Hirdetés

Botrányos döntő a vásárhelyi emléktornán

Nagy esélyes volt, nem méltó módon viselkedett a román U18-as csapat
Fotó: Facebook

2017. augusztus 08., 14:31

Botránnyal ért véget a marosvásárhelyi Víkendtelep szomszédságában levő Sportakadémián lebonyolított Costin Lăurean labdarúgó emléktorna, amelynek döntőjében a román ifjúsági, U18-as válogatott nemrég kinevezett edzője, Florin Bratu a nagy hőségre hivatkozva lehívta csapatát a pályáról.

2017. augusztus 08., 14:31

A hatcsapatos ifjúsági torna már eleve rosszul kezdődött, a magyarországi Zalaegerszeg meg nem jelenése miatt, amelyet az utolsó pillanatban a CS U Craiova U19-es együttese helyettesített. A két, három csapatot tartalmazó csoport mérkőzései után következtek a helyosztók, ahol a Kolozsvári Ardealul, a Marosvásárhelyi ASA U15-ös együttese és a Csíkszeredai Akadémia volt érdekelt.

Ezt követően a döntőt elképesztő módon három csapattal rendezték meg: a román U18-as válogatott ellenfelei a két félidőben a Temesvári Kiválósági Központ és a CS U Craiova voltak. Miután először kikapott a temesvári alakulattól, majd az oltyán csapat ellen is vesztésre állt,

Hirdetés

Florin Bratu szövetségi kapitány tíz perccel a második játékrész vége előtt lehívta csapatát a pályáról, mivel szerinte a játékosok nem bírták a nagy hőséget, és nem normális, hogy három együttes vívja a döntőt, bár korábban beleegyezését adta, hogy ebben a rendszerben játszanak.

A finálé lejártával nem maradtak el a heves reakciók a résztvevő csapatok és a szervezők részéről, köztük az ASA utánpótlását vezető Alexandru Andráșitól: szerintük Bratu szövetségi kapitány létére minősíthetetlen viselkedést tanúsított, és nem tisztelte meg a rendezvényt, valamint azt is kifogásolták, hogy nem jelent meg a díjátadón sem. Tettét csapatának eredményeivel magyarázták, hiszen a döntőben mindkét ellenfelétől kikapott.

A torna első két helyét végül a döntőben nyertes CS U Craiovának és a Temesvári Kiválósági Központ csapatának ítélték oda. Érdekességként meg kell említeni, hogy e két együttesnek nélkülöznie kellett legjobb játékosait, akiket Bratu behívott az U18-as válogatott keretébe.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Lebolondozta a sepsiszentgyörgyi játékvezetőt az FCSB mindenható ura

Nem tudta meglepni az FK Csíkszereda a hullámvölgyben levő FCSB-t, a fővárosiak három kudarc után a 2026-os év első győzelmét épp a székelyföldiek ellen csikarták ki. De ez sem volt elég Gigi Becalinak.

Székelyhon

Baleset történt Csíkszereda és Szentegyháza között, egy ember megsérült

Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.

`
Krónika

Leomlott a szilágycsehi református templom, megsérült egy rendőrnő, tetemes az anyagi kár

A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.

Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Ez is érdekelheti

Csütörtökön indul a jegyértékesítés az FK Csíkszereda soron következő hazai bajnokijára

Szombaton hazai pályán lép pályára az FK Csíkszereda az Aradi UTA ellen a labdarúgó Szuperliga 26. fordulójában. A klub nyilvánosságra hozta a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket és nyitvatartási időpontokat.

Folytatta győzelmi sorozatát a CFR, egy lépésre a felsőháztól (videóval)

Kulcsfontosságú idegenbeli győzelmet aratott a Kolozsvári CFR az Aradi UTA otthonában: a kincses városiak zsinórban hatodik bajnokijukat nyerték meg, és már csak egy pontra vannak a felsőházi rájátszást érő helyektől.

Ilyés Róbert: szenvedtünk, de egységesek voltunk

Idegenben nyerte meg a Bukaresti Metaloglobus elleni kiesési rangadót az FK Csíkszereda, az értékes sikerrel előre is lépett a tabellán. A mérkőzést követően Ilyés Róbert ugyan nem volt teljesen elégedett, de kijelentette, hogy megérdemelték a győzelmet.

Korai bombagóllal nyerte a kiesési rangadót az FK Csíkszereda (videóval)

A hatodik percben szerzett bombagól döntötte el a kiesési rangadót: az FK Csíkszereda idegenben gyűjtötte be a három pontot a Bukaresti Metaloglobus ellen a labdarúgó Szuperliga 25. fordulójában. Sokat érhet ez a siker Ilyés Róbert legénysége számára.

Aggodalom Mircea Lucescu egészségügyi állapota miatt, a szövetség készenléti tervvel is számol

Fokozódó nyugtalanság övezi Mircea Lucescu egészségügyi állapotát a családján belül és a Román Labdarúgó-szövetségnél is. A 80 éves szövetségi kapitányt egy fővárosi kórházban kezelik, helyzetét orvosi források súlyosnak és aggasztónak írják le.

A Hargita megyei sportvezetők megtudták, milyen irányba terelhetik az amatőr focit

Először vett részt európai uniós finanszírozású, többnemzetes Erasmus+ projektben a Hargita Megyei Labdarúgó Egyesület (HMLE): a lengyelországi Opoléban tartott szakmai találkozón a grassroots foci fejlesztése állt a középpontban.

Nagy verést kapott az éllovas, tizenegy csapat harcol a felsőházért

Újabb fordulót rendeztek a labdarúgó Szuperligában, ahol tovább sűrűsödött az élmezőny. Az éllovas Universitatea Craiova súlyos vereséget szenvedett, emellett továbbra is rendkívül szoros a küzdelem, tizenegy csapat pályázik a felsőházat érő helyekre.

Keretfrissítés a Szatmárnémeti Olimpiánál, ragaszkodnak a 2. ligás helyükhöz

Jól teljesít a Szatmárnémeti Olimpia labdarúgócsapata a téli felkészülési mérkőzéseken, eddig három győzelem és két döntetlen a mérlege. A szatmári együttes nyolc labdarúgóval erősített annak érdekében, hogy kiharcolja a bennmaradást a másodosztályban.

Gólt nem láthatott a valamivel több mint félezer néző a forduló zárómeccsén (videóval)

Döntetlennel végződött a felsőházi rájátszás szempontjából kiemelt jelentőségű moldvai fociderbi. Az FC Botoșani már több mint 600 perce nem jegyzett találatot a labdarúgó Szuperligában, a Galaci Oțelul örülhetett a pontnak.

Testi sértés miatt ítélték el a Sepsi OSK volt hálóőrét

Három év börtönbüntetést kapott Răzvan Began, a Sepsi OSK korábbi kapusa. A 29 éves labdarúgó ügye testi sértés miatt került a bíróságra, az ítélet egyelőre nem jogerős.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!