Hirdetés

Liviu Ciobotariu: „olyan, mintha egy horrorfilmben lennénk”

Matei ezúttal kihagyta a büntetőt, nem tudott betalálni a Sepsi OSK. Korábbi felvétel
Fotó: Pinti Attila

Újabb vereséget szenvedett el a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK a labdarúgó Szuperligában, ezúttal az újonnan feljutott Jászvásári Poli ellen bizonyultak tehetetlennek, és pont nélkül kellett hazautazniuk.

2023. október 20., 14:04

A háromszékiek klubelnöke, Diószegi László egyáltalán nem volt elégedett a végeredménnyel, viszont úgy gondolja végre látszott a küzdeni akarás a játékosokon.

„Ha egy kicsit több szerencsénk lett volna rögtön a meccs elején megszerezhettük volna a vezetést és akkor teljes mértékben másképp alakult volna a mérkőzés. A játékosok akartak, küzdöttek, birtokoltuk a labdát, megvoltak a lehetőségeink, viszont szokás szerint ezúttal sem sikerült a kapuba találni” – értékelt Diószegi.

Hirdetés

Kapcsolódó

Azt is elmondta, hogy személyes okok miatt külföldre kell utaznia, de amint hazaérkezik leülnek és elbeszélgetnek Liviu Ciobotariu jövőjéről.

Valljuk be, lassan elbúcsúzhatunk a felsőházi rájátszástól, a következő három fordulóban kilenc pontra lesz szükségünk, az FC Botoșani ellen nem is jöhet szóba más, mint a győzelem. Nincs más lehetőség, nyerni kell. A meccs hétfőn lesz, mi kedden beszélünk az edzővel és a stábbal”.

Elmondása szerint teljesen felesleges a játékvezetőt hibáztatni, ha pontosabbak a játékosok és sikerül 2-3 gólt szerezniük, akkor a bírói döntésekről sem kellene beszélniük.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

Liviu Ciobotariu vezetőedzőként zsinórban a hatodik vereségét szenvedte el a Sepsi OSK kispadján, ennél hosszabb negatív sorozata korábban sosem volt egyetlen együttesnél sem.

„Ez a legsötétebb időszak a klub történetében, ilyen pillanatokat még soha nem éltünk át. Nehéz és kényes helyzet, nagyon rossz álmot élünk, és egyszerűen nem tudunk felébredni. Nagyon csalódott vagyok, de nem csak én, hanem a játékosok, a stáb, a szurkolók és a vezetőség is” – nyilatkozott a Jászvásári Poli elleni meccs után a háromszékiek edzője.

A rutinos menedzser ezt követően a játékvezető döntéseit kérdőjelezte meg, elmondása szerint több olyan szituáció is volt, amikor nem teljesen értette mit miért ítélt meg a bíró.

„Nem akarom elvenni az érdemet a hazaiaktól, gratulálok a győzelemhez, azonban voltak olyan helyzetek, amikor az jutott eszembe, hogy mégis miért van a videóbíró? Andrei Chivulete játékvezetőnek panaszkodtam az egyik ítéletnél, amit nem láttam jogosnak, ezért pedig végül sárga lapot kaptam, ez volt az első, a 17-18 éves edzői pályafutásom alatt”.

Hozzátette azt is, hogy tisztában van azzal, hogy veszélyben van az állása, ugyanakkor bízik benne, hogy az irányításával ismét remekelhet a Sepsi OSK együttese.

•  Fotó: Pinti Attila Galéria

Fotó: Pinti Attila

„Minden edző aggódhat, amikor nem jönnek az eredmények, tudom, hogy a vezetőség azon gondolkodik, hogy esetleg keresnek valaki mást helyettem.

Az igazság az, hogy az utóbbi időben nem jutottunk semmire, olyan, mintha egy horrorfilmben lennénk. Meggyőződésem, hogy tudunk ennél sokkal jobbak is lenni, hiszek a csapatban és a játékosokban. A nemzetközi kupában való szereplésünk nem volt véletlen”

– zárta gondolatait Liviu Ciobotariu.

A Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK legközelebb október 23-án, hétfőn 18 órától játszik az FC Botoșani ellen hazai közönség előtt, ahol gyakorlatilag kötelező a három pont begyűjtése a piros-fehéreknek, ha szeretnének még a felsőházi rájátszás esélyeiről beszélgetni.

Labdarúgó Szuperliga, 2023–2024-es szezon, alapszakasz

##
CsCs
MM
GyGy
DD
VV
GkGk
PP
1
FCSB FCSB
12
9
2
1
25-11
29
2
Kolozsvári CFR CFR
12
8
2
2
25-12
26
3
Bukaresti Rapid Rapid
12
6
4
2
25-14
22
4
Universitatea Craiova U Craiova
12
6
4
2
19-10
22
5
Konstancai Farul Farul
11
6
0
5
16-16
18
6
FC Hermannstadt Hermannstadt
12
3
7
2
17-14
16
7
Petrolul Ploiești Petrolul
12
3
7
2
14-13
16
8
Kolozsvári U Kolozsvári U
12
3
6
3
17-20
15
9
Galaci Oțelul Oțelul
12
2
8
2
10-10
14
10
Jászvásári Poli Jászvásár
12
4
2
6
14-18
14
11
FC U Craiova 1948 FC U Craiova
12
4
1
7
20-23
13
12
Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK Sepsi OSK
12
3
3
6
11-16
12
13
FC Voluntari Voluntari
12
3
3
6
15-23
12
14
Aradi UTA UTA
11
2
4
5
8-14
10
15
Bukaresti Dinamo Dinamo
12
2
3
7
8-20
9
16
FC Botoșani Botoșani
12
0
6
6
11-21
6
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Corbu teljesítményét méltatja az olasz sportsajtó miután a Fradi legyőzte AC Milant

Marius Corbu kezdőként kapott lehetőséget, a Ferencváros pedig történelmi győzelmet aratott az AC Milan otthonában a labdarúgó Európa Liga alapszakaszának negyedik fordulójában.

Magabiztos magyar siker, hétgólos román vereség az Eb-selejtezőn

A magyar férfi kézilabda-válogatott magabiztos győzelemmel mutatkozott be a 2028-as Európa-bajnokság selejtezőjében, míg a román együttes hétgólos vereséget szenvedett Franciaország vendégeként.

Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

`
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Ez is érdekelheti

Az újonc Corvinul megviccelte az FCSB-t

Nagy meglepetés született a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában: az élvonalba újoncként feljutó Vajdahunyadi Corvinul 1–0-ra győzte le az FCSB-t Bukarestben. A vendégek sikerükkel megelőzték a fővárosi együttest a tabellán.

Valentin Suciu: Az önbizalom kezdett visszatérni

Az FK Csíkszereda és a Kolozsvári U döntetlent játszott a szombati Szuperliga-mérkőzésen. Valentin Suciu szerint csapata az első félidőben jobb volt ellenfelénél, a vendégek vezetőedzője pedig a hazaiak szervezettségét és agresszivitását emelte ki.

Bátran futballozott az FK Csíkszereda, pont lett a jutalma az ezüstérmes ellen (videóval)

Az első félidőben több helyzetet dolgozott ki az FK Csíkszereda, a pihenő után élénkebb volt a Kolozsvári U a labdarúgó élvonal 15. fordulójának meccsén. Nem született gól, de nem volt unalmas meccs.

Legyőzte az éllovast és utolérte a Sepsi OSK-t az FC Argeș

Megszakadt a Bukaresti Dinamo jó sorozata, miután az FC Argeș 2–1-re legyőzte az éllovast a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. A pitești-i gárda ezzel pontszámban utolérte a Sepsi OSK-t.

Jebari teljesen felépült, az FK Csíkszereda feltérképezte a Kolozsvári U-t

Az FK Csíkszereda szombaton a Kolozsvári U-t fogadja a labdarúgó Szuperliga 15. fordulójában. Valentin Suciu vezetőedző szerint minden pontnak nagy jelentősége van, Soufiane Jebari pedig a hosszú kihagyás után már teljesen egészségesen várja a találkozót.

Hazai találkozót játszik az FK Csíkszereda és a Sepsi OSK is, elindult a jegyértékesítés

Mindkét székelyföldi élvonalbeli labdarúgócsapat saját szurkolói előtt lép pályára a Szuperliga következő fordulójában. Az FK Csíkszereda a Kolozsvári Universitateát, a Sepsi OSK pedig az FC Voluntarit fogadja. Megvásárolhatjuk a belépőket.

A petárdázásért és a rasszista rigmusok miatt büntették az FCSB-t és a Rapidot

Összesen 31 875 lej pénzbírságot szabott ki a Román Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a FCSB-re és a Bukaresti Rapidra a két csapat október 24-i bajnoki mérkőzésén történt szurkolói rendbontások miatt.

Ultimátum helyett pontkényszer, a Sepsi OSK elnöke széthúzást lát az öltözőben

Az öt bajnoki óta nyeretlen Sepsi OSK elnöke, Diószegi László elégedetlen csapata játékával. Leszögezte, a gyenge eredmények miatt a jövőben elkerülhetetlenné válhat az edzőváltás. Szerinte a hátterében öltözői széthúzás állhat.

Az FK Csíkszereda kiesését várják, a Sepsi OSK a felsőházat is elérheti

Az FK Csíkszeredánál 72,4 százalékos kiesési kockázattal, a Sepsi OSK-nál 3,9 százalékos felsőházi eséllyel számol a Football Meets Data. A 14. forduló után készült szimuláció szerint mindkét székelyföldi együttesnek alsóházi folytatást vetít előre.

Kényszerből állt be, végül a forduló legjobbjai közé játszotta magát a Sepsi OSK védője

Fábio Viannát is beválasztotta a Szuperliga 14. fordulójának ideális csapatába a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF). A Galacon gólpasszt jegyző portugál védő a Sepsi OSK második játékosa, aki ebben az idényben kiérdemelte az elismerést.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!