Nem maradt sokáig edző nélkül a medgyesi együttes, amely gyorsan megtalálta a klubot az 1. Liga felsőházi rájátszásába vezető Edward Iordănescu utódját, aki múlt hétfőn távozott a Gaz Metantól.
Dusan Uhrin megegyezett az erdélyi klub vezetőivel, de egyelőre nem csatlakozhatott új csapatához, és jelenleg Prágában tartózkodik, mivel
előtte neki és szakmai stábjának el kell végeznie a három, kötelező koronavírustesztet.
Ezt követően jöhet az országba, és vélhetően június 15-én, hétfőn 20 órától már a kispadról irányítja a Gaz Metant az Astra Giurgiu elleni idegenbeli mérkőzésen a play-off harmadik fordulójában.
Az 52 éves szakember ebben a szezonban már dolgozott a román élvonalban, tavaly augusztus és idén március között a Bukaresti Dinamo edzője volt. Pályafutása során még két hazai klubot, a Temesvári Polit és a Kolozsvári CFR-t vezette, Csehországban pedig két élcsapatnál, a Slavia Prágánál és a Viktoria Plzennél is tevékenykedett.
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!