HIRDETÉS

Bölöni visszatért Belgiumba

Bölöni bemutatkozása a belgáknál. Kemény feladat vár rá a következő szezonban a vásárhelyi edzőre
Fotó: Twitter/Royal Antwerp

2017. június 17., 21:41

Kétéves szerződést írt alá Bölöni László a belga élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban újonc Royal Antwerp csapatával – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

2017. június 17., 21:41

A marosvásárhelyi születésű edző hét év után tért vissza Belgiumba, 2008 és 2010 között a Standard Liège szakvezetője volt, ezen időszak alatt megnyerte a pontvadászatot, és kétszer a Szuperkupát is.

Pénteken jelentette be érkezését a Royal Antwerp, mely 13 év után jutott fel a Jupiler Pro League-be. Az 1880-ban alapított klub négyszeres belga bajnok, legutóbb az 1956–1957-es szezonban ért fel a csúcsra.

HIRDETÉS

Megtisztelő, hogy ennek a nagyszerű projektnek a részese lehetek. Vannak ambícióink, de keményen kell dolgoznunk ahhoz, hogy elérjük a céljainkat

– fogalmazott bemutatásakor Bölöni László.

Július 28-án rajtol a belga bajnokság. Nyitómeccset játszanak Bölöniék, és nem is akármilyent, ugyanis a 34-szeres bajnok, címvédő Anderlecht csapatát fogadják. A második fordulóban is feltűrhetik az ingujjakat az antwerpeniek, ellenfelük a harmadik helyen végzett Gent lesz, a harmadik fordulóban pedig a nyolcadik Genk.

Kapcsolódó

szóljon hozzá!
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Ajánljuk még

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Nem bírt a Szuperliga újoncával a Sepsi OSK

Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.

Székelyhon

Négy új papot szentelnek fel, Böjte Csaba csíksomlyói lelkész lesz

Darvas-Kozma Józsefet, a csíkszeredai Szent Kereszt-plébánia plébánosát megerősítette hivatalában a gyulafehérvári főegyházmegye, Böjte Csaba atyát pedig csíksomlyói lelkésszé nevezte ki. Idén négy új papot fognak felszentelni.

`
Krónika

„Itt a medve, milyen szép, felém jön” – lelkesedett a transzfogarasi halálos támadás áldozata

Az olasz sajtó részleteket közölt a csütörtöki transzfogarasi halálos medvetámadás áldozatáról, a 48 éves Omar Farang Zinről, aki Facebook-oldalán tett közzé szerdán medvés fotókat és videókat.

Krónika

Augusztus 1-től nő az áfa – Jóváhagyta a kormány a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet

Pénteki ülésén a kormány megvitatta és jóváhagyta a deficitcsökkentő intézkedések első csomagjára vonatkozó törvénytervezetet – számolt be a Facebook-oldalán a pénzügyminiszter.

Főtér

Miért nincs íze a paradicsomnak?

Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?

Ez is érdekelheti

Tizenhat – ennyi játékostól köszönt el a nyárádtői labdarúgóklub

Jelentősen átalakul a nyárádtői labdarúgócsapat kerete a másodosztályú bajnokság új idényére. A klub bejelentése szerint tizenhat játékossal már nem számolnak.

A bajnoké lett a szezon első trófeája (videóval)

A címvédő FCSB sikerével indul a 2025–26-os labdarúgószezon, a szombat esti Szuperkupadöntőben bombagólokkal győzte le a Román Kupa-győztes Kolozsvári CFR-t.

Új időszámítás a Sepsinél, Suciu nélkül

Nem hosszabbították meg Valentin Suciu június végén lejárt szerződését a Sepsi OSK-nál, a sepsiszentgyörgyi klubot korábban a 4. Ligából az élvonalig vezető tréner az akadémia szakmai igazgatójaként búcsúzott egykori sikerei helyszínétől.

Ki szerzi meg a szezon első trófeáját?

Óriási érdeklődés kíséri a román Szuperkupa-döntőt, amelyen az elmúlt szezon két meghatározó csapata, a bajnok FCSB és a kupagyőztes Kolozsvári CFR csap össze szombaton este 8 órától a bukaresti Steaua Stadionban.

Magyari Szilárd új kihívásra vágyott, túlszárnyalná tavalyi teljesítményét

A másodosztály egyik újoncához igazolt a farkaslaki születésű támadó. Magyari Szilárd úgy érzi, a Szatmárnémeti VSK a megfelelő klub számára, ahol tovább fejlődhet.

Niczuly Roland újra a csapattal készül, testvérével szerződést bontott a Sepsi OSK

Nemcsak Niczuly Roland lett kegyvesztett a Sepsi OSK-nál, hanem öccse, Rajmund is, akivel június 30-án bontott szerződést a sepsiszentgyörgyi klub. Időközben viszont fordulat állt be Roland ügyében: újra a nagycsapattal edzhet.

Termelték a találatokat – a Hargita megyei focibajnokságok gólgyárosai

Húsz találat fölötti termés, sőt, egyesek 30, illetve 40 gól is jutottak: a Hargita megyei labdarúgó-bajnokságok legjobb góllövői ismét bizonyították, hogy az alsóbb ligákban is születnek figyelemre méltó teljesítmények.

Nem bírt a Szuperliga újoncával a Sepsi OSK

Második nyári felkészülési mérkőzésén sem tudott győzni a Sepsi OSK: a háromszékiek ezúttal a Bukaresti Metaloglobusszal játszottak 1–1-es döntetlent a Sepsi Duna Aréna melletti pályán.

A Szuperligára hangolva: háromnyelvűre váltott az FK Csíkszereda

Új szintre lépett az FK Csíkszereda kommunikációja: a klub honlapja immár három nyelven – magyarul, románul és angolul – is elérhető, a közösségi oldalon pedig kétnyelvű tájékoztatás zajlik.

Kovács István öccse is UEFA-játékvezető lett, debütál a nemzetközi kupában

Véglegesítette játékvezetői listáját az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a 2025–2026-os idényre: Kovács István továbbra is az elitbírók között, öccse, Szabolcs pedig nemzetközi szinten debütál a Konferencia-ligában.

HIRDETÉS
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!