Hirdetés

Bukarest garanciát vállalt az Eb-rendezésre

Az eredeti tervek szerint a bukaresti Nemzeti Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak
Fotó: Wikipédia

2020. május 19., 14:46

A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) benyújtotta az UEFA-hoz az utolsó garancialevelet, amelyben ismét megerősítette a jövő nyárra halasztott Európa-bajnokság rendezési szándékát.

2020. május 19., 14:46

Miután a koronavírus-járvány miatt az európai szövetségnek kötelezően el kellett halasztania az idei nyárra tervezett kontinenstornát, szükséges volt, hogy a tizenkét rendező város megerősítse a korábban vállalt kötelességeit, amelyek az Eb zökkenőmentes lebonyolítására vonatkoznak.

A folyamat lejártával a Román Ifjúsági- és Sportminiszter, Ionuț Stroe úgy nyilatkozott, Románia számára hatalmas lehetőség az esemény megszervezése, amely nagyon sok gazdasági haszonnal jár, és amennyiben Bukarest sikeresen helytáll, a jövőben újabb nagyszabású rendezvényeknek is otthont adhat. Személy szerint nagyon örvend annak, hogy ebben az évben befejezik a három fővárosi stadion – amelyek az Eb-re Bukarestbe érkező válogatottak felkészülését szolgálják – megépítését, illetve az infrastrukturális fejlesztésekkel is végeznek, így

európai szintű körülményeket tudnak biztosítani a torna idejére. Ionuț Stroe megismételte korábbi nyilatkozatát, miszerint készek arra, hogy amennyiben szükséges, négynél több mérkőzést is megrendezzenek Bukarestben.

A Román Labdarúgó-szövetség elnöke, Răzvan Burleanu üdvözölte a román kormány törekvéseit az Európa-bajnokság bukaresti szervezését illetően, hiszen – mint mondta –, a világjárvány okozta nehézségek ellenére nagyon rövid idő alatt sikerült összeállítaniuk a rendezéshez szükséges újabb dokumentációt. Az FRF első embere biztos benne, hogy

ezek az erőfeszítések meghozzák a várt eredményt, és 2021-ben olyan grandiózus sporteseményt tudnak szervezni Romániában, amilyen 1989 után még nem volt, és ugyanakkor ez a futball nagy ünnepe lesz, egyfajta felszabadulás a pandémiát követően.

Hirdetés

Másrészt, az Európai Labdarúgó Szövetség június 17-ére halasztotta a szervezet végrehajtó bizottságának következő ülését, amelynek témája a kontinensbajnokságot rendező városok helyzete lesz. Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke múlt héten arról nyilatkozott a beIN Sports televíziónak, hogy az eredeti terveknek megfelelően tizenkét városban szeretnék megrendezni az Eb-t.

A nemzetközi sajtó viszont úgy tudja, a világjárvány által leginkább sújtott országok közé tartozó Olaszország és Spanyolország két helyszíne, vagyis Róma és Bilbao lekerülhet az Eb-rendezésre kiválasztottak listájáról. Az UEFA ugyanis attól tart, hogy sem az olasz metropolisz, sem a spanyol város

nem tud megfelelően felkészülni a kontinensviadal nekik szánt mérkőzéseire a járvánnyal összefüggésben elszenvedett gazdasági károk miatt.

Az Eb-t az eredeti tervek szerint 12 ország egy-egy stadionjában rendeznék meg, a bukaresti Nemzeti Arénában három csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt játszanak. A 24 válogatottat felvonultató torna 51 meccses sorozata 2021. június 11-én Rómában kezdődne, a már említett városokon kívül még Amszterdam, Baku, Budapest, Dublin, Glasgow, Koppenhága, London, München és Szentpétervár a házigazda.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Elege lett a mellőzésből, felrúgta szerződését a Sepsi OSK volt alapembere

Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.

Bődületes kapásgóllal győzött és őrzi idei hibátlan hazai mérlegét az FK Csíkszereda (videóval)

A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.

Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

`
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Krónika

Az RMDSZ elnöke elmondta, kit támogatnak az erdélyi magyarok a magyarországi választáson

Az erdélyi magyarok elsöprő többsége Orbán Viktort és a kormánypártokat támogatja – jelentette ki Kelemen Hunor az áprilisi országgyűlési választások kapcsán.

Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Ez is érdekelheti

Elkísérhetik csapatukat a Petrolul elleni meccsre az FK Csíkszereda szurkolói

A román labdarúgó Szuperliga alapszakaszának 29. fordulójában a Petrolul Ploiești lesz az FK Csíkszereda ellenfele vasárnap délután. A székelyföldi klub szurkolói buszt indít az idegenbeli mérkőzésre.

Március elején rajtol a vb-kvalifikáció, négy FK-játékos a román válogatott keretében

Négy FK Csíkszereda-játékos is meghívót kapott a román női labdarúgó-válogatottba, amely március elején kezdi meg a 2027-es brazil világbajnokság selejtezősorozatát. A csapat a C5-ös csoportban küzd a továbbjutásért.

Bundabotrány a 3. Ligában: a Sepsi OSK II. találkozója is a nyomozás része

Több mint húsz személyt hallgatnak ki mérkőzések manipulálásának gyanújával az egész országot megrázó bundabotrány kapcsán. Az egyik gyanús mérkőzést Sepsiszentgyörgyön játszotta a célkeresztbe került csapat. Diószegi László is megszólalt az ügyben.

Hiába a videóbíró, egyre több a hibás döntés a Szuperligában

Az utóbbi időben megsokszorozódtak a kétes játékvezetői döntések a labdarúgó Szuperliga mérkőzésein. A központi bizottság (CCA) megbeszélést szorgalmaz a csapatok képviselőivel a kérdéses esetek elemzése érdekében.

Elege lett a mellőzésből, felrúgta szerződését a Sepsi OSK volt alapembere

Idén még egyáltalán nem játszott török csapatánál Marius Ștefănescu, aki még a keretbe sem került be a Konyaspornál. A Sepsi OSK volt alapembere emiatt úgy döntött, hogy egyoldalúan felmondja a szerződését.

Az első élvonalbeli találatával a forduló csapatában az FK Csíkszereda csapatkapitánya

A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) közzétette a Szuperliga 28. fordulójának álomcsapatát. Csürös Attila, az FK Csíkszereda csapatkapitánya is bekerült a legjobbak közé, miután góllal és remek védekezéssel járult hozzá a Nagyszeben elleni 2–1-es sikerhez.

Csak huszonhárom percig tartott a Vasas Femina idei első bajnokija (videóval)

Súlyos keretproblémákkal küzd a Székelyudvarhelyi Vasas Femina a női labdarúgó Szuperliga alsóházában, a rájátszás első játéknapján nyolc játékosa lépett pályára a Besztercei Gloria otthonában, a meccs egy sérülés miatt 23 perc után félbeszakadt.

Csíkszeredai bravúrról ír a sportsajtó a közvetlen rivális legyőzése kapcsán

Nagyon fontos győzelmet aratott a Csíkszereda, amely a csapatkapitány Csürös első élvonalbeli góljával és a télen érkezett Trif távoli bombájával legyűrte az egyre nehezebb helyzetben levő Nagyszebent. Sajtószemle.

Ilyés Róbert: büszke vagyok a fiúkra, egy hatpontos meccsen tudtunk nyerni

Hazai pályán is legyőzte a Hermannstadtot az FK Csíkszereda, amely 2–1-es sikerével megőrizte idei hibátlan hazai mérlegét. A mérkőzés után a vezetőedzők és a főszereplők értékeltek.

Bődületes kapásgóllal győzött és őrzi idei hibátlan hazai mérlegét az FK Csíkszereda (videóval)

A forduló góljával és fegyelmezett játékkal aratott 2–1-es győzelmet az FK Csíkszereda az FC Hermannstadt ellen a Szuperliga 28. fordulójában. Ilyés Róbert együttese idei harmadik hazai bajnokiját is megnyerte, és pontszámban beérte a Petrolult.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!