Idén Észak-Cipruson kellett volna megrendezzék a Független Labdarúgó-egyesületek Szövetsége (CONIFA) Európa-bajnokságát, azonban a február elején bekövetkezett törökországi és szíriai földrengés miatt törölték a tornát. Mivel az Eb egyben kvalifikációs esemény lett volna a 2024-es világbajnokságra – amit Kurdisztánban rendeznek majd meg –, a CONIFA vezetősége selejtezőket írt ki az európai válogatottak számára.
A tíz európai együttest négy csoportba sorolták, a selejtezős mérkőzéseket a nyáron rendezik.
Székelyföld házigazdája lesz a C csoportnak, ahol Chameria (Albánia) és Két Szicília Királysága (Olaszország) válogatottjai lesznek az ellenfelek. A vébéselejtezők időpontja: június 30.–július 2.
„Egyeztettünk Szondy Zoltánnal, az FK Csíkszereda elnökével, nagyon optimistán és lelkesen várjuk a vébéselejtezőket. A földrengés miatt elmaradt az észak-ciprusi Eb, ezért meg kellett oldani a selejtezést a vébére. A világbajnokságon a címvédő Kárpátalja mellett hat európai csapatnak van hely, az Eb-győztes Dél-Oszétia is tagja a mezőnynek, a négy selejtezőcsoport győztese mellett kijut még a legjobb második helyezett is.
– mondta el megkeresésünkre Wenczel Kristóf, a Székelyföld Labdarúgó-egyesület vezetője. Hozzátette, hogy szoros együttműködésben az FK Csíkszeredával folyamatban van a válogatott szakmai stábjának kialakítása.
„A szakmai háttérnél Szondy teljes együttműködésről biztosított minket.
– tette hozzá Wenczel.
A CONIFA alelnöke kiemelte, hogy jövőre a nőknél is megrendezik a világbajnokságot, melynek házigazdája a norvég Bodø városa lesz. „Egyelőre hatcsapatosra tervezik a tornát, de könnyen elképzelhető a létszámnövelés, erre is ki akarunk jutni a székely válogatottal” – folytatta.
Zárásként kiemelte hogy sikerült megegyeznie a Ferencváros Öregfiúk vezetőivel, így a tusványosi hétvégén (július 21–23.) Sepsiszentgyörgyön a Sepsi OSK stadionjában FTC–Székely válogatott öregfiúk barátságos mérkőzést rendeznek majd.
Az utolsó percben büntetőből kapott góllal bukta el a győzelmet a Sepsi OSK a Galaci Oțelul otthonában, így be kellett érnie az 1–1-es döntetlennel. A lefújás után Ovidiu Burcă vezetőedző csalódottan értékelte a történteket.
Megszakadt a Szatmárnémeti VSK nyeretlenségi sorozata, Ilyés Róbert vezetésével a csapat megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Ligában. A szatmáriak hazai pályán 2–0-ra győzték le a Sellenberk együttesét, és elkezdték a felzárkózást.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!