Hirdetés

Bölöni és Diószegi a legjobbak között

Kitűnő munkát végez az Antwerpnél a marosvásárhelyi edző. Bölöni munkáját nem csak Belgiumban ismerik el. Archív
Fotó: Facebook/RoyalAntwerpFC - Guy Milis

2018. november 29., 18:27

A Romániai Újságírók Sport Klubjának szervezésében huszadik alakalommal rendezik meg a Román Labdarúgás Gáláját, amelyen az év legjobbjait díjazzák. A december 3-án 20 órakor kezdődő eseménynek a bukaresti Soirée Exclusive Venue rendezvényközpont ad otthont.

2018. november 29., 18:27

A rendezvényen a rivaldafényben ezúttal is a futballisták állnak majd, de elismerésben részesülnek a sportág olyan „mellékszereplői” is, akik tevékenységük révén öregbítették a hazai labdarúgás hírnevét.

A szervezők közzétették a jelöltek névsorát, amelyen megtaláljuk az erdélyi magyar sportélet képviselőit is: Bölöni László az év edzője, Diószegi László pedig az év klubvezetője címre pályázik jó eséllyel, de a nagykárolyi Kovács István neve is felkerült a legjobb játékvezetők közé.

Hirdetés

Bölöni László 2017-ben ült le a Royal Antwerp kispadjára, és irányítása alatt a belga együttes rövid időn belül a bajnokság élcsapatai közé küzdötte fel magát.

Az Antwerp jelenleg a pontvadászat második helyén áll, három ponttal lemaradva a listavezető Genktől, de megelőzve olyan nagynevű csapatokat, mint az Anderlecht, az FC Brugge vagy a Standard Liege.

Diószegi és a Sepsi OSK. Valóra váltotta álmát a szentgyörgyi üzletember. Archív •  Fotó: Pál Árpád Galéria

Diószegi és a Sepsi OSK. Valóra váltotta álmát a szentgyörgyi üzletember. Archív
Fotó: Pál Árpád

Diószegi Lászlót a Sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK elnökeként ismerhették meg a labdarúgás szerelmesei, amikor az általa 2011-ben verbuvált csapatot néhány év alatt az élvonalig vezette.

A Sepsi OSK sikertörténete azóta is folytatódik, hiszen a piros-fehéreket jelenleg az 1. Liga legjobb hat együttese között találjuk. Mindebben vitathatatlan érdemei vannak Diószegi Lászlónak, aki a legnagyobb szerénységgel és alázattal irányítja a klubot, így méltán megilleti őt a legjobb klubvezetőnek járó elismerés.

A jelöltek teljes névsora

Legjobb játékos: Alexandru Mitriţă (Universitatea Craiova), Răzvan Marin (Standard Liege), Ciprian Tătăruşanu (FC Nantes).
Legjobb edző: Bölöni László (Royal Antwerp), Cosmin Olăroiu (Csiangszu Szuning FC), Dan Petrescu (Kujcsou Hengfeng Zicseng).
Legjobb kapus: Ciprian Tătăruşanu (Nantes), Ionuţ Andrei Radu (Genoa), Costel Pantilimon (Nottingham Forest).
Legjobb védő: Mihai Bălaşa (FCSB), Cristian Săpunaru (Kayserispor), Nicuşor Bancu (Universitatea Craiova).
Legjobb középpályás: Ciprian Deac (Kolozsvári CFR), Dennis Man (FCSB), Nicolae Stanciu (Sparta Praga).
Legjobb csatár: Alexandru Mitriţă (Universitatea Craiova), George Ţucudean (Kolozsvári CFR), George Puşcaş (Palermo).
Legjobb fiatal játékos: Denis Drăguş (FC Viitorul), Alexandru Paşcanu (Leicester City), Olimpiu Moruţan (FCSB).
Legjobb idegenlégiós: Bogdan Planic (FCSB), Harlem Gnohere (FCSB), Diogo Salomao (Dinamo).
Legjobb klubvezető: Diószegi László (Sepsi OSK), Dănuţ Coman (Astra Giurgiu), Iuliu Mureşan (Kolozsvári CFR).
Legjobb játékvezető: Kovács István, Radu Petrescu, Ovidiu Haţegan.

szóljon hozzá!
Hirdetés
Hirdetés
Ajánljuk még

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

A Sepsi OSK stadionjában játssza európai kupameccsét a Kolozsvári U – hivatalos

Hivatalossá vált, hogy a Kolozsvári U a Sepsi Duna Arénában rendezi meg a július 23-án sorra kerülő nemzetközi kupamérkőzését. A két klub minden részletben megállapodott, így a kolozsvári együttes Sepsiszentgyörgyön fogadhatja ellenfelét.

Székelyhon

Szétzúzta a vihar a Tatár-dombi kápolnát

Hatalmas erővel csapott le a szélvihar a Gyergyószárhegy határában álló kapolnára kedden délután. A vihar teljesen megrongálta a szabadtéri létesítményt.

`
Krónika

Mikes-leszármazott és Secuiana-vezető is érintett lehet a 9,2 millió lejes háromszéki büntetőügyben

Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.

Krónika

Fogyatékkal élőket kihasználó illegális otthonokra csaptak le Bihar megyében

Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.

Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Ez is érdekelheti

Különösebb erőfeszítés nélkül jutott nyolcaddöntőbe Spanyolország

Nem sok esélye volt Ausztriának a labdarúgó-világbajnokság tizenhatoddöntőjében. A spanyol válogatott végig kézben tartotta a mérkőzést, 3–0-s győzelmével magabiztosan jutott be a legjobb tizenhat közé.

A világbajnokságon már beváltak, hét új szabály érkezik a Szuperligába

Már nincs sok hátra a labdarúgó Szuperliga 2026–2027-es idényének rajtjáig, amelynek első fordulójától hét új szabály lép életbe. Az újítások közül több már az idei vébén is megjelent, elsődleges céljuk pedig az időhúzás visszaszorítása.

Tizenegy játékosától búcsúzott el az FK Csíkszereda

Jelentős játékosmozgás zajlik az FK Csíkszeredánál: a klub bejelentette, hogy tizenegy labdarúgó távozik a keretből. A búcsúzók között több meghatározó futballista is szerepel.

Spanyol továbbjutást tippel a legsikeresebb székelyföldi biatlonedző

Újabb összecsapások következnek a labdarúgó-világbajnokságon, a csapatok a legjobb tizenhat közé jutásért küzdenek. A Székely Sport tippjátékában ezúttal Márton Simon biatlonszakedző osztotta meg várakozásait, aki a favoritok sikerére számít.

Újabb kulcsjátékos távozott az ASA-tól, másodosztályú társaikkal gyakorolnak

Javában zajlanak az edzések a labdarúgó 2. Liga új szezonjára készülő Marosvásárhelyi ASA-nál, a csapat öt barátságos mérkőzést játszik. A klub egyelőre egyetlen érkezőről sem számolt be, a távozók listájára viszont újabb kulcsjátékos neve került fel.

Hihetetlen végjáték után jutott tovább Belgium, az Egyesült Államok sem hibázott

Két újabb válogatott csatlakozott a labdarúgó-világbajnokság legjobb tizenhat csapatához. Belgium óriási fordítással, a hosszabbítás utolsó pillanataiban búcsúztatta Szenegált, míg az Egyesült Államok emberhátrányban is legyőzte Bosznia-Hercegovinát.

Szalay duplájával nyert az FK Csíkszereda az ausztriai edzőmérkőzésén

Győzelemmel kezdte ausztriai edzőtáborának felkészülési mérkőzéseit az FK Csíkszereda. Szabó István együttese szerdán este legyőzte a szerb élvonalbeli FK Radnički Niš csapatát.

Sokáig vezetett a Kongói DK, aztán Kane továbblőtte az angolokat

Korán szerzett előnyt a Kongói DK, az angolok alaposan megizzadtak, hogy erre válaszoljanak. A gólfelelősük duplájával állva maradtak a focivébén.

Most érkezett el az ideje a Parajdi SK-nak, meg is nyerték az Udvarhely körzetit

A dobogón már többször állt, végül a nemrég zárult Udvarhely körzeti labdarúgó-bajnokság kiírását elhódította a Parajdi SK. Végig vezette a pontvadászatot, a győzelméhez nem fért kétség.

Mennyit ér Székelyföld amatőr focija, kik kaptak minősítést?

Nem csupán szakmai elismerést jelent a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) új minősítési rendszere: a besorolás a megyei bajnokok számára is kulcsfontosságú, hiszen enélkül a 3. Ligába jutásért rendezett osztályozón sem indulhatnak.

Hirdetés
Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!