HIRDETÉS

Centikre volt a győzelemtől, csak egy pontot szerzett az SZFC

Fotó: László Ildikó

2024. március 15., 18:15

Saját magát is okolhatja, hogy nem tartotta otthon mindhárom pontot a Székelyudvarhelyi FC a labdarúgó 3. Ligában, pénteken délután az emberhátrányban játszó Barcarozsnyó a 96. percben büntetőből mentette döntetlenre a csatát.

2024. március 15., 18:15
•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Győzelmi kényszerben lépett pályára a szemerkélő esőben és mintegy száz néző előtt a Székelyudvarhelyi FC, hiszen amennyiben az alapszakasz utolsó előtti fordulójában nem győzi le Barcarozsnyói Olimpic Cetatét, akkor minimálisra csökkennek az esélyei a felsőházi rájátszást illetően.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Ennek megfelelően már a kezdő sípszót követően letámadta ellenfelét, és idővel érkeztek is a lehetőségek, a legnagyobb az eltiltása után visszatért Gavîrliță nevéhez fűződött, akinek tizenhatról eleresztett lövését nagyot nyújtózva védte Chiriac. A játékrész közepén több veszélyes hazai ívelés is volt, ám a vendégek védelme jól hárított, egyszer pedig a gólvonalról kellett mentsen.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az SZFC türelmesen építette a támadásokat, várta az ellenfél hibáját, akárcsak a rozsnyóiak. A félidő hajrájához érkezve Bara lövését még védte a kapus, ám a 36. percben Chiriac is verve volt: Simó szögletét Kovács fejelte a hálóba (1–0). A gól nagyon megfogta a Brassó megyeieket, habár lett volna bőven lehetősége rá, az SZFC nem tudta növelni előnyét a szünetig.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

A pihenőt követően sokkal aktívabban jött ki az öltözőkből a barcarozsnyói együttes, sokszor hosszú percekre beszorította házigazdáját, de feljegyzendő helyzetet nem tudott kialakítani. Eseménytelenül teltek a percek, mindkét védelem jól végezte a dolgát. A 85. percben aztán megbomlott az egyensúly, a vendégektől Druga kapta meg a második sárga lapját, és idő előtt mehetett zuhanyozni – úgy tűnt, nem veszélyezteti semmi a hazai sikert.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Azonban emberelőnyben érthetetlen módon még jobban visszaállt védekezni az SZFC, és végül ez lett a veszte is, hiszen a hosszabbítás harmadik percében az udvarhelyi tizenhatosba betörő támadóval ütközött a kapujából kifutó Licșor, a játékvezető pedig büntetőt ítélt. A tizenegyest Cosmin magabiztosan értékesítette, így Barcarozsnyó egy pontot elrabolt Udvarhelyről.

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Az SZFC felsőházi lehetőségei így tovább szűkültek, ehhez az szükséges, hogy a Brassói Kids Tâmpa ne szerezzen több pontot a maradék két meccsén (a 9. helyezett Tatrang vendégeként szombaton, az utolsó fordulóban hazai pályán a sereghajtó Brassói SR ellen), mint az udvarhelyiek (az utolsó fordulóban a jelenlegi éllovas Zernyest otthonában).

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

Labdarúgó 3. Liga, 17. forduló:
Székelyudvarhelyi FC–Barcarozsnyói Olimpic Cetate 1–1 (1–0),
gólszerzők Kovács (36.), illetve Cosmin (90+6., 11-esből)
kiállítva Druga (85., Barcarozsnyó)
SZFC: Licșor – Tordai, Kovács, Bud, Opra, Bara, Lázár (Milchiș, 87.), Calo (Hadnagy, 73.), Antal (Györgyi, 59.), Simó, Gavîrliță. Vezetőedző: Lucian Nicolau.

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz, 17. forduló

Labdarúgó 3. Liga, 2023–2024-es szezon, 5-ös csoport, alapszakasz

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

•  Fotó: László Ildikó

Fotó: László Ildikó

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Heras továbbra is szárnyal: három ponttal tér haza Bákóból a Sepsi OSK

A válogatott szünet után is folytatta jó szériáját a háromszéki klub, amely szombaton kora délután a Bákói FC otthonában is nyerni tudott. A mérkőzés hőse Ignacio Heras volt, aki duplázott és szállította a győzelmet a piros-fehéreknek.

Látványos bemutatók a csibai lovasíjász napon

Látványos lovasíjász nyílt napot tartott szombaton a Csíkszeredai Kerecsen Lovasíjász Egyesület Csibában. A hideg idő sem tántorította el a közönséget, a bemutatók és a magyar lovas hagyományokat őrző program igazi közösségi élményt nyújtott.

Székelyhon

Felfoghatatlan kegyetlenséggel öltek meg egy nőt 14 éves lánya biztatására

Előzetes letartóztatásba helyeztek pénteken az ügyészek egy 20 éves fiatalembert és 14 éves kedvesét. A lány anyjának megölésével gyanúsítják őket.

`
Krónika

Iskolába ment a medve – szerencsére tanítás után

Péntek este egy medve jelent meg a Fehér megyei Magyarbénye (Biia) település iskolájának udvarán – közölte a Fehér Megyei Csendőrség.

Krónika

Lélegeztetőgépen van az oltásellenes nagyváradi orvosnő

Életveszélyes állapotban fekszik a Bihar Megyei Kórház intenzív osztályán Flavia Groșan orvos, aki a koronavírus-világjárvány (Covid-19) idején több vitatott kezelési módszert népszerűsített.

Főtér

Nicușor Dan többségi államelnök és a magyarok

Hogy szerettük Klaus Ionopotchivanoc Iohannis álkisebbségi államelnököt. És milyen elegánsan nem szeretett viszont. Most ezt a Nicușor Dan nevűt szeretjük. De vajon lehet benne bízni?

Ez is érdekelheti

Büntetőkhöz jutott a vendégcsapat a VSK Gyergyószentmiklós ellen

Kevés veszélyes akciót hozott a VSK Gyergyószentmiklós–Viitorul Onești mérkőzés, és azokból egyik fél sem tudott betalálni. A vendégek viszont kétszer is büntetőhöz jutottak, mindkettőt értékesítették.

Fordított és mindhárom pontot hazahozta a Sepsi OSK II.

A felemás szezonkezdet után összeszedte magát a Sepsi OSK második csapata, amely tovább nyújtotta remek sorozatát: szombaton délután a Victoria Traian otthonában hátrányból fordított, és három ponttal tér haza.

Emberelőnyben sem sikerült megtörni a rossz sorozatot Udvarhelyen

Továbbra sem kapja az utat a győzelemhez a Székelyudvarhelyi FC, pénteken délután a labdarúgó 3. Liga 9. játéknapján zsinórban negyedik vereségét szenvedte el, a Știința Miroslava is elvitte a pontokat a sétatéri stadionból.

Idegenben hengerelt és élre állt a KSE

Hetedik találkozóját is megnyerte a harmadosztályos pontvadászatban a KSE, amely a 9. forduló pénteki játéknapján magabiztos győzelmet aratott a papíron szerényebb képességű Dacia Unirea Brăila otthonában, ezzel pedig újra élre állt a 2-es csoportban.

A körmükre égett a gyertya – a Székelyudvarhelyi FC véget vetne rossz sorozatának

A remek bajnoki rajt után váratlanul megtorpant a Székelyudvarhelyi FC, amely öt forduló óta nyeretlen a labdarúgó 3. Ligában. Az eredménytelenség okairól és a következő kihívásokról Demény Norbert vezetőedzőt kérdeztük.

Visszatért a győzelem útjára a KSE, beérte pontszámban az éllovast

A múlt heti meglepetésvereség után visszatért a győzelem útjára a Kézdivásárhelyi SE, amely jó játékkal 3–1-re nyert a Petrolul Ploiești II. ellen a Sinkovits Stadionban, és ezzel beérte pontszámban az ezúttal ikszelő éllovas Sporting Liești-et.

Balszerencsés gól döntött az SZFC kárára az éllovas otthonában

Nehéz mérkőzés várt a Hargita megyei együttesre, amely szombaton délután az éllovas Șoimii Gura Humorului vendégeként lépett pályára. Az SZFC jól tartotta magát, de egy szerencsétlen gól végül eldöntötte a három pont sorsát.

Perceken múlt a Gyergyói VSK első győzelme idegenben

Jászvásáron tört meg az átok, a Gyergyószentmiklósi VSK megszerezte az első idegenbeli pontját a labdarúgó 3. Ligában. A három pont sem volt messze, a házigazda a 90. percben, tizenegyesből egyenlített.

Cserejátékos döntött, zsinórban harmadszor nyert a Sepsi OSK II.

Hazai pályán hozta a kötelezőt a Sepsi OSK harmadosztályú farmcsapata, amely a véghajrában szerzett góllal 1–0-ra nyert a CS Păulești ellen, ezzel sorozatban harmadszor gyűjtötte be a három pontot.

Hazai pályán veszítette el veretlenségét és listavezető helyét a Kézdivásárhelyi SE

A bunkerfocit játszó Plopeni ellenében nem tudta érvényesíteni a papírformát a Kézdivásárhelyi SE, amely nagy meglepetésre hazai pályán veszítette el veretlenségét, ezzel együtt pedig listavezető helyét is a labdarúgó 3. Liga 7. fordulójában.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!