Elsőként az argentin, de olasz állampolgársággal is rendelkező Mariano Bettini jobbhátvéd leigazolásáról adott hírt az FK Csíkszereda, majd a délután folyamán újabb érkezőről számoltak be.
A 27 éves, stockholmi születésű Wilhelm Loeper a középpálya minden részén bevethető, de leginkább jobbszélsőként érzi jól magát.
Az elmúlt öt évben jókora tapasztalatot szerzett a svéd élvonalban és a másodosztályban szereplő Helsingborgs IF együttesében, amelynél összesen 140 mérkőzésen 27 találat és 20 gólpassz volt a termése.
Tavaly remek szezonban volt része, 30 találkozón 12 alkalommal volt eredményes és 6 asszisztot jegyzett.
Korábban az egyaránt svéd AFC Eskilstuna és Arameisk SIF együtteseinél, valamint a Djugardens IF ifjúsági csapatainál szerepelt.
Az FK Csíkszereda jelenleg Törökországban edzőtáborozik, ahol három barátságos mérkőzésen lép pályára. A tervek szerint előbb szerdán a magyar élvonalban kieső helyen álló Nyíregyháza Spartacus, szombaton a lengyel Arka Gdynia, jövő hétfőn az azeri FK Zira lesz az ellenfelük.

Új vezetőedzővel, hat nyári igazolással és a tavaly megszerzett élvonalbeli tapasztalattal vág neki a román labdarúgó Szuperligának a csíki együttes, amely hétfőn este Aradon, az újonc Corvinul ideiglenes otthonában kezdi meg a pontvadászatot.
Tizenhat év után ismét világbajnok Spanyolország. A 2026-os viadal döntőjében a címvédő Argentína mindvégig védekezett, de Ferran Torres hosszabbításban szerzett találata eldöntötte a finálét, így a spanyolok történetük második vb-címét ünnepelhették.
Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.
Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).
Báró Kemény János író, színházalapító, mecénás és közösségépítő köztéri mellszobrának felavatásával, kiállításmegnyitókkal, könyvbemutatókkal ünnepelték szombaton Marosvécsen az Erdélyi Helikon megalakulásának centenáriumát.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!