Gyors gólváltással dőlt el a Zágon és Kovászna közötti rangadó, a címvédő és a trónkövetelő közti összecsapás első félidejében mindkét oldalon esett egy-egy találat, a folytatásban viszont egyik fél sem tudott felülkerekedni, így pontosztozkodás lett a vége.
Szintén döntetlent, azonban nyolc gólt hozott Maksa és Kézdiszentlélek fordulatos találkozója, ahol a vendégek hamar előnyhöz jutottak, a házigazdák azonban előbb kiegyenlítettek, majd szünetre már kettővel vezettek. A második játékrészben a mesterhármast jegyző Vulcan Ádám révén egyenlíteni tudott a Perkő, sőt rövid ideig a vezetést is átvette, de a hazaiak nem hagyták magukat, és kiegyenlítettek.
Árkos könnyed ujjgyakorlat gyanánt igazolta a papírformát Uzon ellen, Szentkatolna háromgólos diadalt aratott Csernátonban, míg Bodzavidék derbijét Szitabodza nyerte.
A Nagyajta–Barót és a Bardoc–Papolc találkozót június 10-én játsszák le.
Uzon–Árkos 1–9 (1–4).
Gólszerzők: Bartos Gergő (30.), illetve Tompa Csaba (13., 26., 32., 62., 68.), Ferencz Zsombor (14., 89.), Kisgyörgy Apor (81., 86.).
Maksa–Perkő 4–4 (3–1).
Gólszerzők: Mantó Mihály (23., 85.), Király Nándor (37., Gecző Szilárd 45.), illetve Vulcan Ádám (8., 52., 61.), Fábián Hunor (85.).
Szitabodza–Bodzaforduló 2–1 (2–1).
Gólszerzők: Flavius Hosu (12.), George Chelemen (35.), illetve Marian Iacob (27.).
Csernáton–Szentkatolna 0–3 (0–1).
Gólszerzők: Gál Szabolcs (12.), Vitán Domokos (50.), Bitai Attila (84.).
Zágon–Kovászna 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Sánta Loránd (23.), illetve Ionuț Vișan (25.).
Zágonbárkány szabadnapos volt.
## | CsCs | MM | GyGy | DD | VV | GkGk | PP |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
1 | Kovásznai SE Kovászna | 23 | 20 | 2 | 1 | 116-10 | 62 |
2 | Bardoci Príma Bardoc | 22 | 18 | 2 | 2 | 102-17 | 56 |
3 | Barót VSC Barót | 22 | 16 | 3 | 3 | 90-27 | 51 |
4 | Zágon Zágon | 24 | 15 | 5 | 4 | 83-33 | 50 |
5 | Árkosi SE Árkos | 23 | 14 | 3 | 6 | 71-40 | 45 |
6 | Szitabodza Szitabodza | 22 | 12 | 2 | 8 | 77-41 | 38 |
7 | Zágonbárkány Zágonbárkány | 23 | 11 | 3 | 9 | 82-48 | 36 |
8 | Szentkatolnai SE Szentkatolna | 23 | 7 | 8 | 8 | 41-43 | 29 |
9 | Perkői SE Perkő | 24 | 7 | 5 | 12 | 48-60 | 26 |
10 | Maksai SE Maksa | 23 | 8 | 2 | 13 | 60-87 | 26 |
11 | Papolc Papolc | 20 | 6 | 3 | 11 | 36-82 | 21 |
12 | Nagyajta Nagyajta | 21 | 5 | 1 | 15 | 23-76 | 16 |
13 | Bodzafordulói SE Bodzaforduló | 22 | 5 | 0 | 17 | 28-86 | 15 |
14 | Csernáton Csernáton | 23 | 4 | 0 | 19 | 27-113 | 12 |
15 | Uzoni SE Uzon | 23 | 1 | 1 | 21 | 27-148 | 4 |
Egy pontra volt szüksége a Sepsi OSK-nak, hogy elérje célkitűzését a másodosztályban. A Chindia Târgoviște ellen megszerezte az előnyt, de a végjátékban akadt izgulnivaló.
Ahogy várható volt, az FC Botoșani elleni győzelem után jelentette be távozását Ilyés Róbert, az FK Csíkszereda vezetőedzője. A szakember elmondta, mentálisan és fizikailag is kimerült, ezért pihenőre vágyik a történelmi idényt követően.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.
Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.
Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!