Szikrázó napsütésben kezdődött el a találkozó, a stadion lelátóin megközelítőleg ötven szurkoló szorított a hazai lányok sikeréért. Már az első percekben meglátszott a két csapat közti erőnléti különbség, a vendégek gyorsabbak, nagyobbak és idősebbek voltak házigazdáiknál.
A Beszterce-Naszód megyei együttes veszélyeztetett többet, a 18. percben pedig megszerezte a vezetést, egy szabadrúgást követően Dinescu emelkedett a magasba és fejelt Sándor Barbara hálójába. A hazaiak főleg a kapu előterébe ívelt labdákkal próbálkoztak, ám a vendégek és a Moldovai Köztársaság válogatottjának hálóőre, Ana Zatusevskaia rendre begyűjtötte a játékszert.
Bátrabban kezdett játszani a Vasas Femina II., és a 33. percben büntetőből sikerült egyenlítenie, Benő Krisztina bombázott a háló közepébe. Nem sokáig volt döntetlen az állás, hiszen a vendégek következő helyzetükből ismét megszerezték a vezetést, egy beívelt labdába rosszul fejelt bele Benő Krisztina, a játékszer pedig a Vasas Femina II. hálójában kötött ki.
Térfélcserét követően rögtön betaláltak a vendégek, a Vasas védelme egyszerűen nem tudta szerelni Tomát, aki három védő szorításában lőtt a hálóba. Ezúttal a hazaiaktól jött a gyors válasz, az 51. percben egy közvetett szabadrúgást visszagurítottak Dávid Mártának, aki 16 méterről a hálóba bombázott.
A gólváltást követően főleg a középpályán folyt a küzdelem, a csapatok ritkán jutottak el a tizenhatosig, komolyabb helyzetet egyik fél sem tudott kialakítani. Aztán a 76. percben ismét zörrent a Vasas hálója, a jobb oldalról beívelt labdára mozdult ki Sándor, azonban nem tudta megfogni, a játékszer Dinescu elé pattant, aki közelről nem hibázott.
A hátramaradt negyedórában a vendégek előnyük megtartására törekedtek, védelmük jól működött, hiszen masszív és erős védőik ellen nem sok esélyük volt a hazai lányoknak. A végeredmény 4–2 lett a Heniu javára, így a vendégek jutottak be a Román Kupa elődöntőjébe.
A Vasas Femina II. legközelebb az 1. Liga 10. fordulójában, április 9-én játszik, a 2-es széria rangadóján a második helyezett Kolozsvári Olimpia II. otthonában lép pályára. A Szuperliga a hét végén folytatódik, a Vasas Femina a táblázaton előtte álló CSS Târgoviște együttesét fogadja vasárnap 11 órakor az SZFC műgyepes pályáján.
Női labdarúgó Román Kupa, negyeddöntő:
Székelyudvarhelyi Vasas Femina II.–Borgórpundi Heniu 2–4 (1–2),
gólszerzők: Benő (33., büntetőből), Dávid (51.), illetve Dinescu (18., 77.), Szász (37., öngól), Toma (47.).
Vasas Femina: Sándor – Benő, Caldare, Szász, Kis, Tamás, Geréd, Balázs, Marinescu, Mitri, Dávid. Játszott még: Tóásó, Bizsi, Isztojka.
Új szabályozást vezetett be a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) a csíkszeredai székely pólós incidenst követően: a jövőben a politikai vagy ideológiai üzenetek ugyanazokkal a szankciókkal sújthatók, mint a rasszista és diszkriminatív megnyilvánulások.
Megszerezte első győzelmét a labdarúgó 2. Liga 2025–2026-os szezonjában a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK. A vezető gólt követően sokáig szenvedett Ovidiu Burcă csapata a Sellenberki SK ellen, de a hajrában eldöntötte a párharcot.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!