Hirdetés

„Pályafutásunk eddigi csúcsa ez az eredmény” – nyilatkozatok a mogoșoaiai székely fociünnep után

Boldog tinédzserek. Egy álom vált valóra
Fotó: Pinti Attila

2021. június 14., 19:23

Papírformát borítva nyerte meg az U19-es korosztálynak kiírt labdarúgó elitligát az FK Csíkszereda. A Székelyföld Labdarúgó Akadémiánál készülő fiatalok a döntőben 0–1-ről 2–1-re fordítva nyertek bajnoki címet, és ősszel indulhatnak az ifjúsági BL-ben.

2021. június 14., 19:23

Népes szurkolótábor buzdította mindkét csapatot vasárnap délután a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) mogoșoaiai sportbázisán, Konstanca megyéből és Székelyföldről is érkeztek nézők személyautókkal, illetve buszokkal, de a szakszövetség számos elöljárója, valamint volt neves labdarúgók is helyet foglaltak a lelátón. Köztük volt Gheorghe Popescu 115-szörös román válogatott, a Barcelona egykori csapatkapitánya, akinek fia, Nicolas Popescu a Viitorul játékosa.

Hirdetés

Óriási volt a székely csapat öröme a mérkőzés végén, zúgott a lelátóról a Szép volt, fúk!, a pályán a játékosok örömtáncot járva skandálták a Bajnok a csapat! rigmust, a fotózkodáshoz pedig előkerült a székely zászló, amely senkit sem zavart. Döntő utáni nyilatkozatok következnek.

Kapcsolódó

Albert Hunor, székelyudvarhelyi születésű kapus:

„Félidőben, 0–1-nél nem sokan gondolták volna, hogy mi ezt a meccset meg tudjuk fordítani. Az első félidőben nem nagyon tudtunk átmenni a félpályán, be voltunk szorítva saját térfelünkre.

Szünetben a mesterrel megbeszéltük a taktikai változtatásokat, azt, hogy próbáljunk több támadást indítani jobb szélen, és mindkét gól jobb oldali ellentámadásból született. Az utolsó nyolc perc nagyon nehéz volt, eddigi pályafutásunk legnehezebb nyolc perce.

Még most sem tudjuk felfogni igazából, hogy milyen nagy eredményt értünk el, remélem, a következő napokban letisztul minden. Köszönet a szurkolóknak, szülőknek, akik eljöttek Mogoșoaiára!
Tiberiu Lung kapusedző és Dusinszki Zoltán technikai igazgató a székely zászlóval Mogoșoaián •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Tiberiu Lung kapusedző és Dusinszki Zoltán technikai igazgató a székely zászlóval Mogoșoaián
Fotó: Pinti Attila

Botorok János, székelyudvarhelyi születésű támadó játékos:

„Nincsenek szavaim, nagyon nehezen találom még mindig a szavakat, annyira örülök az egésznek.

Elfogadtam az edzőim döntését, azt, hogy nem leszek benne a kezdőcsapatban, de azt is megmondták a meccs elején, hogy én fogom eldönteni a meccset, ezzel a gondolattal léptem csereként pályára.

Végig az járt a fejemben, hogy el kell döntenem a meccset. A győzelmet jelentő gólnál Szabó Andor a már sokszor gyakorolt, több meccsen sikeres passzal indított, megtoltam, majd a hosszúba lőttem. A csúcson vagyunk, de egy percig sem szabad hátradőlni, most kezdődik legtöbbünknek a futballistakarrier, és mindent meg kell tennünk, hogy az sikeres legyen.”

Szabó Andor, csíkszeredai születésű középpályás:

„Én nem nevezném csodának, mert mi mindent megtettünk a pályán, egymásért küzdöttünk, a szívünket-lelkünket kiadtuk, mindenki beletette a maximumot, és jött az eredmény. Szerintem megérdemeltük a bajnoki címet.

Kérdésére válaszolva, a Botoroknak adott gólpassznál éreztem, hogy az oldalbeadás jó helyre érkezik, megtámadtam a labdát, közben láttam, hogy Botorok elindul, én pedig arra összpontosítottam, hogy minél jobb labdával szolgáljam ki. Gólpassz lett belőle.

Hosszú futballkarriert szeretnék, remélem, hogy minél hamarabb bemutatkozhatok a felnőttek között, és ott is meg tudom majd mutatni képességeimet. A BL egy más szint, egyelőre nem ismerjük, de ott is jól szeretnénk szerepelni.”

Kapcsolódó

Casiadi-Bakó Soma, csíkszeredai születésű középpályás:

Pályafutásunk eddigi csúcsa ez az eredmény, egy olyan eredmény, amelyre nem sokan számítottak, kevesen gondolták, hogy ez megvalósulhat.

Ez mindenkinek egy motiváció kell legyen arra, hogy ez a klub nem ragad meg ezen a szinten, hanem a nagy csapathoz hasonlóan tudunk nagyobbra és nagyobbra nőni.

Az első félidőben hibáztam egy nagyot, de szerencsére szünetben sikerült felállnom. A hibák, a tévedések miatt a korábbi mérkőzéseken többször visszaesett a teljesítményem, de most a csapat segített, és túltettem ezen magamat. Azért vagyunk egy nagybetűs csapat.

Az edzőkkel közösen a szünetben megbeszéltük a történteket, változtattunk egy kicsit a felálláson, a taktikán, és ezzel sikerült megbontani a védelmüket. A második félidőben többet kezdtük birtokolni a labdát, és jöttek a gólok. Túl vagyunk az első nagy vizsgán, következik a második, az érettségi. Reméljük, az is sikerülni fog, és akkor teljes lesz ez az év.”

Casiadi-Bakó Soma átveszi a legjobb játékosnak (MVP) járó díjat •  Fotó: Pinti Attila Galéria

Casiadi-Bakó Soma átveszi a legjobb játékosnak (MVP) járó díjat
Fotó: Pinti Attila

Demény Norbert, székelyudvarhelyi születésű vezetőedző:

„Egy óriási teher esett le a vállunkról, ugyanis erre a meccsre készültünk hosszú ideje. Követtük a forgatókönyvet, hála Istennek jó lett a vége, de ahogy az életben, a futballban sem adnak semmit ingyen.

Maximálisan kihasználtuk a gólhelyzeteinket! Gratulálok a csapatomnak az odaadásért, a küzdelemért, de már a mérkőzés előtt gratuláltam az eddigi tevékenységért, mert nem kis dolog döntőbe jutni. Ami most velünk történik, az valami földön kívüli érzés, csodának is lehet nevezni, de mindezért keményen meg kellett dolgozni.

Várjuk a következő lépést, meg szeretnénk lépni a következő szintet. Következhet a nemzetközi porond, az ifjúsági BL, ahol székelyföldi csapat még nem járt.”

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Betelt a pohár, kirúghatják az FK Csíkszereda edzőjét

A Petrolul elleni vereség után tovább nőtt a nyomás az FK Csíkszereda vezetőedzőjén, sajtóinformációk szerint a klub vezetősége menesztheti Szabó Istvánt.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

`
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Főtér

BRÉKING: Siegfried Mureșant kérte fel kormányalakításra Nicușor Dan – hírek csütörtökön

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Ez is érdekelheti

Távozási hullám fenyeget a román játékvezetésben, Colțescu már hátralépett

Feszültség alakult ki a Román Labdarúgó-szövetséghez tartozó Központi Játékvezetői Bizottságon belül. Sebastian Colțescu már visszalépett a harmadosztályért felelős szerepköréből, további négy bizottsági tag pedig távozást helyezett kilátásba.

Dunaszerdahelyen folytatja pályafutását a Sepsi OSK korábbi közönségkedvence

Pavol Šafranko visszatért Dunaszerdahelyre: a korábbi Sepsi OSK-támadó a DAC-hoz írt alá. A 31 éves csatár két külön időszakban szerepelt Sepsiszentgyörgyön, ahol a klub történetének egyik legeredményesebb játékosává vált.

Megütötte a játékvezetőt, egy évre eltiltották a játékost

Egy évre szóló eltiltással és 1100 lejes pénzbírsággal sújtotta a Brassó Megyei Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a Sárkány SE (Șercaia) játékosát, Ioan Racoțit, aki a Brassó megyei 5. Liga első fordulójában megütötte a játékvezetőt.

Hivatalosan is csődbe ment a Hermannstadt, lezárult a nagyszebeni klub története

A Nagyszebeni Törvényszék elrendelte az FC Hermannstadt csődeljárását és az azt működtető egyesület feloszlatását. A csapat alig több mint egy évtized alatt a 4. Ligából az élvonalig jutott, majd súlyos pénzügyi gondok közepette eltűnt a profi futballból.

Kirakták a török klubtól a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányát

Mindössze három mérkőzés jutott Florin Ștefannak a török élvonalban, miután a Gaziantep hétfőn közös megegyezéssel szerződést bontott a Sepsi OSK korábbi csapatkapitányával.

Visszahelyeznék Brassót a focitérképre, közel tízezer férőhelyes stadiont építenek

Fontos lépést tettek a brassói Ifjúsági Stadion (Stadionul Tineretului) újjáépítése felé: aláírták a beruházás kivitelezési szerződését. Az új aréna közel tízezer néző befogadására lesz alkalmas, és az UEFA előírásainak is megfelel majd.

Saját csapatuk ellen fogadtak az élvonalbeli fociklub tagjai, megkapták büntetésüket

Megszülettek az első szankciók a Bukaresti Metaloglobusnál kirobbant fogadási ügyben. A Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága három érintettet, a csapat korábbi masszőrét, kapusedzőjét és egyik hálóőrét súlyos büntetésekkel sújtott.

Közösségépítő hétvégét szervez a klub, jön a Sepsi OSK Weekend első kiadása

Újabb részletek derültek ki az első Sepsi OSK Weekendről. Már ismert több fellépő és program, kiderült a belépő ára, valamint az is, milyen extra lehetőségekkel készülnek a szervezők.

Új vezetőt választottak a Kovászna megyei futballegyesület élére

Donciu Ștefan személyében új elnöke van a Kovászna Megyei Labdarúgó Egyesületnek, amelynek tisztújító közgyűlését szombaton délelőtt tartották Kovásznán. Az új sportvezetőt egyhangú szavazással választották meg.

Súlyos veszteség, kilenc hónapra eltiltották a Sepsi OSK csapatkapitányát

Végleges döntést hozott a lausanne-i Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) Cosmin Matei doppingügyében. A Sepsi OSK csapatkapitányát kilenc hónapra eltiltották, amelyből egy hónapot már letöltött.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!