A Szuperliga folytatására készülő csíki együttes rövid időn belül már a harmadik érkezőt mutatta be: a 24 éves Gustavo dos Santos Cabral a piros-feketék mezében folytatja karrierjét. A brazil futballista elsősorban irányítóként érzi magát otthonosan, ugyanakkor a támadósor mindkét szélén is bevethető.
Gustavo a Vila Nova akadémiáján nevelkedett, majd több brazil klubnál is megfordult, külföldön eddig egyetlen alkalommal szerepelt, a bahreini Al-Ahli játékosaként. Európában most először kap lehetőséget.
Pályafutása során eddig 52 tétmérkőzésen lépett pályára a felnőttcsapatokban, ezeken négy gólt és két gólpasszt jegyzett. Legtöbbször a Centro Sportivo Alagoano színeiben szerepelt, ahol 28 alkalommal húzta magára a csapat mezét.
Nemcsak a következő idényről, hanem a közös magyar-román hokibajnokság jövőjéről is szó esett a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor sportfórumán, ahol klubvezetők és játékosok ütköztették álláspontjukat.
A Brassói Corona hivatalosan is bejelentette, hogy szerződtette a 30 éves kanadai csatárt, Colby McAuley-t, aki komoly tapasztalattal érkezik a jégkorong Erste Liga egyik legnagyobb esélyesének számító együtteséhez.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!