Szeitl Szilvia tanítványai a harmadik játéknapon a Petrolul Ploiești otthonában, a Vega Stadionban léptek pályára szerdán késő délután, és magabiztos, 3–0-s sikert arattak a másodosztályú ellenféllel szemben.
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, a hazaiak szervezetten védekeztek, és sokáig tartani tudták a döntetlent. A játékrész hajrájában azonban megtört a jég: Jehona Shala révén megszerezte a vezetést az FK. A fordulás után fokozatosan fölénybe került a csíki együttes, és a második félidő derekán rövid idő alatt eldöntötte a mérkőzést. Előbb Geréd Erika volt eredményes, majd ismét Jehona Shala talált be, beállítva a 3–0-s végeredményt.
Szeitl Szilvia vezetőedző a klub honlapján kiemelte, hogy tudatosan forgatta a keretet. „ Amennyire tudtuk, forgattuk a játékosokat, hogy mindenki meccsben legyen, és megfelelő terhelést kapjon. Az ellenfélnek gratulálok, lelkes csapattal találkoztunk, amely igyekezett megnehezíteni a dolgunkat. Ez végül nem sikerült, nyertünk, és ez a legfontosabb” – összegzett. A szakvezető hozzátette, a figyelem már a bajnokságra irányul. „Most már a Temesvár elleni hétvégi mérkőzésre koncentrálunk, amely fontos találkozó lesz számunkra” – tette hozzá.
Női labdarúgó Román Kupa, csoportkör, 3. forduló, B csoport:
Petrolul Ploiești–FK Csíkszereda 0–3 (0–1).
Gólszerzők: Jehona Shala (34., 68.), Geréd Erika (66.).
Vezették: Mihai Stefano, Obreja Sabin, Coza Răzvan (mindhárman Bukarest).
Petrolul: Irina Dobre – Alexandra Țimiraș (Diana Bica, 72.), Monica Stanciu, Valentina Anton, Ioana Ionescu, Alexandra Floricica (Ioana Romulescu, 72.), Ștefania Coman (Diana Bica, 86.), Andreea Bîrca (Ioana Dumitrescu, 55.), Maria Bercaru (Gabriela Radu, 86.), Ionela Turcu, Gabriela Manea. Vezetőedző: Virgil Iordache.
FK Csíkszereda: Böröcz Bettina – Szabóvá Szófia, Hannah Rosenblatt (Fülöp Boglárka, 46.), Ana Maria Vlădulescu (Lindsey Porter, 46.), Mitri Rita, Geréd Erika, Orbán Aranka (Balázs Csilla, 46.), Nombot Annabelle (Antal Anita, 46.), Kis Anita, Zvenyák Johanna (Tănase Dorina, 72.), Jehona Shala. Vezetőedző: Szeitl Szilvia.
A csoport másik mérkőzésén: Gyulafehérvári Unirea–Bukaresti Rapid 5–0.
Korábbi eredmények: FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid 6–1, Gyulafehérvári Unirea–Petrolul Ploiești 12–0, FK Csíkszereda–Gyulafehérvári Unirea 3–0, Bukaresti Rapid–Petrolul Ploiești 3–0.
A csoport végeredménye:
1. FK Csíkszereda 9 pont (12–1),
2. Gyulafehérvári Unirea 6 pont (17–3),
3. Bukaresti Rapid 3 pont (4–11),
4. Petrolul Ploiești 0 pont (0–18).
A C csoportban: Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Kolozsvári U 3–2 (1–2), illetve CS Roma Florin Pădurean–Kolozsvár U Olimpia 0–1. Korábbi eredmények: Székelyudvarhelyi Vasas Femina–CS Roma Florin Pădurean 8–0 és Kolozsvár U Olimpia–Kolozsvári U 6–1, illetve Kolozsvári U–CS Roma Florin Pădurean 6–1 és Kolozsvár U Olimpia–Székelyudvarhelyi Vasas Femina 1–0. A csoport végeredménye: 1. Kolozsvár U Olimpia 9 pont (8–1), 2. Székelyudvarhelyi VF 6 pont (11–3), 3. Kolozsvári U 3 pont (9–10), 4. CS Roma Florin Pădurean 0 pont (1–15).
A másik két csoportból a Konstancai Farul és a Besztercei Gloria jutott be a legjobb négy közé.
Az FK Csíkszereda–Kolozsvári U Olimpia és a Konstancai Farul–Besztercei Gloria elődöntős párharc oda-vissza rendszerben zajlik május 13-án és 18-án.
A Román Labdarúgó-szövetség elkészítette a Szuperliga 2025–2026-os idényének összegzését. A jelentésből kiderül, hogy az FK Csíkszereda jelentős pénzbírságot kapott az 5+6-os szabály miatt, ugyanakkor több gazdasági mutatóban is az élmezőnybe került.
Kovács István zsinórban másodszor szerepel a labdarúgás legrangosabb eseményén, a világbajnokságon. A nagykárolyi játékvezető már a tornán való részvételéért is jelentős összegre számíthat, a további jelölésekkel még tovább növelheti bevételeit.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Sokan kaptak érdemi indok és jogosultság nélkül magyar állampolgárságot az utóbbi években, ezeket az ügyeket is feltárjuk belső vizsgálat keretében – jelentette be Velkey György László külügyi államtitkár a Facebookon pénteken.
Miközben sokan még mindig nehezen tudják elhinni, hogy 2026-ban egy EU-tagállamban megtörténhet, hogy a falat áttörve lakoltatnak ki a hatóságok egy magyar egyházi vezetőt, olyan hangok is hallatszanak, amelyek őt teszik felelőssé a történtekért.
A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!