosokra. Dárdai szerint ez azonban nem probléma, Közép-Európának pedig nagyon nem kell erre figyelnie. „Nekünk azon kell dolgozni, hogy értékeket teremtsünk” – mondta a válogatott egykori kapitánya.

A beszélgetésen szóba került az is, hogy hogyan lehet ma egy labdarúgót motiválni, hogy az többet eddzen, jobban játsszon, vagy hogy csak tartsa tisztán az öltözőt. Dárdai azt mondta, a pénz már nem számít, bármilyen büntetést kifizetnek a focisták, tapasztalata szerint csak a pedagógiai eszközök maradtak az edző kezében, meg az, ha hisznek benne.

A magyar válogatott volt szövetségi kapitányát arról is kérdezték Tusványoson, hogy mi a véleménye arról, hogy a klubok saját nevelésű játékosok helyett inkább idegenlégiósokat szerepeltetnek. „Ha a magyar fiatalok elég jók, akkor biztosan be fognak kerülni a klubcsapataik kereteibe is, de úgy látszik, hogy nekik is többet kell teljesíteni. Ha az a magyar futballista annyira jó, akkor biztosan berakják a keretbe” – magyarázta Dárdai Pál.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

„Én is 20 éves koromig játszottam a magyar ligában, de utána már lépni kellett. Nagyon szenvedtem másfél évig, haza is jöhettem volna, de inkább tovább dolgoztam, ami mind anyagilag, mind presztízsben, mind a karrierem szempontjából megérte, mert játszhattam a Bajnokok Ligájában, az Európa Ligában.

Ez egy olyan élmény, amit nem lehet megfizetni.

Azt gondolom, hogy ezeknek a kisebb országoknak az esetében, amikor egy játékos eljut egy olyan szintre, akkor tovább kell lépnie egy komolyabb bajnokságba, amelyek jelen pillanatban Anglia, Spanyolország, vagy Németország” – mondta.

Hirdetés

„Magyarország olyan szempontból rendben van, hogy a miniszterelnök úr az infrastruktúrát helyre rakta. Így könnyebb dolgozni, de edzőnek és futballistának lenni, az egy mentalitás. Bárki bárhova született, mindenki lehet futballista” – folytatta.

„Büszkék lennénk rá, hogyha 6-8 magyar játékos játszana top bajnokságokban, mert az jót tenne a válogatottnak, jót tenne a példakép státusznak, mert kisgyerekek ezeket a játékosokat néznék. Az a lényeg, hogy nem lehet nagyokat ugrálni. Minden korosztálynak megvan a sajátossága, sokat gyakorolni, csinálni, és ha eljön az a pillanat, akkor menni kell” – egészítette ki.

Az utánpótlás-nevelés fontossága

Nem vagyok a focinak a szakértője, én csak klubot építek – kezdte a beszélgetést Világi Oszkár. A klubtulajdonos a futball anyagi részéről beszélt. Elmondta, hogy az európai ligák többsége veszteséges, s csupán tíz százalékuk mondhatja el azt, hogy keresnek is valamit.

Világi szerint igaz a mondás: „Kis pénz, kis foci, nagy pénz, nagy foci.” Ahhoz, hogy Közép-Európa sikeres legyen a futball világában is, a DAC tulajdonosa szerint az ifjúsággal kell foglalkozni, be kell őket építeni a csapatokba, mert a merítőbázis kulcsfontosságú.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A DAC tulajdonosa szerint az egyik legjobb példa erre a modellre a horvátországi Dinamo Zágráb és csehországi Plzeň csapata. A Benficát is lehet jó példaként felmutatni. A portugál csapat minden évben ott van az elitben, vagy annak közelében, de kiváló a tehetségek kinevelésében és felkutatásában is.

A klub nagy szerencséje, hogy van egy óriási merítési lehetősége, ez pedig Brazília, ahonnan nagyon sok olyan fiatalt tud Európába csábítani, akiknek nincsenek nyelvi korlátai

– emelte ki a klubtulajdonos.

Világi szerint ezen a téren azok az országok is jól állnak, amelyeknek voltak gyarmataik: például az angolok, a spanyolok, a belgák vagy a portugálok. Azt mondta, hogy a közép-európai bajnokságok soha nem lesznek olyan attraktívak, mint például az angol bajnokság, de az itteni labdarúgásnak megvan az az esélye, ha rendszeresen és kitartóan foglalkoznak a fiatalokkal, azokat beépítik a felnőtt csapatokba.

A DAC tulajdonosa szerint ugyanakkor van olyan területe is a focinak, amiben komoly lemaradásban van Közép-Európa. Ez az edzőképzés. „Az ifjúsági edzőképzés az alfája és az ómegája egy klub sikerének” – mondta.

Fontosnak tartja a futsal-oktatást

Jakab Zoltán, az FK Székelyudvarhely teremlabdarúgó csapatának technikai igazgatója arról kérdezte Dárdai Pált, hogy mi a véleménye, szerencsés-e oktatni ifikorban a nagypályás focisoknak a futsalt. Dárdai határozott igennel válaszolt, sőt kihangsúlyozta, javasolta Németországban és Magyarországon is, vezessék be, legyen rendszeres a gyerekek edzésprogramjában a futsal.

„És ezt komoly érvekkel bizonyítani tudom bárkinek” – hangsúlyozta a sikeres edző.

Dárdai felesége

Dárdai Pali felesége épp olyan, mint a nyomozó Columbo hadnagyé. Férje rendszeresen hivatkozik rá, de szinte sohasem látjuk. A volt NB I-es kézilabdázó, Dárdainé Szemmelróth Mónika nyugodt és biztos háttere Dárdai Pálnak. Elkísérte Tusnádfürdőre.

Tőle tudtuk meg, hogy mindhárom gyerekük ifj. Pál, Márton és Bence is futballozik. Közben arra kérte a madéfalvi Szentes Antalt, vigyen egy korsó sört az előadás végén százak által körülrajongott, közel egy órán át szelfizők sokaságának eleget tevő férjének.

Pali nagyon szereti a sört”

– mondta Mónika.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Megváltoztatta a szabályzatot a szövetség, még egy évig otthon játszhat az FK Csíkszereda

Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

A támadó focit díjazza és Argentínát tartja favoritnak a Sepsi OSK sajtósa

Az angol, a belga és az amerikai válogatott sikerére tippelt a világbajnokság soron következő tizenhatoddöntőiben a sepsiszentgyörgyi Kiss Edit, akihez a Sepsi Rádió hírszerkesztőjeként és a Sepsi OSK sajtóreferenseként is közel áll a labdarúgás világa.

Szabadságot a szurkolóknak! Elfogadták a Paraschiv-törvényt

Ha valaki rendszeresen jár focimeccsekre, hallhatja, hogy függetlenül a csapatoktól, rivalizálástól és az eredménytől, a szurkolók egy adott pillanatban kórusban rázendítenek: „Szabadságot a szurkolóknak!”

Mbappé megállíthatatlan, Franciaország és Mexikó is a nyolcaddöntőben

Újabb két válogatott biztosította helyét a focivébé nyolcaddöntőjében. Franciaország Kylian Mbappé duplájával magabiztosan verte Svédországot, míg a társházigazda Mexikó Ecuador ellen is megőrizte hibátlan védekezését.

Haaland döntötte el a végén, Norvégia jutott a legjobb 16 közé

Sokáig úgy tűnt, hogy hosszabbításra lesz szükség az Elefántcsontpart–Norvégia mérkőzésen, ám Erling Haaland a hajrában megszerezte a győztes gólt, így a skandinávok első európai csapatként bejutottak a labdarúgó-világbajnokság legjobb 16 csapata közé.

Volt csapatával lemaradt a feljutásról, mégis a 2. Ligában folytatja Fülöp Loránd

Alig egy szezon után távozott a labdarúgó 3. Ligában szereplő Șoimii Gura Humorului csapatától Fülöp Loránd, aki a sikertelen osztályozó után klubot váltott, és a megyei vetélytárs Cetatea Suceavához igazolt, amely feljutott a másodosztályba.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!