Továbbjutás a csíki mocsárban – így jellemzik a csütörtök esti kupamérkőzést a vezető craiovai sportportálon, a sportuldoljean.ro oldalon.
Az ugyancsak Dolj megyei oldal, a Gazeta de Sud szerint leginkább rizsföldre hasonlított a pálya.
Ennél keményebben fogalmaztak a Digi Sportnál, amelynél mint írták, a Craiova gyalázatos és sárral teli pályán kellett játsszon Csíkszeredában. A Gazeta Sporturilor szerint pedig siralmas állapotú volt a játékfelület.
A vendégek első gólját szerző Radoslav Dimitrov a Digi Sportnak elmondta, hogy szörnyű volt a pálya állapota, ehhez hasonlót még az ifjúságiaknál sem tapasztalt.
Erre a nyilatkozatra frappáns válasz érkezett csíkszeredai részről, Valentin Suciu az ifjúságiakhoz küldte játszani a bolgár támadót.
Az FK vezetőedzője szerint ugyanis az ellenfél nem tudja, hogy milyen erőfeszítéseket tettek azért, hogy megrendezhessék a mérkőzést.
– mondta Valentin Suciu a Digi Sportnak.
A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a csíkszeredai korszerű létesítményt dicsérő Devis Mangia, a Craiova olasz edzője viszont nem ment el szótlanul a játéktér állapota mellett, és a Telekom Sportnak elmondta, hogy bár nem az ő dolga erről beszélni, de nem tartja jónak, hogy ehhez hasonló pályákon játszanak.
Craiovai részről egyedül a középpályás, Alexandru Mateiu nyilatkozott megfelelő hangnemben, mert mint mondta,
a csíkszeredaiak nem hibásak a pálya állapota miatt, hiszen ezért csakis az időjárás okolható.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.
Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!