Hirdetés

Botlott Zágonban a listavezető, két mérkőzést elnapoltak a Kovászna megyeiben

Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó

Öt mérkőzést játszottak le a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában, kettőt későbbi időpontra halasztottak. Az éllovas Kovászna döntetlent ért el Zágonban.

2026. május 18., 15:49

Gyors gólváltással dőlt el a Zágon és Kovászna közötti rangadó, a címvédő és a trónkövetelő közti összecsapás első félidejében mindkét oldalon esett egy-egy találat, a folytatásban viszont egyik fél sem tudott felülkerekedni, így pontosztozkodás lett a vége.

Szintén döntetlent, azonban nyolc gólt hozott Maksa és Kézdiszentlélek fordulatos találkozója, ahol a vendégek hamar előnyhöz jutottak, a házigazdák azonban előbb kiegyenlítettek, majd szünetre már kettővel vezettek. A második játékrészben a mesterhármast jegyző Vulcan Ádám révén egyenlíteni tudott a Perkő, sőt rövid ideig a vezetést is átvette, de a hazaiak nem hagyták magukat, és kiegyenlítettek.

Hirdetés

Árkos könnyed ujjgyakorlat gyanánt igazolta a papírformát Uzon ellen, Szentkatolna háromgólos diadalt aratott Csernátonban, míg Bodzavidék derbijét Szitabodza nyerte.

A Nagyajta–Barót és a Bardoc–Papolc találkozót június 10-én játsszák le.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye, 25. forduló:

Uzon–Árkos 1–9 (1–4).
Gólszerzők: Bartos Gergő (30.), illetve Tompa Csaba (13., 26., 32., 62., 68.), Ferencz Zsombor (14., 89.), Kisgyörgy Apor (81., 86.).

Maksa–Perkő 4–4 (3–1).
Gólszerzők: Mantó Mihály (23., 85.), Király Nándor (37., Gecző Szilárd 45.), illetve Vulcan Ádám (8., 52., 61.), Fábián Hunor (85.).

Szitabodza–Bodzaforduló 2–1 (2–1).
Gólszerzők: Flavius Hosu (12.), George Chelemen (35.), illetve Marian Iacob (27.).

Csernáton–Szentkatolna 0–3 (0–1).
Gólszerzők: Gál Szabolcs (12.), Vitán Domokos (50.), Bitai Attila (84.).

Zágon–Kovászna 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Sánta Loránd (23.), illetve Ionuț Vișan (25.).

Zágonbárkány szabadnapos volt.

4. Liga, Kovászna megye, 2025–2026-os szezon

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kovásznai SE Kovászna
23
20
2
1
116-10
62
2
Bardoci Príma Bardoc
23
19
2
2
111-19
59
3
Barót VSC Barót
22
16
3
3
90-27
51
4
Zágon Zágon
24
15
5
4
83-33
50
5
Árkosi SE Árkos
23
14
3
6
71-40
45
6
Szitabodza Szitabodza
22
12
2
8
77-41
38
7
Zágonbárkány Zágonbárkány
23
11
3
9
82-48
36
8
Szentkatolnai SE Szentkatolna
23
7
8
8
41-43
29
9
Perkői SE Perkő
24
7
5
12
48-60
26
10
Maksai SE Maksa
23
8
2
13
60-87
26
11
Papolc Papolc
21
6
3
12
38-91
21
12
Nagyajta Nagyajta
21
5
1
15
23-76
16
13
Bodzafordulói SE Bodzaforduló
22
5
0
17
28-86
15
14
Csernáton Csernáton
23
4
0
19
27-113
12
15
Uzoni SE Uzon
23
1
1
21
27-148
4
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Krónika

Merre mozdul el a román–magyar viszony, és milyen szerep jut ebben az RMDSZ-nek és a fekete-tengeri gáznak

Közismert okok miatt jó ideje nemigen beszélhetünk román–magyar államközi kapcsolatokról. Ennek ellenére, sőt annál inkább adódik a kérdés, hogy merre mozdul el a két szomszédos ország viszonya, és hogy ez milyen hatást gyakorol az erdélyi magyarokra.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

A vezetést megszerezte az Academica Transilvania, utána csak a vendégek találtak be

Hiába szerezte meg korán a vezetést a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, ellenfele a szünetig fordított, majd a végén újra betalált, így két góllal győzött a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozó első mérkőzésén.

A feljutásra hajt, nem nézi le az ellenfelét a Maros megyei focibajnok

Hazai pályán kezdi a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozót a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, ellenfele a Fehér megyében bajnok, a Viitorul Marosszentimre lesz.

Csíkszentsimon a tisztes helytállásban bízik, Kovászna készen áll a 3. Liga kihívásaira

Több évtized után ismét osztályozót játszik a Csíkszentsimoni KSK, a Hargita megyei bajnok szombaton hazai pályán fogadja a Kovásznai Kárpátokat a labdarúgó 3. Ligába jutásért vívott párharc első mérkőzésén.

Zárult a háromszéki focibajnokság: Kovászna, Bardoc és Barót a dobogón

Befejeződött a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 2025–2026-os idénye, a bajnok Kovásznai Kárpátok mellett a Bardoci Prima és a Barót VSC végzett a dobogón.

Tucatnyi találat a Székelyudvarhelyi Roseal meccsén, ők nyerték az alsóházat

Gólgazdag mérkőzésekkel ért véget a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának alsóházi rájátszása. A Roseal nyert a Székelykeresztúr ellen, így összesítésben az ötödik helyen zárta az idényt.

Idegenbeli sikerével bajnok a Marosvásárhelyi Academica Transilvania

Bajnokot avattak a Maros megyei labdarúgó 4. Ligában, a Marosvásárhelyi Academica Transilvania megnyerte a Marosoroszfalu elleni kiszállását, ezzel elhódította a trófeát.

Tét nélkül is pörögtek a csapatok: kétszámjegyű győzelmek a 4. Ligában

Szerdán bonyolították le a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 29., utolsó előtti fordulóját, amely tét nélkül maradt, hiszen a Kovásznai Kárpátok már korábban bebiztosította bajnoki elsőségét.

Sokáig vártak erre, újra megyei focibajnok a Kovásznai Kárpátok

A Csernáton felett aratott magabiztos győzelmével bebiztosította elsőségét a Kovásznai Kárpátok, amely az utolsó két forduló eredményétől függetlenül megnyerte a Kovászna megyei labdarúgó 4. Ligát.

Az utolsó játéknapon avatnak bajnokot a Maros megyei 4. Ligában

A szezon legvégén dől el a bajnoki cím sorsa a Maros megyei labdarúgó 4. Ligában, a kérdés már csak az, hogy a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, vagy a Szászrégeni Avântul hódítja el a trófeát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!