Szeptember végén a Manchester City motorja, a középpályás Rodri, az Arsenal elleni találkozón szenvedett – az angol beszámolók szerint – horrorisztikus sérülést. Természetesen nemcsak az angol ligában, hanem a spanyol válogatott színeiben sem léphet pályára jövő nyárig. Hasonló cipőben jár a Real Madrid szélső hátvédje is, Dani Carvajal, aki szintén szezon végéig kénytelen kihagyni a meccseket. Korábban a Barcelona és a német válogatott hálóőre szenvedett hasonló balesetet, neki is az egész idényt ki kell hagynia. Pedig nemrég mondta le Panzerbeli válogatottságát Manuel Neuer, így Andre Ter Stegen joggal bizokadhatott abban, hogy Julian Nagelsmann szövetségi kapitánynál immár első számú kapussá lép elő.
Különben a német szakembernek sérülés miatt már le kellett mondania Kai Havertz, Jamal Musiala, Niclas Füllkrug, David Raum, valamint Robin Koch szerepeltetéséről is. Mint ahogy Marco Rossinak is nélkülöznie kellett Milos Kerkez és Loic Nego játékát a magyar válogatottban. És ha már a piros-fehér-zöldeknél tartunk, ne feledkezzünk meg, hogy Gulácsi Péternek is hosszú időszakot kellett kihagynia. Hogy ne is említsük a Real Madrid osztrák származású hátvédjét, Alabát, aki immár több mint egy éve nem léphetett pályára.
A sort hosszan lehetne folytatni, hiszen rengeteg játékos sérül le – főleg a topbajnokságok meghatározó csapatainak játékosaiként. A diagnózis többnyire kereszt-szalagszakadás, de több más hasonlóan súlyos kórkép színesíti a palettát.
Honnan e sok sérülés? Egyértelmű, hogy a túlzott megerőltetéstől.
Egyrészt azért, mert a nagycsapatok egyre korábban vetik be a fiatal tehetségeket a mélyvízbe, akiknek a szervezete még nem bírja a hosszú fizikai terhelést, a megerőltetéstől pedig az inak, izmok korán felmondják a szolgálatot. Lásd a Barcelonát, amely futószalagon termeli a fiatal sztárokat, de azokat sokat játszatja is. Ezért sérült le korábban az új Messinek kikiáltott Ansu Fati vagy a szintén szupersztárként elkönyvelt Gavi. Csak halkan tesszük fel a kérdést, hogy vajon meddig bírja még Pedri vagy Yamal?
Másrészt azért, mert nagy az elvárás, a teljesítménykényszer.
Az edzők sokszor nem igazán merik forgatni a keretet (rotálni a játékosokat), még akkor sem, ha erre lehetőségük lenne. Ha ugyanis a kevésbé jó játékosok miatt az együttes gyengébb eredményt ér el, máris érkeznek a kritikák akár a lelátóról a szurkolók részéről, akár a klubok vezetőségének, tulajdonosi körének irányából. Mondván: miért ölünk bele oly sok pénzt a játékosok kinevelésébe, vásárlásába, fizetésébe, ha a csapat nem tudja azt az eredménysort nyújtani, amelyet elvárunk tőle?
Harmadrészt azért, mert egyre több a mérkőzés.
A nemzetközi fórumok a futballban már rég nem a sportot látják, hanem a minél nagyobb üzletet, csúnya szóval élve a „pénzcsinálást”. Ezért szüntették meg a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK), és hozták létre a kommunizmus bukása után 1992-ben a Bajnokok Ligáját. Amelyet aztán az évek során egyre inkább felturbóztak, s a meccsek számát növelték. Ezzel egyidejűleg különböző szabálymódosításokkal a gyengébb kelet-európai csapatokat igyekeztek kiszorítani, a nagy tőkével rendelkező sztárcsapatoknak pedig kedvükben járni.
Így lehetséges, hogy ma már ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni a legújabb BL-kiírás útvesztőiben. Szerintem még az sem igazán tudja, hogy kedvenc csapata hogyan áll éppen – az idéntől ismét jelentősen megváltozott – BL-csoportkörben, aki naponta követi az eseményeket.
A lényeg ugyanis az, hogy a topbajnokságok topcsapatai még több tétmérkőzést vívjanak egymással.
És ha már több tétmérkőzés. Ez követhető nyomon a válogatottaknál is. Eltörölték az úgynevezett barátságos mérkőzéseket, és bevezették a Nemzetek Ligáját, amelynek során ismét újabb tétmeccsek lejátszására kényszerülnek a csapatok.
Persze lehet azt mondani, hogy senki nem kényszeríti a szövetségi kapitányokat arra, hogy mindig ugyanazzal a kezdőtizeneggyel vagy kerettel vágjanak neki az NL-nek, mint a vb- vagy Eb-selejtezőknek. Csak hát a presztízs, kérem szépen!
Ezen kívül láthatjuk, hogy a szuperkupákat már nem a bajnok és a kupagyőztes játssza (Olaszországban és Spanyolországban például), hanem négy csapat, és nem is hazai pályán, hanem egyenesen az Arab-félszigeten.
Mert onnan dől a pénz.
És akkor nem beszéltünk az egyre bővülő klubvilágbajnokságról (korábban csak az európai és a dél-amerikai bajnok csapott össze), valamint a sztárcsapatok nyári portyázásáról. Évekkel ezelőtt még Kínában „népszerűsítették” a futballt, jó ideje már az Egyesült Államokban (ott fizetnek a legtöbbet) turnéznak a játékosok.
Akiknek így alig marad idejük a szabadságra, feltöltődésre, pihenésre.
Év közben ugyanis helyt kell állni a bajnokságban, kupában (ligakupában), válogatottban, a nemzetközi kupákban (idén nyáron egyesek részt vettek az Európa-bajnokságon, majd az olimpián is), utána pedig következhet a nyári portyázás (értsd: pénzszerzés). Ha pedig az angol elsőosztályt nézzük, akkor ott olyan nagy a hajtás, hogy karácsonykor és újévkor is rúgják a lasztit. S ha jól belegondolunk, néhány éve nálunk is megnyúlt az idény. Évekkel ezelőtt még a november végi „zárást” követően március elején kezdődött a tavaszi szezon, ma már a román 1. Ligában december közepén is játszanak, februárban pedig ismét pályára (vagy hóra) lépnek a játékosok.
Ha mindezeket figyelembe vesszük, ne csodálkozzunk, hogy a futballisták, főleg a nagy klubok sztárjátékosai, egyre-másra dőlnek ki a sorból.
Valószínűleg ezért nyilatkozta a nemrég visszavonult Toni Kroos, hogy az idei nyár volt az első alkalom, amikor végre elmehetett szabadságra.
24h
