Hirdetés

Botlott Barót, új éllovasa van a Kovászna megyei pontvadászatnak

Rangadót nyert és élre ugrott a Kovásznai Kárpátok
Fotó: Kovásznai Kárpátok/Facebook

Három döntetlen mellett három hazai és egy vendéggyőzelmet jegyezhettünk fel a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 12. fordulójában. A játéknap rangadóját Kovászna nyerte, ezzel átvette a vezetést a tabellán, megelőzve az idegenben botló Barótot.

2025. november 10., 15:50

Vérbeli rangadóhoz illően gyors találatokkal indult a Kovászna–Bardoc összecsapás, az erdővidéki vendégek rögtön az első percben előnyhöz jutottak, de a házigazdák gyorsan válaszoltak, majd hamarosan a vezetést is átvették, szünetre pedig már kétgólos fórral vonulhattak.

A fürdővárosiak a második játékrész elején bebiztosították kategorikus, 4–1-es győzelmüket, ezzel pedig átvették a vezetést az eddigi éllovas Baróttól, amely Szentkatolnán 1–1-es döntetlent ért el.

Hirdetés

A középmezőnyhöz tartozó Maksa öt találatot szerezve fektette két vállra a sereghajtó Uzont, nem bírt egymással Árkos és Zágon, illetve Zágonbárkány és Szitabodza sem.

A hazai pálya előnyét élvező Papolc 3–1-gyel küldte haza a vendég Nagyajtát, és ugyanezt az eredményt érte el Bodzaforduló is Csernáton ellenében.

Labdarúgó 4. Liga, Kovászna megye csoport, 12. forduló:

Uzon–Maksa 2–5 (1–2).
Gólszerzők: Szász Nimród (43.), Dumitru Crețu (84.), illetve László Zsolt (4., 27.), Miksán István (53., 72.), Dima Lehel (74.).

Árkos–Zágon 1–1 (1–1).
Gólszerzők: Tompa Csaba (34.), illetve Pulugor Zsolt (21. – öngól).

Bodzaforduló–Csernáton 3–1 (3–0).
Gólszerzők: Paul Isac (16.), Szántó Erik (18., 38.), illetve Varga Bálint (47.).

Szentkatolna–Barót 1–1 (1–0).
Gólszerzők: Cezar Bălaș (29.), illetve Szabó Zsolt (72.).

Papolc–Nagyajta 3–1 (1–1).
Gólszerzők: Iulian Stoian (40., 68.), Mătăsaru Erik (49.), illetve Zsombori Zsolt (15.).

Kovászna–Bardoc 4–1 (3–1).
Gólszerzők: Sabin Dîrstaru (6.), Emanuel Popa (13., 35., 49.), illetve Orbán Balázs (1.).

Zágonbárkány–Szitabodza 0–0.

A Kézdiszentléleki Perkő szabadnapos volt.

A 13. fordulóban (november 15–16.): Maksa–Szentkatolna, Barót–Papolc, Szitabodza–Árkos, Nagyajta–Bodzaforduló, Csernáton–Kovászna, Bardoc–Zágonbárkány, Zágon–Perkő. Uzon áll.

4. Liga, Kovászna megye, 2025–2026-os szezon

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
Kovásznai SE Kovászna
10
10
0
0
49-3
30
2
Barót VSC Barót
11
9
2
0
54-17
29
3
Bardoci Príma Bardoc
11
9
0
2
51-11
27
4
Zágon Zágon
12
6
3
3
35-20
21
5
Árkosi SE Árkos
11
6
1
4
36-25
19
6
Szitabodza Szitabodza
11
5
1
5
32-22
16
7
Maksai SE Maksa
12
5
0
7
32-46
15
8
Zágonbárkány Zágonbárkány
11
4
2
5
27-23
14
9
Perkői SE Perkő
11
4
2
5
25-23
14
10
Papolc Papolc
11
4
1
6
28-49
13
11
Szentkatolnai SE Szentkatolna
10
2
4
4
16-26
10
12
Nagyajta Nagyajta
11
3
1
7
15-40
10
13
Bodzafordulói SE Bodzaforduló
10
3
0
7
15-45
9
14
Csernáton Csernáton
11
2
0
9
16-35
6
15
Uzoni SE Uzon
11
1
1
9
15-61
4
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Valentin Suciu már pihent eleget, új kihívásra vágyik

Több mint két hónapja nincs csapata Valentin Suciunak, aki a meghiúsult szatmárnémeti lehetőségről és a jövőbeli terveiről beszélt. A sepsiszentgyörgyi szakember szerint egyre nehezebb új együttest találni, de készen áll arra, hogy ismét kispadra üljön.

Székelyhon

Gyermekcsoporttal túrázott a pedagógus, amikor villámcsapás érte

Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.

`
Krónika

Románul nem beszélő magyar rászorulók kerültek távoli megyékbe a bihari menhelyekről

Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.

Krónika

Csalás gyanúja az érettségin, öt erdélyi megyében tartottak házkutatást

Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.

Főtér

A cigánymisszió hatalmas lehetőséget rejt az erdélyi református egyház számára

Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.

Ez is érdekelheti

Történelmi siker: feljutott a 3. Ligába a Kovásznai Kárpátok

Megtartotta az odavágón szerzett egygólos előnyét a Kovásznai Kárpátok, történelmi sikert ért el a Csíkszentsimoni KSK ellenében: 3–2-es összesítéssel feljutott a labdarúgó harmadosztályba.

A vezetést megszerezte az Academica Transilvania, utána csak a vendégek találtak be

Hiába szerezte meg korán a vezetést a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, ellenfele a szünetig fordított, majd a végén újra betalált, így két góllal győzött a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozó első mérkőzésén.

A feljutásra hajt, nem nézi le az ellenfelét a Maros megyei focibajnok

Hazai pályán kezdi a labdarúgó 3. Ligába jutásért kiírt osztályozót a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, ellenfele a Fehér megyében bajnok, a Viitorul Marosszentimre lesz.

Csíkszentsimon a tisztes helytállásban bízik, Kovászna készen áll a 3. Liga kihívásaira

Több évtized után ismét osztályozót játszik a Csíkszentsimoni KSK, a Hargita megyei bajnok szombaton hazai pályán fogadja a Kovásznai Kárpátokat a labdarúgó 3. Ligába jutásért vívott párharc első mérkőzésén.

Zárult a háromszéki focibajnokság: Kovászna, Bardoc és Barót a dobogón

Befejeződött a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 2025–2026-os idénye, a bajnok Kovásznai Kárpátok mellett a Bardoci Prima és a Barót VSC végzett a dobogón.

Tucatnyi találat a Székelyudvarhelyi Roseal meccsén, ők nyerték az alsóházat

Gólgazdag mérkőzésekkel ért véget a labdarúgó 4. Liga Hargita megyei csoportjának alsóházi rájátszása. A Roseal nyert a Székelykeresztúr ellen, így összesítésben az ötödik helyen zárta az idényt.

Idegenbeli sikerével bajnok a Marosvásárhelyi Academica Transilvania

Bajnokot avattak a Maros megyei labdarúgó 4. Ligában, a Marosvásárhelyi Academica Transilvania megnyerte a Marosoroszfalu elleni kiszállását, ezzel elhódította a trófeát.

Tét nélkül is pörögtek a csapatok: kétszámjegyű győzelmek a 4. Ligában

Szerdán bonyolították le a Kovászna megyei labdarúgó-bajnokság 29., utolsó előtti fordulóját, amely tét nélkül maradt, hiszen a Kovásznai Kárpátok már korábban bebiztosította bajnoki elsőségét.

Sokáig vártak erre, újra megyei focibajnok a Kovásznai Kárpátok

A Csernáton felett aratott magabiztos győzelmével bebiztosította elsőségét a Kovásznai Kárpátok, amely az utolsó két forduló eredményétől függetlenül megnyerte a Kovászna megyei labdarúgó 4. Ligát.

Az utolsó játéknapon avatnak bajnokot a Maros megyei 4. Ligában

A szezon legvégén dől el a bajnoki cím sorsa a Maros megyei labdarúgó 4. Ligában, a kérdés már csak az, hogy a Marosvásárhelyi Academica Transilvania, vagy a Szászrégeni Avântul hódítja el a trófeát.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!