Hirdetés

Bölöni László volt csapata okozta a Vidi vesztét

Nem jött össze az újabb bravúr a fehérvári labdarúgóknak
Fotó: Facebook/Mol Fehérvár FC

2020. október 01., 23:08

A magyar labdarúgást egyedüliként a Ferencváros képviselheti az UEFA-sorozatok csoportkörében, miután a MOL Fehérvár előnyről kapott ki a Standard Liege-től az Európa Liga selejtezőjének utolsó fordulójában.

2020. október 01., 23:08

Bölöni László korábbi csapatával, a Standard Liege-zsel csatázott a székesfehérvári alakulat az EL-főtábláért. Az erdélyi futballedző 2008 és 2010 között a bajnokságot és szuperkupát is megnyerte az egyik legsikeresebb belga klubnál.

Hirdetés

A Reims skalpjával érkező Fehérvár egyáltalán nem illetődött meg ellenfelétől, és már a 10. percben vezetést szerzett a „vörösök” otthonában:

a Konstancán is megfordult Lyes Houri jól indította Nemanja Nikolicsot, aki higgadtan értékesítette a ziccert.

A piros-kékek fegyelmezetten védekezve őrizték minimális előnyüket a szünetig, a Standard labdarúgói nem igazán tudtak eljutni veszélyes egyenlítési lehetőségig. Az első félidő alapján a Vidi játékosai joggal reménykedhettek abban, hogy sikerülhet főtáblára jutniuk.

A második játékrész elején viszont egyenlítettek a hazaiak, a francia balhátvéd Nicolas Gavory távoli lövése átjutott Kovácsikon. Innentől a belgák uralták a mérkőzést, de az 1–1-es állás sokáig kitartott az eredményjelzőn.

A fordítás a 77. percben jött össze a belga élvonal lefújásakor ötödik vallonoknak: a marokkói válogatott Szelim Amallah vágta be a Musliu szabálytalanságért megítélt tizenegyest.

Amallah újabb büntetőt váltott gólra a hajrában, így a Standard Liege végül 3–1-es sikerrel jutott be az Európa Liga csoportkörébe.

Az NB I-ben ezüstérmes Vidi nem tudta megismételni a tavalyelőtti bravúrt, amikor a BL-selejtezőből búcsúzva került fel a másodrangú európai sorozat főtáblájára.

UEFA Európa Liga, selejtező, playoff-kör:
Standard Liege (belga)–MOL Fehérvár FC 3–1 (0–1)
Gólszerzők: Gavory (51.), Amallah (77.. 85., mindkettőt büntetőből), ill. Nikolics (10.)
Standard: Bodart – Fai, Laifisz (Dussenne 59.), Vanheusden, Gavory – Bokadi (Balikwisha, a szünetben) – Raskin, Cimirot, Amallah – Carcela (Samir 82.), Muleka. Edző: Philippe Montainer.
Fehérvár: Kovácsik – Bolla, Musliu, Stopira, Fiola – Négo, Houri (Hodzic 89.), Nikolov, Hangya – Nikolics (Zivizadze 65.), Petriak (Bamgboye 63.). Edző: Márton Gábor.
Vezette: William Collum (skót)
szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Csupán egy harmadot bírt a Csíkszeredai Sportklub a Brassói Coronával

Vendégsikerrel zárult a karácsony utáni első erdélyi rangadó a jégkorong Erste Ligában. Pénteken este a házigazda Csíkszeredai Sportklub ütötte az első gólt a Brassói Corona elleni mérkőzésen, a vendégek azonban erre öttel válaszoltak.

Tanulóévből élmezőny – fókuszban a fejlődés a szlovákiai szereplésben a GYHK fiataljainak

A Gyergyói Hoki Klub U20-asai első szlovákiai idényükben nemcsak helytállnak, hanem betörtek a második vonal élmezőnyébe. A legnagyobb nyereség azonban nem a tabellán elfoglalt hely, hanem az a fejlődési közeg, amit ez a pontvadászat jelent.

Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

`
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Krónika

Romániai tömegkarambol: „a nyájszellem” okozhatta, fontos a biztonságos távolság

A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.

Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Ez is érdekelheti

Kovács István lecsúszott a dobogóról, francia kollégája végzett az élen

A futballstatisztikákkal foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS Kovács Istvánt a 2025-ös év negyedik legjobb játékvezetőjének választotta meg.

A magyarok visszacsúsztak, a románok maradtak a helyükön a FIFA-világranglistán

A magyar válogatott négy helyet visszacsúszva a 41. pozíciót foglalja el a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen a romániai együttes változatlanul a 47. helyen áll.

Továbbpasszolják a focimeccsek egy részét, megosztott vb-közvetítés jöhet Romániában

A 2026-os labdarúgó-világbajnokság több szempontból is történelmi lesz: először rendezik meg 48 válogatott részvételével, 38 napon keresztül összesen 104 mérkőzéssel. Ez komoly médiapiaci kihívásokat tartogat, két tévétársaságnál nézhetjük a párharcokat.

Megégett a görög tűzben: elképesztő végjátékban búcsúzott az U Craiova a Konferencia-ligától

Már-már a továbbjutás kapujában állt az Universitatea Craiova a Konferencia-liga főtábláján, ám az utolsó fordulóban Athénban olyan végjáték bontakozott ki, amely hosszú időre emlékezetes marad, az oltyánok szempontjából a lehető legfájdalmasabb módon.

Ilyen gyenge helyen még nem állt a romániai női fociválogatott

A romániai női válogatott egy helyet rontva az 52. pozícióban található a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján.

Kovács István egy lépéssel közelebb, hogy ott legyen a focivébén

Újabb fontos visszaigazolást kapott Kovács István: a romániai játékvezetőt az Európai Labdarúgó-szövetség beválasztotta azon bírók közé, akik eséllyel pályáznak a 2026-os világbajnokságon való szereplésre.

Thriller Bukarestben: hétgólos meccsen győzött az FCSB a Feyenoord ellen

Fordulatos, nagy iramú mérkőzést játszott csütörtök este az FCSB és a Feyenoord az Európa-liga 6. fordulójában. A román bajnok vezetett, majd hátrányba került, végül a hosszabbításban tudta megnyerni a hétgólos csatát.

Újabb skalpot szerzett, már csak egy pontra az első helytől a Ferencváros

Továbbra is remek formában szerepel a regnáló magyar bajnok a labdarúgó Európa-ligában: a főtábla 6. fordulójában 2–1-re győzte le a Glasgow Rangerst, ezzel a harmadik helyen áll, mindössze egyetlen ponttal lemaradva az éllovas Midtjylland mögött.

Kedvező ellenfelet kaptak a selejtező elitkörére az U19-esek

Megismerte ellenfeleit a 2026-os Európa-bajnokságra való kijutásért folytatott harcban Románia U19-es korosztályú labdarúgó-válogatottja, a fiataloknak kedvezett a szerencse.

Kovács István nem a BL-ben kapott megbízást, de így is csúcsmeccset vezet

A Román Labdarúgó-szövetség kedden bejelentette: öt romániai játékvezetői egységet delegáltak az Európa- és a Konferencia Ligába.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!