A lipcsei csapat az előző fordulóban nagyon meggyőző játékkal, öt góllal tömte ki idegenben a Mainzot, de a hétközi fordulóban ugyanaz a forgatókönyv ismétlődött meg, mint két körrel korábban a Freiburg ellen: a BL-negyeddöntős alakulat csak döntetlenre volt képes hazai pályán, ezúttal a Hertha BSC-vel szemben.
A fővárosi kék-fehérek már a kilencedik percben bevették Gulácsi Péter kapuját, egy szögletnél az üresen hagyott Marko Grujic talált be könnyedén. Hasonló módon válaszolt a túloldalon a házigazda, amely Lukas Klosterman fejesével egyenlített ki Nkunku sarokrúgásánál.
A második félidőben emberhátrányba került a Lipcse, miután Halstenberg megkapta második sárgáját, de a kiállítást újabb hazai gól követte: Patrick Shick lövését csúnyán bepotyázta Rune Jarstein, a Hertha norvég kapusa.
A Bikák nem tudták megtartani az előnyt, a csereként beállt Piatek a 82. percben értékesített büntetőt. Hazai oldalon a sérüléséből nemrég felépülő Willi Orbán is pályára lépett, a magyar válogatott védő bő tíz percet kapott Julian Nagelsmanntól.
Az RB Leipzig a döntetlennel nem tudta beérni pontszámban a második Borussia Dortmundot, és hat fordulóval a bajnokság vége előtt kilenc pont a hátránya az éllovas Bayern München mögött.
A Hertha BSC a hosszú kényszerszünetben kinevezett Bruno Labbadiával továbbra is veretlen, a berliniek ezt megelőzően a városi rivális Uniont és a Hoffenheimot is nagy különbséggel győzték le, jelenleg pedig tizedikek a tabellán.
Szalai Ádámot 1–1-es állásnál, a 82. percben cserélte be edzője az Union Berlin–Mainz találkozón. A vendégek hiába játszottak egy teljes félidőt emberelőnyben, ezt nem tudták kihasználni, a kieséstől fenyegetett csapatok meccse pontosztozkodással végződött.
Egyre mélyebb gödörben van a Schalke, a királykékek harmadik egymás utáni vereségüket könyvelték el, vezetésről kaptak ki a 16., osztályozóhelyet elfoglaló Fortuna Düsseldorf otthonában.
A Hoffenheim eseménydús, két kiállítást és négy gólt hozó meccsen győzte le a Kölnt, míg az Augsburg gól nélküli döntetlent játszott a ligautolsó Paderbornnal.
Bundesliga, 28. forduló
RB Leipzig–Hertha Berlin 2–2 (1–1)
Gólszerzők: Klostermann (24.), Schick (68.), ill. Grujic (9.), Piatek (82., büntetőből)
kiállítva: Halstenberg (63., a hazaiaktól)
A többi szerdai mérkőzésen:
TSG Hoffenheim–FC Köln 3–1 (1–0)
Gólszerzők: Baumgartner (11., 46.), Zuber (48.), ill. Kainz (60.)
kiállítva: Hübner (50.), ill. Bornauw (26.)
Fortuna Düsseldorf–Schalke 04 2–1 (0–0)
Gólszerzők: Hennings (63.), Karaman (68.), ill. McKennie (53.)
FC Augsburg–SC Paderborn 0–0
Union Berlin–FSV Mainz 1–1 (1–1)
Gólszerzők: Ingvartsen (33.), ill. Baku (13.)
Kiállítva: Andrich (42., a hazaiaktól)
Keddi eredmények:
Borussia Dortmund–Bayern München 0–1 (0–1)
Bayer Leverkusen–VfL Wolfsburg 1–4 (0–1)
Eintracht Frankfurt–SC Freiburg 3–3 (1–1)
Werder Bremen–Borussia Mönchengladbach 0–0
Az első fordulók gyengébb teljesítménye miatt nincs edzőváltási hangulat Csíkszeredában. Az FK elnöke, Szondy Zoltán türelemre inti a szurkolókat. Kifejtette, a vezetőség bizalma töretlen a szakmai stáb felé.
Véget ért Anderson Ceará átigazolási huzavonája: az FK Csíkszereda előző idényének egyik legjobb játékosát csütörtök este bemutatta új klubja, az egyiptomi National Bank of Egypt SC.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Miközben a bankok és a nemzetközi sajtó Spanyolországot „Európa gazdasági mozdonyaként” ünnepli, az Ibériai-félszigeten dolgozó román állampolgárok mindennapjai egészen mást mutatnak: tömegesen hagyják el az országot.
Románia országos energiarendszere az egyik legnehezebb időszak küszöbén áll.
Rohamtempóban kellene felgyorsítania az államnak az energiatároló kapacitását, ha nem akar blackoutot a közeljövőben. Románia légtere felől érkező drón robbant fel Bulgáriában, nem messze a határtól.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!