A hírek szerint Cristian Chivu két évre szóló szerződést kötött a húszszoros olasz bajnokkal, amelynek köszönhetően legalább 3 millió eurót vághat zsebre, ami háromszorosa a Parmánál ígért keresetének (játékosként azonban nettó 4,5 milliós fizetése volt ugyanitt). Az Inter vezetőedzői posztja kedden üresedett meg, amikor az együttest négy szezonon át vezető Simone Inzaghi elköszönt, majd elkötelezte magát a szaúdi al-Hilal-al.
Az aktív labdarúgástól 2014-ben visszavonuló Chivut februárban nevezték ki a Serie A-ban a bennmaradásért küzdő Parma vezetőedzőjévé, ahol 13 mérkőzés alatt csodával határos módon sikerült megmentenie a csapatot a kieséstől: 3 győzelem (a Bologna, a Juventus és az Atalanta ellen), 7 döntetlen (többek között az Inter, a Lazio és Fiorentina ellen) és 3 vereség mellett a pármaiak elkerülték a csúfos bukást.
Ez volt a román szakember első megbízatása felnőttcsapatnál, ezt megelőzően az Inter utánpótlásnevelésével foglalkozott, négy korosztályt is irányított, miközben megszerezte az UEFA Pro licencet. A 44 éves szakember 2021-ben került az U19-es Inter Primavera élére, amellyel 2022-ben megnyerte az ifjúsági bajnokságot. A milánói klub fiataljait 2024 nyaráig irányította.
A játékosként a védelem tengelyében, illetve balhátvédként is bevethető trénert azóta számos román élvonalbeli klub is megkörnyékezte, ám egyikük ajánlatát sem fogadta el. Mircea Lucescu után ő a második román edző, aki leülhet a milánói kék-feketék kispadára, a román válogatott jelenlegi szövetségi kapitányának megbízatása azonban „csak” néhány hónapig tartott az 1998–1999-es idényben.
A román válogatottban 75 meccsen három gólt szerző egykori bekk 2007–2014 között volt az Internazionale játékosa, amellyel 2010-ben triplázni tudott (bajnokságot, Olasz Kupát és Bajnokok Ligáját nyertek), itt is fejezte be labdarúgókarrierjét. Az Inter vezetőedzőjeként egyből mélyvízbe kerül, ugyanis a kék-feketéknek június 18-án már a klubvilágbajnokságon lesz jelenésük.
Rendbontás nélkül zajlott, mégsem múlt el következmények nélkül a péntek este az FK Csíkszereda–Bukaresti Rapid bajnoki: a szervezők 30 ezer lejes bírságot kaptak, hat szurkolót pedig eljárás alá vontak és félévre kitiltottak a stadionból.
Megtörtént az, amire a sorsoláskor kevesen gondoltak, Észak-Macedónia bajnoka, a Shkëndija kettős győzelemmel búcsúztatta a román aranyérmes FCSB-t a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében.
Egy 17 és egy 22 éves fiatal vesztette életét egy kedden hajnalban történt balesetben Teleorman megyében. Az autó, amelyben utaztak, előbb egy fának, majd egy villanyoszlopnak csapódott.
A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.
Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.
Van ez a reformkormány, tele hozzáértő, határozott, kitartó és (főleg!) a hazai állami szőnyegek alá sepert mocskot kiseperni akaró reformpolitikusokkal. Aztán lépésről lépésre kiderül, hogy mégsem.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!