Hőségben rendezték meg a szerda délutáni találkozót, melyre népes keresztúri közönség gyűlt össze. Körülbelül négyszázan ültek le a lelátóra, annak is inkább az árnyékos részére.
A harmadosztályos Szászhermányi FC nem kímélte tapasztalt játékosait sem, pályára küldte többek közt azt a 41 éves Mugurel Bugát, aki korábban megfordult a Brassói FC és a Bukaresti Rapid élvonalbeli együtteseinél, de a román válogatott mezét is magára ölthette.
Mellette játszott az a Rareș Forika is, aki a Brassói Corona és a Nagyszebeni Akarat csapatainál küzdhetett az 1. Ligában.
Hamar meglátszott a két csapat közti különbség, a Brassó megyei alakulat már a 2. percben betalált. Nem sokkal később ismét zörrent a keresztúriak hálója.
A meccs elején beszorult saját térfelére az Egyesülés, de a második gól után felébredtek. Az első nagy hazai helyzetre a 16. percig kellett várni: ekkor Lázár Zsolt került ziccerbe, de lapos helyezése elkerülte a kaput.
Jött is a válasz a túloldalról, egy meglepő emelésnél Klein nem ért a labdába, bár az nem sokkal a feje fölött landolt a hálóban – talán a napsütés vakította meg a tapasztalt kapust.
Szünetig még két gólt rúgtak a hermányiak. Nem jött ki a lépés a hazaiaknak.
Térfélcserét követően a hazaiak kezdtek lendületesebben. A szépítés is összejött, a vendég védők Bilibókot szerelték szabálytalanul a saját tizenhatosukon belül, a büntetőt pedig Kovács Ákos értékesítette.
Ezután viszont még jobban rájárt az rúd az Egyesülésre: előbb a csatár Vékás Barna sérülése miatt le kellett szálljon a pályáról, majd Kovács Ákos lábizma is meghúzódott, de ekkor már minden cserelehetőségét elhasználta a csapat.
Az eredményen még két alkalommal alakítottak a vendégek, így beállítva az 1–7-es végeredményt.
Keresztúr csapatának nem sikerült megismételni az előző meccsen nyújtott jó szereplést, és bár korábban búcsúztatták az ugyancsak 3. ligás Székelyudvarhelyi FC-t, a Szászhermányi FC-t már nem sikerült kiejteni.
Labdarúgás, Román Kupa, 2. kör:
Székelykeresztúri Egyesülés–Szászhermányi FC 1–7 (0–5),
gólszerzők: Kovács Ákos (67., 11-esből), illetve Vasiloi (2., 33., 45.), Alupoaie (23.), Fînariu (37.), Buga (82., 11-esből), Plumb (88.)
Keresztúr: Klein – Bokor (Fazakas, 84.), Szőcs, Rózsa, Dézsi, Bilibók, Török, Kovács, Fülöp (Tiboldi, 73.), Lázár, Vékás (Fodor, 64.). Cserék: Farkas, Szilveszter, Báró.
Elfocizgatott, a vezetést megszerezte az FK Csíkszereda a Resicabányai CSM otthonában a labdarúgó 2. Liga felsőházi rájátszásának utolsó előtti játéknapjának meccsén. A döntetlennel ők lehetnek elégedettebbek.
Hetvennégy nap után nyert ismét bajnoki mérkőzést a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, és mikor, ha nem a legjobbkor: a pénteken este hazai pályán a második félidőben talpra állva húzta be az FC Botoșani elleni kiesési rangadót.
Önkénteseket jelentkezését várják homokzsákok rakásához Alsósófalván, ahol a vízügyi hatóságok a rét elárasztása mellett döntöttek a paradji sóbánya megmentése érdekében – számolt be Facebook-oldalán a Sóvidék Televízió.
A megismételt romániai elnökválasztás első fordulójának eredménye sokkolta a pénzpiacot, az egyre fokozódó aggodalmak erős érzelmi reakciókat váltottak ki a befektetők és a megtakarításokkal rendelkező lakosság körében is.
A magyar kormány semmilyen elszigetelést, retorziót nem támogat Romániával szemben – jelentette ki pénteken Orbán Viktor.
Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!