Hirdetés

Bölöni László Tusványoson: egyre inkább úgy éreztem, hogy a kispadon a helyem

Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője, Bölöni László és Kollarik Tamás
Fotó: Farkas Tamás

2022. július 22., 17:45

Az egykori kiváló labdarúgó, jelenleg a francia Metz vezetőedzője, Bölöni László volt a vendég péntek délután Tusványoson. A marosvásárhelyi származású szakember játékosként és edzőként is remek karriert futott be, korábban együtt dolgozott Cristiano Ronaldóval. Az eseményen a múltjáról és a mindennapjairól beszélt.

2022. július 22., 17:45

„Pár hónappal ezelőtt lett volna lehetőségem, hogy én legyek a román labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, azonban az igazság az, hogy már akkor is láttam, hogy valami megmozduljon a romániai futballban, ahhoz előbb le kell bontani a házat. Ehhez kellene egy magabiztos terv, ami nincs meg. Borzasztó nagy befektetést kellene tenni, szellemi és fizikai szempontból is. Én ezt nem szerettem volna vállalni, így marad minden a régi, számomra marad a klubfutball” – mesélte Bölöni László.

A 69 éves szakember hozzátette, hogy azokban a napokban, amikor visszautasította az ajánlatot nagyon nehéz időszakot élt át, ugyanis nagyon sokat mérlegelt, hogy mi lenne a jó döntés. Összességében viszont tisztában volt azzal, hogy mi várna ott rá, így végül a nemleges válasz mellett döntött.

Hirdetés

„A labdarúgó szövetség megkeresése előtt több klubnál jártam, voltak megkereséseim, azonban mindig az volt a válaszom, hogy nem.

Úgy éreztem ha lekötöm magam, akkor olyan csapatnál teszem meg, ami tényleg az én elveimmel azonosul”.

Azt is elárulta, hogy ebben az időszakban otthon volt Marosvásárhelyen, ahol nagyon sok emberrel beszélgetett és egyre inkább úgy érezte, hogy a kispadon a helye.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

„Befutott egy ajánlat a Metz együttesétől, Franciaországból. Mindenféle szempontból kedvezőnek tűnt számomra, illetve az sem mellékes, hogy emiatt közelebb kerültem a lányomhoz is. A francia klubfutball teljesen más, különlegesnek érzem. Még akkor is, ha ez csak a másodosztály. Izgatott vagyok, hogy mit tudok kihozni a jelenlegi helyzetből”.

Az egykori válogatott labdarúgó kiemelte, hogy a csapat el kellett adja pár kulcsfontosságú játékosát a pénzügyi gondok miatt,

ettől függetlenül határozottan az a cél, hogy a következő szezonra feljussanak az élvonalba, ahová valójában való a Metz.

„El kell ismerni, hogy a magyar futball óriásit változott, főleg ami az infrastruktúrát illeti. Örülök, hogy ennyire sikeresek, most viszont nagyon magasra helyezték a lécet, így ezt túlszárnyalni sokkal nehezebb lesz. Bőven van még hová fejlődni, de kétségtelen, hogy jó úton haladnak” – fejezte ki véleményét Bölöni László.

Arról is szót ejtett, hogy hosszú évek óta egyéb elfoglaltsága is van a labdarúgás mellett, ugyanis egy könyv megírásán is dolgozik, reményei szerint a 2022-es év végére be is fejezi.

„Szerettem volna megtanulni gépelni, de nem tudtam, hogy mit írhatnék, így csak ültem a gép előtt. Sosem volt igazán jó ötletem, aztán szép lassan kialakult, hogy egy könyvet szeretnék megalkotni, amiben csak az az időszak szerepel, amit Romániában töltöttem.

Ezzel is jelezni szeretném, hogy itt is lehet sikereket elérni, és volt, hogy a román futball is nagyobb minőséget képvisel.

Ebben a könyvben csak a labdarúgó karrieremről esik szó, még nem készült el, de több, mint 400 oldalas eddig”.

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

Elmondta azt is hogy kapott egy megkeresést, hogy filmet készítenének róla, ami teljesen meglepte. Nem teljesen értette, hogy mi lesz a film üzenete. „Sok kérdésem volt ezzel kapcsolatban, azonban összességében jó lehetőséget láttam ebben, így a végére egyszerű lett a döntés”.

A beszélgetésben részt vett Kollarik Tamás is, aki a készülő Bölöni-film producere. „Rendkívül izgalmas Bölöni László története, így nagy örömet jelent számomra, hogy mi készíthetjük el ezt a filmet. Azt viszont szeretném kiemelni, hogy ez nem egy olyan alkotás lesz, amit csak a focit kedvelők néznek majd, bárkit képes lesz lekötni. Az a cél, hogy lehessen majd vetíteni Bukarestben, Budapesten, Kolozsváron, együtt lehetünk büszkék a mi hősünkre” – mondta el Kollarik.

Bölöni László kiemelte, szerettek volna forgatni Cristiano Ronaldóval is, a Covid előtt le is beszéltek mindent annak idején, amikor még a Juventus játékosa volt. Sajnos a járvány ezt nem tette lehetővé, de nem adják fel, dolgoznak még rajta. A portugál klasszisról elmesélte, hogy

a Sporting szakvezetőjeként egy edzőmérkőzésen hiányzott sok válogatott játékosa, ezért behívta Ronaldót is, többé pedig már nem engedte el a felnőtt keretből.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Visszatérők is felbukkantak a Sepsi OSK első edzésén

Nem sokat pihenhettek a Sepsi OSK játékosai, hétfőn ugyanis megkezdték a felkészülést a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényére. Sok a kérdés, de az viszont biztos, hogy az első tréningen több ismerős arc is feltűnt.

Az első távozó a Sepsi OSK-nál, már be is jelentette az új klubja

Távozik a Sepsi OSK korábbi csapatkapitánya, Denis Haruț, aki a Szuperligába való feljutás után elsőként hagyta el a klubot, és megegyezett az élvonalbeli tagságot szintén kiharcoló FC Voluntari-jal.

Székelyhon

Otthonuk kertjében találkozott a medvével két kisgyerek Lövétén

Házuk kertjében ment szembe egy medvével két kisgyerek szerdán délután Lövétén. Mivel veszélyessé vált a helyzet, ártalmatlanítani kellett a nagyvadat. A példány nagyjából kéthete folyamatosan bejárt a településre.

`
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Ez is érdekelheti

A szünet után fordított és legyőzte a kazahokat a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott a szünet után fordított és 3-1-re legyőzte Kazahsztánt kedden a debreceni Nagyerdei Stadionban rendezett barátságos mérkőzésen.

A csereként beálló játékosok nyerték meg a meccset Romániának

Második felkészülési mérkőzését játszotta Románia a júniusi válogatott szünetben. A trikolórok szombat este Wales ellen két cserejátékos góljával 2–1-re nyertek, Gheorghe Hagi pedig megszerezte első győzelmét a visszatérése óta.

Varga Barnabás duplázott, legyőzte Finnországot a magyar válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2–1-re legyőzte Finnországot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen.

Kezdők voltak az FK Csíkszereda játékosai a romániai női válogatott vb-selejtezőjén

A Moldovai Köztársaság elleni gól nélküli döntetlennel zárta világbajnoki selejtezőcsoportját a romániai női labdarúgó-válogatott. Az FK Csíkszereda két játékosa, Geréd Erika és Ana Maria Vădulescu egyaránt kezdőként lépett pályára.

Döntetlennel tért vissza Románia kispadjára Gheorghe Hagi

Idegenbeli döntetlennel mutatkozott be a román labdarúgó-válogatott kispadján Gheorghe Hagi, a kedd esti barátságos mérkőzésen a trikolórok 1–1-re végeztek Georgia ellen.

Tizenegyesekkel védte meg Bajnokok Ligája-címét a PSG

Drámai finálét rendeztek a budapesti Puskás Arénában: a Paris Saint-Germain és az Arsenal 120 perc alatt nem bírt egymással, a tizenegyespárbajban viszont a franciák bizonyultak jobbnak, így megvédték Bajnokok Ligája-címüket.

Hosszabbításban dőlt el: a korábbi bajnok készülhet az európai kupaporondra

A két fővárosi rivális párharcából az FCSB került ki győztesként, hosszabbításban győzte le a Dinamót, és sikerével indulhat a Konferencia Liga selejtezőjében.

A Fradiba tartanak a kézdivásárhelyi Szász testvérek

Korosztályuk legígéretesebb tehetségei közt tartják számon a kézdivásárhelyi Szász testvéreket, Hubát és Aport. A fiatal labdarúgók életük lehetősége előtt állnak: a Sepsi OSK mezét a Ferencvároséra cserélik.

A mérkőzések legjavát csak az interneten nézhetjük az európai kupákban

Nagy változásra van kilátás a két kisebbik nemzetközi kupasorozat, a labdarúgó Európa Liga és a Konferencia Liga romániai közvetítési jogait illetően. A mérkőzések legnagyobb része nagy valószínűséggel a Voyo fizetős online platformon lesz nézhető.

Az FK Csíkszereda három játékosa a korosztályos világbajnokságra készülő keretben

A korosztályos világbajnokságra készülő romániai U17-es labdarúgó-válogatott keretébe három FK Csíkszereda-játékos kapott meghívót. Bencze Loránd, Máthé Apor és Darius Bota is ott lesz a júniusi, szerbiai felkészülési mérkőzéseken.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!