Az országos döntő tornáig minden akadályt magabiztosan vett a Vasas Femina. A selejtezők során megnyerte a Borgóprundi Heniu, a Szászrégeni Avântul, a Marosvásárhelyi Ladies és az FK Csíkszereda csapatait felsorakoztató csoportját, majd a legjobb tizenhat között a Románvásári Sárga Rókácskák csapatát is kiejtette.
A nyolcas döntő sorsolásánál – amikor a szervezők két négyes csoportot alakítottak ki – nem volt szerencséje Székely János csapatának, hiszen a címvédővel, egyben a torna legnagyobb esélyesével, a Kolozsvári Olimpiával került egy kvartettbe. A csoportmeccsek után egyből a helyosztók következtek, az első helyezettek játszották a finálét, a második pozícióban zárt csapatok pedig a bronzért csatáztak.
„Az Olimpia 16-os keretében csak két játékos kolozsvári, a többi labdarúgót az ország különböző pontjairól vásárolták össze, gyakorlatilag egy válogatottal ér fel a csapatuk. Már indulás előtt tudtuk, hogy Kolozsvárt nagyon nehéz lesz legyőzni, ez pedig nem is jött össze. A lányok jó meccset játszottak az Olimpia ellen, ám a helyzeteinket nem tudtuk berúgni, az ellenfél pedig megérdemelten győzött. Örömmel tölt el, hogy csak mi tudtuk megszorongatni őket, a többi csapatnak legalább öt gólt lőttek, a döntőt is simán nyerték.
– mondta Székely János edző.
A lányok magabiztos győzelemmel kezdték a csoportkört, a Luceafărul Filiași csapatát 2–0-ra verték, majd jött az Olimpia elleni vereség. A Jászvásári Navobi elleni utolsó csoportmeccset is simán behúzták, így készülhettek a másik csoport második helyezettje, az Universitatea Alexandria elleni bronzmérkőzésre. Nagyon izgalmasan alakult a találkozó, hiszen két perccel a vége előtt az ellenfél büntetőt hibázott, majd a végső sípszó előtt a Vasas Femina jutott tizenegyeshez, amit Orbán Aranka értékesített, dobogóra lőve a csapatát.
A Vasas Femina az előző szezonban a döntőben maradt alul Kolozsvárral szemben, míg a 2016–2017-es szezonban aranyérmes volt, így minden medálból begyűjtött már egyet.
A csoport: Székelyudvarhelyi Vasas Femina–Luceafărul Filiași 2–0, gólszerző Tóth Györgyi 2;
Vasas Femina–Kolozsvári Olimpia 0–2;
Vasas Femina–Jászvásári Navobi 5–0, gólszerzők Tóth 2, Sándor Marianna 2, Horváth Anita.
A harmadik helyért: Vasas Femina–Universitatea Alexandria 1–0, gólszerző Orbán Aranka.
A Vasas Femina kerete: Dénes Ágota, Molnár Andrea, Hajdó Boglárka, Béni Kinga, Béni Emese, Sándor Marianna, Tóth Györgyi, Orbán Aranka, Sándor Tímea, Pásztor Krisztina, Horváth Anita, Lakatos Kriszta, Fodor Mária, Godra Anett, Orbán Sarolta. Edző: Székely János.
Jó hírt kapott az FK Csíkszereda a Szuperliga új idényének rajtja előtt: a Román Labdarúgó-szövetség sürgősségi bizottsága módosította a versenyszabályzatát, így a csíkiak a következő szezonban is saját stadionjukban rendezhetik hazai mérkőzéseiket.
Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!